Bicajra fel! - Parley's trail

Megjegyzés: Tragikusan le vagyok maradva mindenféle bejegyzéssel, keverem az időrendet, mint egy modern író. Most épp májusi történeteket írok meg.

- Né, egy pince! - torpantam meg bicajomon, ami komoly hibának bizonyult, 6%-os lejtőn felfele tekerve az ember csak úgy nem hagyja abba a tekerést.

Ha már megálltam, leszálltam és megnéztem, milyen pincét is láttam meg.

A Parleys Trail-en tekertem felfele, bicajról megnéztem a villamos melletti falfestményeket, átsuhantam a Draw-n és mentem tovább felfele át a Parley's Parkon, fel a meredek kerékpárúton egészen az Öngyilkos-szikláig. Ide általában autóval jövünk télen sétálni, hogy a szmog fölé emelkedjünk.

Most először mentem bicajjal végig az egész ösvényen a tetejéig és megláttam a pincét.

Ennyi maradt a Dudler's inn-ből, a város híres fogadójából. A fogadót 1864-ben építette Joseph Dudler, aki a jól menű céget folyamatosan bővítette. A fogadó mellett volt itt serfőzde - hát igen, valamikor a mormonok is ihattak alkohol, de a poligámia mellett idővel ezt is elvették tőlük -, mulató és étterem. A konyhakertbe és a serfőzéshez a víz a patakból érkezett vízvetéken, míg az ivóvizet egy közeli forrásból vezették ide. Dudler-nek hasonló cége volt fenn Park Cityben is.

Halála után az örökösök beköltöztek a hatalmas házba és itt laktak egészen 1953-ig, amikor az egész leégett és egy falon és a pincén kívül semmi se maradt az épületből.

Picit tovább tekerve egy vízvezetéket is találtam, ami a patak vizét vitte a városba.

Ez a vízveték tökéletes meglepetés volt, erről sose olvastam vagy hallottam itt. És még jól is nézett ki!

A fotózás volt csak nehézkes: mindig, amikor megálltam és elővettem a telefonomat, valamiért azt hitte, hogy autót vezetek és nem volt hajlandó fotózni, amíg rá nem bólintottam, hogy "kedves telefon, becsszó nem autózok".

Megszerelem a kerékpárt

Ket bicaj
Originally uploaded by ribizlifozelek

Még amikor a részeg hölgyemény összetörte az autónkat, járulékos csapásként bicajom mindkét kereke elfáradt és úgy döntött, kifújja magát: leeresztettek.
Most végre eljött az idő, hogy megszereljem őket, elvégre Yodának meg kell tanulnia kerékpáron nyugodtan ülnie.
Elvileg Northfieldből hoztunk kerékjavító készletet: csavarkulcsot, tartalék tömlőt, ragasztót, de ezt valahova nagyon jól eltettük. Olyan jól, hogy máig nem került elő. Anikó ezért vett kerékragasztót, én meg ebéd után munkához láttam.
A kerekjavítás elméletileg egyszerű dolog - le kell szedni a kereket, levenni rola az abroncsot és megragasztani a tömlőt. Az első kereket leszedni gyerekjáték volt. Igaz, a fék meglepően sok darabban jött le, de ezeket szépen sorbarendeztem a földön. Mennyivel egyszerűbb lehetett szerelni a régi bicajokat! (És nehezebb meglovagolni őket!)



Beletelt egy kis időbe, míg sikerült levenni a külsőt. Közben megrövidültek a körmeim, de nagy nehezen lejött. Ekkor megebédeltem, elvittem a kutyát sétálni, aztán víz alá tartottam a tömlőt és keresni kezdtem a buborékokat. Meglettek. Filccel bekarikáztam a lyukat, aztán fogtam a ragasztót, elolvastam a használati utasítást és majdnem az ablakon távolítottam el a kerékpárt. Ez a ragasztó nem olyan ragasztó volt, ezt a kerékbe kellett belenyomni. Feleslegesen szedtem le az egész kereket. Néztem a fék darabjait de nem mondtam semmi olyasmit, amit le lehetne írni.
A ragasztó teteje egyben célszerszám is volt, ezzel lehetett kivenni a szelepet. Kivettem, csatlakoztattam a ragasztó oldalába becsúsztatott pici csövet és belenyomtam a megfelelő mennyiségű zöld lét a tömlőbe. Ezek után letettem a ragasztót, mikor a kerékből fura szörcsenés hallatszott és egy jókora adag zöld lé spriccel ki a tömlőből. Feltöröltem, majd visszaszereltem a szelepet, visszatettem a tömlöt a kerékre, rátettem az abroncsra és felfújtam.
Tökéletesen tartott, nem eresztett.
Nagyon boldog voltam - nem kellett leszedni a hátsó kereket, csak bele kell tölteni a mágikus folyadékot és kész.
Szépen összeszereltem a féket, működött.
Fogtam a hátsó kereket, beletöltöttem a mágikus lét, felfújás elött összeköpte a padlót zöld trutyival, de keményre sikerült fújni. Tizenöt perc múlva megnéztem és közel álltam hozzá, hogy a szerelést egy nagykalapáccsal folytassam. A kerék teljesen lapos volt.
Belenyomtam még egy adag trutyit és rutinusan töröltem fel a zöld valamit, de a kerék továbbra is lapos volt. Meg kellett nézni a tömlöt. Ehhez meg le kellett venni a hátsó kereket. Nem tünt egyszerűnek, ott van a 21 sebességes váltó.
Elővettem a gépkönyvet, aminek komolyabb karbantartási, olajozási fejezete van, mint a Fordnak, leültem az ágyra, simogattam a kutyát és olvastam a használati utasítást. Volt ott pár érdekes szó: crank, ball retainer, bearing cup, adjusting cone, axle nut, stabilizer bracket. Teljesen evidens volt, ezek mind mint szerteszét fognak gurulni. A legvilágosabb az volt, hogy amint kihúzom a tengelyt, a váltó jobbik esetben, ha az áttételek egyben maradnak, 14 alkatrészre esik szét. Rosszabban még hozzápotyognak az áttételek és mindaz az ismeretlen nevű izé, ami köztük van és ránézésre nem látható.
Megnéztem, mivel kell kezdeni a kerék lebontását. Nem volt biztató, nem volt itthon olyan csavarkulcs, amivel meg lehetett volna fogni a külső anyát. Próbálkoztam fogóval, de azzal se lehetett megfogni.
Ezkkor csengett a telefon: 6 óra volt, Anikó jött haza.
Elémentem, közben beugrottam az áruházba, hogy vegyek belsőt. A kereket lemértem, 24". Anikó állítottam, 26. Szerencsére nem találtam belsőt, de találtam ragasztókészletet (1.94). Vettem csavarkulcsot (1.88 cent) és egy szuper-kerékpárjavító készletet (10 dollár).
Otthon kiderült, a csavarkulcs nem jó méretű. Majd visszavisszük. A kerékpárjavító készletben viszont minden volt: igazából ez ránézésre egy szerszám volt, amit két darabra lehet szétpattintani. Ezután svájcibicska szerűen 32 különböző szerszám hajtható ki belőle: csavarkulcsok, csavarhúzók, stb. Utóbb kiderült, adtak hozzá ragasztókészletet is. Mindez hercig kicsit tokban, az egész akkora, mint egy színházi látcső. Meg két célszárszám, amivel a perem alól lehet kiszedni az abroncsot - jobb, mint 2x10 köröm, ami már úgyis elkopott.Gondoltam, majd ezzel leszedem a kereket. Aztán tovább gondolkodtam: ha csak ragasztani kell a belsőt, nem muszáj minden leszedni.
A hársó féket gyerekjáték meglazítani, csak három kéz kell hozzá. Szerencsére Anikó otthon volt és segédkezet nyújtott. Aztán a célszerszámokkal percek alatt elkészültem azzal, amihez a másik, sokkal jobban hozzáférhető keréknél pár óra kellett és 2x10 köröm.
Amint leszedtem a szelepet, ismét kilövellt az idegen vére. Feltöröltem. Gondoltam, hozok egy vödröt és abba mártogatom valahogy és nézem a buborékokat - de nem kellett. A levegő érezhetően süvített kifele. Bejelöltem, letisztítottam, leragasztottam, összeraktam. Célszerszámokkal ez is egyszerűbben ment. Már két óra eltelt azóta, félóránként megnézem a kutyával, és még mindig nem ereszt.