Akkor most mi van?

Hiába a zöld nyíl, természetesen nem megyek sehova.

Mert hát a vonat nem vár.

A nefelejcs rokona

Vajon a donotclimb virág rokona a nefelejcsnek?

Őrült csaló

Ribizlifőzelék Facebookra csak kutyás fotókat posztol. Elcégre magánélet is van és Ribizli még ott tart, hogy az internet fő célja mókusos-kutyás-macskás videók terjesztése. 

Ribizlit így is megtalálják őrültek és csalók, akik -talán mert nincsenek emberfotók fenn- Puppeyról írnak. 

“Remélem, ő [Puppey] egy rendes keresztény fiú.”

Erre interneten a letiltás a válasz, a való életben pedig a klasszikus, “igen az, pénteken csak halászokat eszik” vicc.

Rendőrautó

Hogy egy viszonylag kis város rendőrségének miért van szüksége egy ilyen járgányra, az jó kérdés. 

Ha támadnak az UFÓ-k?

Ha Panama lerohanja az Egyesült Államokat?

Vagy mert mindenki kiváncsi, milyen ezt vezetni.

Az elfelejtett kikötőváros

A Duna-parti építési szabályzatok módosításáról Karácsony Gergely főpolgármester tett közzé nemrég egy bejegyzést. Ebben így foglalta össze a lényeget: „rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a lakók életét megkeserítő, és a panorámát elcsúfító hajókat a belvárosból”.

A fenti idézetet Budapest főpolgármestere mondta a Dunapartról. 

Igen, nem szépek ezek a hajók, meg sok az ember is (a turista maradjon otthon és onnan utaljon), de most nem erről lesz szó, hanem arról, hogy a hajók Budapest történelmi látképének szerves részei.

Mert Budapest (és előtte Pest-Buda) egy kikötőváros volt, ami részben a hajózásból élt. Él.

Érdemes megnézni a régi Dunapartot ábrázoló metszeteket, fotókat: tele vannak a látképet elrondító hajóval.

A rakpartok eredetileg nem az autóknak vagy romantikus piknikezőknek épültek, hanem, ahogy a nevük is mutatja, kikötőknek. (Ha valaki megnézi a lenti képet, lehet látni, hogy a rakpart helyén parkoló hajók sokasága rondítja a városképet a városlakók nagy örömére.)

A városba a Dunán érkezett a gabona (amit hajómalmokon őröltek meg), a Dunán hozták a Vásárcsarnokba az élelmiszer zömét (amit a rakpartra vivő alaguton szállítottak be a pincébe) és a budapesti ipar nagy része se véletlenül épült a folyó mellé.

Csepel pedig tengeri kikötő volt...

Szóval ha a belvárosi történelmi városképet védjük, akkor annak a hajók szerves részei.

Hajók nélkül talán  halott is lenne a Dunapart...

Így vicceljen az ember

Április elsejére csináltam egy mérsékelten vicces mémet arról, hogy az Egyesült Államok következő atomerőművet ide, a faluba építik fel.

Jópáran nevettek is az egészen.

Valamelyik este aztán a városi tanács terveit olvasgattam, mert nagyon nem tudtam elaludni. Ott olvastam, hogy a Jordán folyó melletti golfpályát a tulajdonosa (a szennyvíztisztító) bérbe adja és ott majd irodákat építenek.

Egy apróbetűs széljegyzetben megemlítették, csak úgy mellesleg, hogy ez egy környezetvédelmi helyreállító beruházás szintere volt: a golfpálya és a szennyvíztisztító egy uránium finomító helyére épült.

1942-ben alumíniumkohókat építettek ide. A háború után jött az uránium. Dél-Utahból vasúttal, teherautókkal idehordták az urán tartalmú kőzetet. A kőzetet porrá őrölték, feloldották kénsavban és így nyerték ki belőle az ércet, amiből sárga "pogácsákat" készítettek.

Mivel akkoriban - a hidegháború csúcsán - úgy gondolták, ha nem büdös, akkor biztos nem árt és mert az urán nem volt büdös, a még enyhén urántartalmú zúzalékot kiszórták az üzem mellé. Szerencsére az nem jutott eszükbe, hogy beleszórják a Jordán-folyóba. Talán mert nem vitte volna el.

Ez volt az az kor, amikor úgy gondolták, hogy atomerőművet szerelni egy katonai repülőgépbe az egy jó ötlet. (Engem mélységesen meglep, hogy az emberiség túlélte az ötvenes és hatvanas éveket.)

1965-ben bezárták a létesítményt és urán helyett vanádiumot dolgoztak fel. Ez egy fokkal jobb, mint az urán, de ezt se igazán jó letüdőzni. Hogy az urán tartalmú port ne nagyon fújja a szél, beborították vanádium tartalmú porral. Mert hát a vanádium se büdös.

1984-ben valakinek eszébe jutott, hogy ez a szabadtéri meddőhányó nem annyira jó dolog és a szövetségi kormány lépett: eltakarították az egész 3.5 millió tonnányi hulladékot: feltették vonatra és a cucc meg se állt Clive-ig.

Itt eltemették.

Biztonságosan.

Clive valahol eme létesítmény mögött van.

Mindig is kiváncsi voltam, hogy mi van ott. De ez már elmúlt.

Salt Lake Cityben a megtisztított területre szennyvíztisztítót építettek, meg egy golfpályát.

Sose jártam arra sötétedéskor, így nem tudom, hogy a golfozóknak sugároztak-e a labdái. (Angolul ez jobb vicc, na, radiating balls.)

Most meg irodákat.

Azért egyszer előveszem a GM-számlálót a láda fiából és elsétálok a hely mellett, hogy ketyeg-e.

Karácsonyfa

Az örök karácsonyfa fényeskedjék. 

Székelyek az uszodában

- Nyitva vagytok szombaton? - kérdeztem a pultoslánytól.

- Igen, egész nap!

Nagyon megörültem, mert ez azt jelentette, hogy el tudok jönni hajnalban egy rövid úszásra.

Ahogy mentem kifele, ránéztem az ajtóra kiragasztott taceopaóra, ami a heti nyitvatartást mutatta.

Piros betűkkel hírdette, hogy szombaton egykor nyitnak.

- Az van oda kiírva, hogy szombaton egykor nyit az uszoda.

- Ez így nem igaz, az uszoda menetrendszerint hétkor nyit, de rendezvény miatt a nagyközönség nem használhatja.

- Székely-e vagy? - kérdeztem, miközben ősszékely őseim fetrengtek a nevetéstől Csaba királyfi mellett.

Sziklarajz-értelmezés

Csirkeember?

Paleo-punk?

Az ős-tudós?

Az első ember, aki konnektorba nyúlt?

Misszionáriusbolt

Két hóvihar között elmentünk Woodscross-ba, ami egy nagyon mormon kisváros az agglomerációban. 

Az egyik temetőt néztük meg: régen ezek a kisvárosok pici falvak voltak, amiket farmok és legelők választottak el egymástól. Ma az egész egyetlen óriási, százötven kilométer hosszú agglomeráció.

Sok tanyának saját családi temetője volt.

A tanyák és a földek eltüntek, pár temető megmaradt.

Ez a Wood család sírkertje volt. Róluk nevezték el a mai városkát Woodscrossnak.

Mi a misszionáriusok boltja mellett parkoltunk le - mert az volt a legközelebb a temetőhöz. Vasárnap úgysincs a bolt nyitva, senkit se zavartunk.

A boltban mormon misszionárius fiatalok szerezhették be felszerelésüket kétéves hittérítő útjukhoz. (Mivel ezt nem lehet elég korán kezdeni, már az újszülött és jövendő misszionáriusoknak is vannak cuccok.)

A bolt a modern misszionáriusoknak még 65 dollár értékben ajándék inget és zoknit is kínált.

Hogy milyen egy modern misszionárius?

Azt nem tudjuk, de az biztos, hogy ingyen inge és zoknija van.

Áprilisi hóvihar

Amikor kiléptünk hajnalban a házból, szakadt a hó.

- Most mi van? Április?

- Már rég elmúlt bolondog napja - morogta Puppey, akinek viszont ki kellett mennie.

Az uszodánál már meg is maradt a hó.

- Kell a csapadék - győzködtem magam - másképp nem tudunk evezni a tavakon...

- Akkor nem lehetne eső? - vitatkoztam magammal - muszáj lefagyasztani a barackfa virágait?

Aztán csak legyintettem. Én hülye elpakoltam a télikabátot. Vehetem megint elő őket.

Szemetes

Ebből próbálja meg valaki kilopni a kutyaszart!

Kerékpárjavító

Akkor tolni kell a bicajt?

Vagy vállon vinni?

Garfield

- Ebből se sok maradt - néztünk körbe Puppeyval a Nagy-Sós-tóba benyúló sziklás félszigeten.

Pedig valamikor a Garfield fürdőhely a legjobbnak számított a Nagy-Sós-tó partján.

1880-ban, amikor Salt Lake City lakossága alig érte el a húszezer főt évente nyolcvanezer látogató fordult meg itt.

A közönség homokfutón, majd vasúton érkezett.

Pancsolt. Táncolt. Úszott. Lebegett. Sétajajózott.

Aztán átszokott a Black Rockba és a Saltairbe és később a Sunset Beach-re.

A Garfield megmaradt, de már nem volt olyan vonzó, mint régen és a huszadik század elején végleg bezárt.

A síneket felszedték, az épületeket elbontották és újrahasznosították.

Már jártunk itt párszor, volt, hogy Yodával gyalogoltunk a tóparton, máskor kajakon érkeztünk.

Mindig meglepődtünk, hogy mennyire eltünt innen minden. Csak pár talpfa, törött porcelán és tégla emlékeztetett az úri közönség valamikori kedvenc helyére.

Most az egész a mienk volt.

Amíg nem jött a vihar.

Akkor mi is elmentünk innen.

Burmester

Burmester nem az az elhagyott város, ahova tömegek zarándokolnak megnézni a múlt dicső maradványait.

Talán mert nincs dicső múlt - és maradványokat is alig találni.

A városkát eredetileg Grants Station-nek hívták és a transzkontinentális vasút egy állomása volt.

1906-ban aztán átnevezték Burmester-re, ami egy nagyon jó név. Olyan erőteljes hangzása van. (Nem jártam messze a valóságtól: miközben anyagot gyűjtöttem e blogbejegyzéshez, olvastam, hogy a német Burmester cég autókba gyárt erősítőket, rádiókat, hangszórókat.)

Nagyjából százan éltek itt a századfordulón. A népesség 28 főre csökkent a gazdasági válság alatt, majd a város újra felvirágzott és csaknem 130 lakosa lett: ők a közeli sóbányákban dolgoztak.

Ma már senki se él itt.

A népesség nulla.

A legjobb állapotban megmaradt épület egy veremház. (Nem, nem mentünk be, féltünk, ha bemegyünk, átalakítjuk sírrá.)

Nagyjából erre számítottunk, amikor eljöttünk ide.

A közelben azonban ért minket pár meglepetés.

Vajon ki jár ki ide üldögélni?

Esetleg egy zugivó lenne?

A kábeldob-asztal környéként sok lőszert és töltényhüvelyt találtunk. Lehet, valaki idejár lövöldözni, mert hát az olcsóbb, mint a terápia.

Persze leültünk az asztalhoz és uzsonnáztunk.

Közben megláttunk valamit csillogni a távolban.

Odamentünk.

Mondjuk én nem itt dobmán ki a felesleges jetskit, de az is lehet, amikor itt még tó volt tízezer éve, akkor a járgány itt feneklett meg.

Vagy a magányos iszogató itt lőtte első jestki-jét.

Április 1

Én büszke vagyok erre a bolondoknapi ötletre. 

Kár hogy túl sikeresre készült.  

Húsvéti locsoló

Hómezőbe jártam,

Jégvirágot láttam,

Nem akart olvadni

Szabad-e locsolni?

A tavasz elmarad

Elnéztem a következő hóvihar előtt a havas hegyeket és eszembe jutott egy tábla, amit nemrég láttam arról, hogy a tavasz elmarad. 

A mikro szűrője

- Van a mikróban valamilyen szűrő? - tettem fel a költői kérdést, miközben megragadtam a kis karikát és kiszedtem a szűrőt.

A mikróban levő villanykörték túlmelegednek és forróvá teszik a mikrót, ami nem igazán normális. Megakartam nézni, hogy mi van velük és ekkor találtam a szűrőt.

(Egyes háztartási oldalak azt mondják, hogy a mikró szűrőjét havonta ki kell takarítani. Ehhez képest ennek a szűrőnek a létezéséről tizenöt éven át nem tudtam.

De ma már megismerkedtünk, elhatároztam, kitakarítom.

Forró vízzel és mosogatószerrel és kefével estem neki és hamarosan kiderült, hogy a szűrő nem aranybarna színű és nem zsírból van.

Így ötven fele is lehet újat tanulni...

Amikor elkészültem és kivettem volna a villanykörtéket, láttam, hogy van még egy szűrő.

Nagy levegőt vettem, ez egy ílyen nap....

De az eredmény megérte. A szűrő olyan volt, mintha most jött volna a gyártósorról. Már csak a körtéket kell megcsinálni.

Időjárás

- Láttad a tulipánjaimat? A tieid is ilyen szépek?

Pokoli hisztérikus kacajban törtem ki a budapesti tulipánok láttán. 

- Nem. De küldök egy fotót a mai hóvihar után felbukkanó szivárványról.