A medve - és a végül most le nem fotózott farkvas - végül nem szegte kedvünket: túrázni jöttünk ide, nem medvészni.
A medve környékét viszont meg akartuk nézni: itt volt a Spiro tunnel, amiről Park Cityben a városi múzeumban láttunk egy ismertetőt és egy filmet.
Eredetileg ezt az öt kilométer hosszú alagutat azért fúrták, hogy ezüstöt találjanak és, hogy elvezessék a vizet több más bányából.
Ezüstöt nem találtak, de a vizet sikerült elvezetni méghozzá olyan jól, hogy Park City ivóvizének zöme ma is ebből az alagútból érkezik. A vizek természetes úton egyébként a McLeod patakba csatlakoznak bele, ez a patak folyik át a
McPollin farm legelőin és táplálja az
East Canyon víztározóját.
Az alagutat egy ideig síelők használták: a felszini lift helyett az alagútban, "metrókocsikban" szállították az embereket fel a hegyre. Egy gond volt csak a forradalmi ötlettel: az alagút vizet vezetett el és folyamatosan "csepegett" benne az eső. A síelők bőrig ázva értek fel a sípálya tetejére, ahol az átázott ruha rövidesen rájuk fagyott. Az ötlet mindenesetre jó volt és Park Cityben még ma is emlegetik.
Az alagutat most restaurálják, lesz benne kisebb kiállítás is és végre ismét biztonságos lesz: az elmúlt években attól tartottak, hogy az alagút beomlik, maga alá temetve a város vizét.
Úgy láttuk, hogy itt, a Silver Con bánya helyén sokkal jobban igyekeztek a régi bányaépületeket (újra)hasznosítani, mint Park Cityben máshol.
Általában kitesznek valamilyen rozsdás valamit egy sarokra és ezzel letudják a "történelmet". Itt több régi épületet belülről modernizáltak.
Nehéz elhinni, hogy az egykori fűrésztelep épülete ma egy modern közösségi térnek ad otthont.
A műhelyből pedig bicajkölcsönző és kávézó lett.
A kölcsönzőben nem fukarkodnak: bárki felkaphat kölcsönbe egy túrabotot és viheti is. Még rá se írták, hogy "Ezt a túrabotot a Silver Starból loptam", ellentétben a
Rockportban kínált kölcsönpórázokkal.
Itt a karmában hisznek, ami utoléri a tolvajt (és esetleg elveri egy túrabottal).
Miután felszereltük magunkat már mehettünk is az erdőbe.
Az út - természetesen - az erdőbe és valami fura rom fele vezetett. Ilyesmit már láttunk korábban is Park City felett, az
Ontario bánya közelében.
Szerencsére ekkor beértünk az igazi erdőbe és nem sültünk meg a tűző napon és a következő kilátóhoz és romhoz már árnyékban haladtunk tovább.
A halom deszka, ami az alagutat szellőztető aknából maradt nem tünt bizalomgerjesztőnek.
Bevallom, első ránézésre arra gondoltam, hogy egy összedőlt fatemplomot látok.
Persze hamar kiderült, hogy tévedtem.
A kilátás innen még jobb volt, mint az előző helyről.
Innentől kezdve sötét fenyveseken és zöld réteken át vezetett az út.
A természet egyre érintetlenebbnek látszott.
Ha odafigyeltünk, akkor gyakran észrevettük, hogy ez a természet nem annyira érintetlen.
A világ mégis egyre szebbnek látszott.
Főleg, amikor a sok felfele menés után végre lefele vitt az út.
Búcsúzóul még ránéztünk a városra és mehettünk haza.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.