Nincs lefedettség - összenéztünk.
A gyalogtúra már nem szerepelt a múzeumban vett autóstúrás brossúrában, viszont a látványosságok mellé leszúrtak egy-egy információs táblát. A táblán egy telefonszám volt és egy szám. Fel kellett mobilon tárcsázni a számot és beírni a látványosság azonosítóját és akkor az automata elmondta, mit látunk. Elméletben. Gyakorlatban a látogatóközpont környékét leszámítva itt sehol se volt lefedettség.
Meleg volt. Tűzött a nap. Három lény állt a transzkontinentális vasútvonal töltésén. Ketten haladtak volna, a harmadik szabotált. A szabotőr Yoda volt. Yoda nem értette, miért távolodunk a környék egyetlen fájától és a parkolótól, ahol ebédeltünk.
Egy barlangban hűvöset és régi füstnyomokat találtunk. A munkások itt csinálhattak valamikor gulyást - vagy kebabot vagy itt főztek a wokban.
A Mester innen se akart továbbmenni.
De aztán elindultunk. Fura érzés volt izzadni a pokoli napsütésben, miközben havas hegyek uralták a horizontot. A hó nem a napszúrás eredménye volt. Ott fenn tényleg hideg volt.
Mintha késsel szeleteket vágtak volna a hegybe, olyan volt messziről a pálya. A hűvös völgy már jobban tetszett a Mesternek.
Ahogy kiértünk a bevágásból, megláttuk a töltést.
Az ívelt töltés hatalmas volt.
Egy második sínpár futott valamikor az elsővel párhuzamosan. A fahíd - amit valamikor a világ egyik legrondább hídjának neveztek -, már rég eltünt.
Továbbhaladtunk. Távolban egy hatamas, városnyi üzem látszott. Rakétagyár volt.
Pisiltél már le atomrakétát? - kérdeztem a Mestert.
- Nem? Akkor mire várunk?
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése