Zsákbazöldség - A másik szövetkezet

Kedvenc szövetkezetünk átmeneti nehézségekkel szembesült - épp nem volt pénz és ideiglenesen bezártak. Ezt egy óriási bulival ünnepelték.

Mi pedig friss zöldség nélkül maradtunk.



Rövid keresgélés után találtunk egy egészséges-organikus-bio-egészséges-szuper-hiper-satöbbi helyi termékeket forgalmazó szövetkezetet.



A dolog kétféleképp működik: a Vevő elmegy a szövetkezeti boltba egy másik gyártelepre és ott vesz a zöldségből, ami jóval olcsóbb, mint a Whole Foods egészséges-szuper-hiper-drága zöldségei. Ezért cserébe ezek a termékek frissebbek, mint a Whole Foods aranyáron mért krumplija.



A második lehetőség izgalmasabb: előre kifizetünk hét elején online egy zöldségkosarat, ami harminc (nem ezüst) pénz. Vagy gyümölcskosarat. Esetleg mindkettőt. Aztán hétvégén elmegyünk a gyártelepre, ahol az épp készleten kévő zöldségekből adnak egy doboznyit.



Mint kiderült, ha a Facebook oldalukon előre rendelünk, akkor megpróbálnak a kosárba az általunk kért cuccokból is betenni valamennyit. De ezt késő tudtuk meg.



A megadott napon elmentünk zöldségkosárért és vettünk mellé egy pár apróságot. Az apróságokat Square-rel fizettük, aztán megkaptuk a kosarat (dobozt).



Pislogva néztük a rengeteg kloforillt.



Két kecskének is sok lett volna, hátmég két embernek.

Minden szép volt, minden jó volt és nem minden volt zöld.

A szövetkezeti piac

Marx forgott a sírjában. Lenin múmiája örömkönnyeket hullatott. Engels szelleme írógépet ragadott.

Egy működő szövetkezeti piacon voltam.


Tudom, hogy a mai magyar közbeszédben és közgondolkodásban a szövetkezet ördögtől való. Azt hiszem, előbb bocsátanák meg egy magyar közszereplőnek egy EU-segély lenyúlását, mintsem a szövetkezet szó nyilvános használatát.

Amikor néha otthon a szövetkezetek előnyeiről beszéltem, olyan érzésem volt, mintha egy elegáns budapesti étteremben elégedett böfögéssel nyilvánítottam volna ki, ízlik az ebéd.

Tudom, az sz-betűs szó démonizálásában komoly szerepe volt annak a húsz évvel ezelőtti negyven évnek, de azóta már felnőtt egy új nemzedék.


Lássuk az utópiát.

R egy külvárosi ipartelepre vitt. Két lemezgyár és három építőipari cég telephelye között egy óráis iparcsarnokban húzódik meg a szövetkezeti piac.

A piac létéről egyedül egy útszéli PARKING feliratú tábla árulkodott.

Mi a maradékok közül szemezgettünk: aki önkéntes munkát vállal a szövetkezetben -több egyéb kedvezmény mellett-, előbb válogathat a termékek közül.

Zacskó nincs.
Eladó nincs. (Azaz pár teremelő ott sürög a vevők körül, hogy házisajtdarabkákkal tömje a kiváncsiakat, hátha majd vesznek még többet.)

A farmerek kipakolják termékeiket (garantáltan bio és organikus) az asztalokra. A gyengébbek kedvéért ráírják, mi a termék (pl alma) és kiteszik az árat, pl 1 padlizsán 65 cent.

A vevő végigjárja a boltot és kosarába teszi, ami kell neki. Például bio kolbászkákat és kolbászokat. Meg sajtrudakat. Meg friss zöldséget. Gyümölcsöt. Amikor végez, odamegy a pénztárhoz.

Az egész piacnak közös pénztára van. Nem Marinéni, Jucinéni és Pajabá’ szedi be egyenként a 55 centeket (“ne tessék má’ olyan nagy pénzt adni, nem tudok visszaadni ezresbül”, illetve “mi az a hitelkártya?”), hanem egyben ki lehet fizetni a 21 dollárt a kazal finomságért.

A banki költségek megoszlanak.

A pénztárosok (szövetkezetitag farmerek) laptopokon és tableteken adták össze az árut. Egy egyszerű programba beírták, miből, mennyit vettem, a program tudta az árakat, tudta, mi kié és így pillanatok alatt a tagok el tudnak majd számolni.

Amikor végzett a pénztáros, egy kartondobozba pakoltam a rengeteg ennivalót és mehettem főzni.