Egy régi vendéglő - Union Oyster House

Egyszer kezembe akadt egy könyv, ami Párizs száz évnél idősebb, folyamatosan működő vendéglőit írta le. Már akkor arra gondoltam, szerencsés az a város, amiről ilyen könyvet lehet írni.

Boston ezek közé a városok közé tartozik.

Itt is van patinás, évszázad(ok) óta nyitva tartó éttermek, kocsmák, ahol, egyes kelet-európai testvérintézményekkel ellentétben a konyha és az alapanyagok nem ilyen ennyire régiek.

A legpatinásabb bostoni étterem az Union Oyster House. Ez egyben az Egyesült Államok legrégebbi folyamatosan üzemelő vendéglője is: 1826-tól kezdve lehet itt osztrigát enni.

Az épület azonban régebbi, valamikor az 1700-as évek elején épült.



A földszinten irodák voltak, néha nyomda. Az emeleten hol szerkesztőség működött, hogy olcsó szobákat adtak ki.

Az Egyesült Államok első napilapját is itt nyomtatták. Akkoriban még úgy látszott, Boston lesz a frissen függetlenné vált tizenhárom gyarmat legfontosabb városa.

A ház volt textil- és selyembolt is. Az üzletben gyakran gyűlt össze a bostoni társadalom elitje. Természetesen főleg hölgyek válogattak és trécseltek itt. Volt közöttük kormányzóné és First Lady is.

A bolt remek helyen nyílt, nagyon közel volt Boston egyik kikötőjéhez. A bolt mögötti sikátor azért készült, hogy az Union Streetről könnyebben meg lehessen közelíteni a kikötőt.

Ez a kövezett utcácska valahogy túlélte pusztító tűzvészeket és a még pusztítóbb urbanisztikai reformokat. A sikátor sokáig magánterület volt: tulajdonosa egy Marshall nevű hajóskapitány megengedte, hogy a telkén átvezessen egy utcát. Ezzel természetesen nőtt a boltjainak a forgalma is.



A 18. század végén egy vidám francia emigráns költözött be az egyik emeleti szobába. A fickó francia nyelvet oktatott jómodú bostoni lánykáknak.

A francia 34 évvel később ért karrierje csúcsára. Ennél feljebb halandó ember ekkoriban nehezen juthatott volna a társadalmi ranglétrán: Lajos Fülöp néven 1830-ban francia király lett.



1826-ban bezárt a selyembolt és étteremmé alakult. Az étteremnek már volt külön osztriga-szekciója.
A város elitje ide járt osztrigát hörpölni. Olyan emberek ebédeltek az 1820-as években, mint Daniel Webster, aki ügyvédként kezdte pályáját. Webster Christopher Gore mellett bojtárkodott és százharminc évvel később az amerikai szenátus beválasztotta az öt legbefolyásosabb amerikai szenátor elit (és posztumusz) klubjába. Daniel a vendéglátás aranykönyvébe inkább azzal írta be a nevét, hogy egy ültő helyében hat tányér osztigát csusszantott le a torkán. (Az osztriga szó szerint becsusszan a nyelőcsőbe. Természetesen a héj nélkül.)



Az osztrigaház mindig is népszerű volt a bostoni elit körében. A Kennedyeknek külön törzsasztaluk volt az emeleten.

Nem tduom, hogy a Kennedy család leszármazottai manapság ebédelnek-e itt. Piacnapokon még nem futottunk velük össze.