Piaci emlék

Gyerekkoromban sokat jártunk nagyszüleimmel piacra. Még nem voltam általánosiskolás sem, de jól emlékszem, hogy megvoltak az állandó árusok, akikhez jártunk.

Persze szép zöldségért háromszor végig kellett járni a piacot, de sok minden egyebet ugyanott vettünk, például a savanyúságot is. Természetesen egy vecsési savanyúságostól, nevezzük őket Vecsésinek. (Nem igazi név.)

Vecsési úr neve volt kiírva a cégérre, még halála után is. Azt hiszem vagy tizenöt éve láttam a standjukat és még mindig az ő neve volt ott. 

Ha valaki megemlítette, hogy "a Vecsési úr idején bezzeg vékonyabbra gyalulták a tököt", Vecsésiné csak annyit mondott, hogy "menjen reklamáljon a Vecsési úrnak!"

Nem sokkal azután, hogy Vecsési úr az égbe költözött legyalulni Szent Jakab tökét, valamelyik nap az egyik árus halkan mondta nagymamámnak, hogy "alig halt meg a Vecsési úr és Vecsésiné már szerzett egy fiatal csődört".

Ettől nagyon kiváncsi lettem és alig vártam, hogy vegyünk savanyúkáposztát és gyalulttököt a tökfőzelékbe, hogy meglássam a csődört. 

Mert hát nem értettem, hova tesz a Vecsésiné a piacon egy lovat.

Dzsentrifikálódó piac Bostonban

Imádtuk a bostoni szabadtéri piacot. Minden pénteken és szombaton az utcák megteltek pici standokkal, ahol mindenféle földi jót lehetett elérhető áron venni.



Amikor Bostonban vagy a környékén voltunk, ha tehettük, elmentünk a piacra vásárolni.

A piac nem volt rendezett, nem volt túlzottan tiszta, de a hal és a zöldség friss volt és olcsó és itt volt a közelben az Union Oyster House és a Boston-kő is.



Az önkormányzat ezek után kitalálta, hogy a piac helyzetét rendezni és civilizálni kell. A piac átköltözött egy új, csilivili épületbe, ami higéniailag túlszárnyalja egy közepesen fejlett kelet-európai ország műtőjeit.

Gyönyörű lett a piac. Rendezett. Szép. Tökéletes. És drága.

Intermezzo - Piaci veszekedés

Mindenheti gombánkat és zöldségünket igyekeztem beszerezni a piacon. Rengetegen voltak, idén ez volt az utolsó piac. A termelők nem termelnek december 26-án és január másodikán.

Talán ezért is voltak rengetegen. Nem volt kosár és nem volt bevásárlókocsi, úgyhogy eleve kis szatyromba pakoltam a gyökereket, zöldségeket, gyümölcsöket.

Aztán mentem a sor végére.

Két idősebb vevő egyszerre ért oda:

- Maga volt itt előbb, menjen csak!

- Nem, maga.

- Magának több a cucca! Álljon csak be elém.


Ekkor tényleg elhittem, hogy jön a karácsony.

Piac Sugarhouseban

Pici tér.
Szűk utca.
Régi házak.
Régi boltok.
Régi raktárak.

Az egyik raktár, a Granite Furniture belsejét belsjét több millióan látták - csak valószínűleg nem tudták, hogy Salt Lake City egyik részét látják. A nézők azt hihették, hogy egy dél-utahi kanyont néznek kívülről.
Itt forgatták a 127 óra című film legtöbb jelenetét. Ebben a raktárban nyiszabálta Aron (James Franco) a kezét a Little Blue John kanyon tökéletes másában. Meg a nem tökéletesben is, mert a filmesek két kanyont építettek, egy életnagyságút és egy nagyobbat - abban jobban lehetett filmezni a hulló vízcseppeket.


Ez Sugarhouse közepe. Erre van a Hidden Hollow is.



Itt péntekenként van piacnap.
Ez nem szövetkezeti, mint a raktárházi.
Ez a piac alternatívabb, mint a belvárosi.

Szoknyák lobognak, kerékpárok surrognak, copfok libbennek, rasták révednek. Hastáncosok tartanak bemutatót.

Itt félig-meddig szakadt hippik árulnak teljesen bio zöldségeket, de a vegán uralmat megtöri egy hentes is. A hentes saját marháját árulja, az éhes vevő kérhet tőle negyed, fél, háromnegyed és egyész marhát is. Az előbbiek könnyen eldőlnek, az utóbbiak nehezebben.

Egy szakállas, copfos fazontól megvesszük az összes uborkáját. Egy másik copfos és borostás fazontól veszünk még.

A hentes kivétel. Csak vállig ér a haja. Nincs szakálla. Nő.

Egy hűtőkocsival jött. Biztos ott támasszák egymást benn a marhák. Kérésünkre egy hűtőládából varázsol elő egy dobozt. Hét kiló színhús és még támasztani sem kell.

A szövetkezeti piac

Marx forgott a sírjában. Lenin múmiája örömkönnyeket hullatott. Engels szelleme írógépet ragadott.

Egy működő szövetkezeti piacon voltam.


Tudom, hogy a mai magyar közbeszédben és közgondolkodásban a szövetkezet ördögtől való. Azt hiszem, előbb bocsátanák meg egy magyar közszereplőnek egy EU-segély lenyúlását, mintsem a szövetkezet szó nyilvános használatát.

Amikor néha otthon a szövetkezetek előnyeiről beszéltem, olyan érzésem volt, mintha egy elegáns budapesti étteremben elégedett böfögéssel nyilvánítottam volna ki, ízlik az ebéd.

Tudom, az sz-betűs szó démonizálásában komoly szerepe volt annak a húsz évvel ezelőtti negyven évnek, de azóta már felnőtt egy új nemzedék.


Lássuk az utópiát.

R egy külvárosi ipartelepre vitt. Két lemezgyár és három építőipari cég telephelye között egy óráis iparcsarnokban húzódik meg a szövetkezeti piac.

A piac létéről egyedül egy útszéli PARKING feliratú tábla árulkodott.

Mi a maradékok közül szemezgettünk: aki önkéntes munkát vállal a szövetkezetben -több egyéb kedvezmény mellett-, előbb válogathat a termékek közül.

Zacskó nincs.
Eladó nincs. (Azaz pár teremelő ott sürög a vevők körül, hogy házisajtdarabkákkal tömje a kiváncsiakat, hátha majd vesznek még többet.)

A farmerek kipakolják termékeiket (garantáltan bio és organikus) az asztalokra. A gyengébbek kedvéért ráírják, mi a termék (pl alma) és kiteszik az árat, pl 1 padlizsán 65 cent.

A vevő végigjárja a boltot és kosarába teszi, ami kell neki. Például bio kolbászkákat és kolbászokat. Meg sajtrudakat. Meg friss zöldséget. Gyümölcsöt. Amikor végez, odamegy a pénztárhoz.

Az egész piacnak közös pénztára van. Nem Marinéni, Jucinéni és Pajabá’ szedi be egyenként a 55 centeket (“ne tessék má’ olyan nagy pénzt adni, nem tudok visszaadni ezresbül”, illetve “mi az a hitelkártya?”), hanem egyben ki lehet fizetni a 21 dollárt a kazal finomságért.

A banki költségek megoszlanak.

A pénztárosok (szövetkezetitag farmerek) laptopokon és tableteken adták össze az árut. Egy egyszerű programba beírták, miből, mennyit vettem, a program tudta az árakat, tudta, mi kié és így pillanatok alatt a tagok el tudnak majd számolni.

Amikor végzett a pénztáros, egy kartondobozba pakoltam a rengeteg ennivalót és mehettem főzni.

Piaci matematika

6 banán 1 dollár - hírdette a krétával írt tábla a piacon.

- Három banánt kérek - mondtam a fickónak.

- Ha fél kilónál kevesebbet vesz, az egységáron ötven cent - felelte mentegetőzve a kofa - Hat banán egy dollár.

- Adjon hármat.

- De azért ötven centet kell felszámolnom - sajnálkozott a kofa.

- Sebaj! Akkor is hármat kérek! - feleltem nagyvonalúan.

Közjáték a piacon

Az egyik arab hentesnél álltam sorba. Csak egy doboz olivabogyót vettem és vártam, hogy az előttem levő kifizesse a darálthúst.

- Friss a bárány? - kérdezte pár pillanattal korábban a vevő, aki komoly összeget kereshetett volna azzal, hogy arab terroristát alakít akciófilmekben.

- Tessék - a hentes egy mozdulattal letépte az alufóliát a tálcáról és a húst szinte beletolta a t. vevő orrába.

A szaglószerv kitágult.

- Ez nagyon friss!

Ekkor lépett be egy sapkás férfi.

- Salemalejkum! - köszönt, majd mondott valamit arabul, mire a hentes angolul válaszolt:

- Nem, nincs egész kecske.

Piacnap

Szombat, piac, tömeg.

Chilei árus mutogatja a ghánai vásárlónak a floridai paradicsomot.

- Un dollar! - tagolja a mexikói zöldséges az orosz anyókának meglóbálva a kilónyi zsák sóskát.

Egy kétméteres amerikai elbotlik a japán nénike kerekes bevásárlókosarában és estében majdnem magára rántja a pakisztáni hentes "halal" pultját, de megkapaszkodik és csak a marokkói pék pitáit dönti le.

Hét paprika egy dollár és még csak nem is ráncos. Dzsingisz kánra hasonló, szőrsapkás eladó odadobja a zacskót, válogassak, sok a vevő. A húsboltban benn is nagy a tömeg, az arab tulajdonos nyitott a hispán vevők fele, egyes húsokon csak spanyolul szerepel a név. Én a bikaherével - huevos de toro - szemezek. A tömegben egy fiatal amerikai diák áll a lábamon. Szerintem még nem látott piacot. Vagy bikaherét, amit itt párosával árulnak. Családi ebéd.

Több standot műanyag ponyvával kapcsoltak össze és hősugárzóval fűtenek. Egész jó benn, kivéve ott, ahol az olvadó hólé a nyakamba csurog. Udvariasan átadom helyem a sorban egy franciának. Álljon ő az esőben, aztán kérek a boliviai fickótól három grapefruit-ot. Nem érti. Helyesbítek:
- Tres toronjas - érti. Egy dollárt kér érte.

Kétféle halárus van: olcsóbb és drágább. A drágábbnak üzlete van, az olcsóbbnak standja. Veszek fél kilo különféle garnélarákot, majd egy doboz különféle olivabogyót. Előttem fejkendős hölgy egrecíroztatja fejkendős lányát. Most csak két szem datolyát vesznek. Ezek a legszebb datolyák, amiket az Egyesült Államokban láttam. Finomabbat vettem már, de szebbet nem. Indiai zene szól.

A bolt viszonylagos nyugalmából visszakerülök a piacra. Másfél-két méter széles járda húzódik a sátrak között, ott hömpölyög a tömeg. Az 1600-as évek végén bazalt járóköveket fektettek le - még tartanak, bár itt-ott végigöntötték őket aszfalttal. Az már repedezik.

Kezeimet teli szatyrok húzzák, több zacskónyi klorofilt vettem. Elegem van. Bekanyarodok Boston egyik legszűkebb sikátorába, a Marshall street-re. Csend van.

Mehetünk főzni.



UPDATE: A piac sajnos modernizálódott és ma már egészen más.

A piacon

Szombat volt, mi piacra mentünk.

Yodával Boston elővárosaiból nem annyira egyszerű bejutni Boston közepébe, így kocsival közelítettük meg a belvárost. Bostonban parkolni nagyjából olyan, mint Las Vegasban a bank ellen játszani. Hétköznap egyes garázsok egy huszast is elkérnek egy órára. A piac mellett azonban egy - a helybeliek szerint végletesen lerobbant - parkolóházban a piacon vásárlók egy dollárt fizetnek óránként.



A GPS megpróbált beirányítani minket Boston legszűkebb belvárosi utcájába - ami piacnapokon zsákutca -, de nem hallgattunk rá, így sikeresen megtaláltuka parkolóházat. A lift áprilisban rossz volt és ez az állapot azóta sem változott.

A piac sem.
Zajos volt és tömött. A -7 fok nem zavarta a helybelieket a vásárlásban.
Nekünk pár perc után a lábujjunk kezdett belefagyni a bakancsba.

Azért még megálltunk az egyik halasnál.
Ezek a halak valószínűleg hajnalban még az óceánban lubickoltak.

- Mennyi a kagyló?
- Négy dollár - emelt fel a fickó egy több kilós zsákot.
- Most nem, köszönjük.
- Akkor három.

A halas persze jóljárt, mert ezek után vettünk egy darab lazacot is.



UPDATE: A piac sajnos modernizálódott és ma már egészen más.

Piac Bostonban - Haymarket

Boston
Originally uploaded by ribizlifozelek

Amerikában egyre kevesebb a hagyományos piac. Igazság szerint alig van olyan piac, ahova kimennek a kofák és friss zöldséget, gyümölcsöt árulnak. Vannak farmer's market-ek, de ott a minőség ugyan jobb, mint egy szupermarketben, de cserébe az árak is jóval borsósabbak.

Bostonban van valódi, rendes piac is. Igaz, hetente csak kétszer, pénteken és szombaton. A piac a Haymarket metróállomás mellett van. Nekem már a neve is tetszik. Szeretem a hagyományokat, szeretem, ha egy városnak folyamatos, továbbélő történelme van. A Haymarket , ahogy a neve is mutatja, valamikor Boston szalmapiaca volt. A hely 1830-tól működik zöldség- gyümölcs- és halpiacként.

Pénteken és szombaton van piacnap. Sok amerikainak magyarázni kell, hogy nincs hagyományos nyitvatartás. Ez egy piac. Egy igazi piac, hajnalban kijönnek az eladók és ott vannak estig, vagy amíg el nem fogy a portéka.



Délelőtt a piac drágább. Ez annyit tesz, hogy a bolti ár feléért lehet vásárolni. Estefele olcsóbb, viszont ekkor már csak a maradékot lehet elvinni. Péntek drágább, szombat kicsivel olcsóbb. Kettő után már nagyon olcsó minden, de már nem olyan szép. Napnyugtakor pedig jönnek az önkormányzat locsolóautói és elmossák a sok-sok zöldséghulladékot.

A zöldség friss. Az almát nem viaszozzák, mint a boltokban, a gyümölcsöket nem spricceli az öntözőberendezés - de így is minden friss. És olcsó. Nagyon olcsó.

Azt hiszem, a halak egyenesen a halászbárkákról jönnek. Ott fekszenek jégen. Nem fagyasztotak, pár órával korábban valószínűleg fickándoztak is. Egy kereskedő osztrigát árul, a vevő fizet, hörpöl egy kagylót és odébb áll. Egy dollár az osztriga darabja. Pár házzal arrébb van a Kennedyek kedvelt osztrigavendéglője. Az más árkategória.



A piac közelében vannak parkolóházak - de Boston belvárosába felesleges autóval menni. Ott a metró.

Hiányzik ez a piac.

Zöldség a börtönből

Prison
Originally uploaded by ribizlifozelek

A Farmer's Marketen láttunk egy érdekes pultot. Először a sheriff-csillag tűnt fel. Aztán a sheriffek. Nem értettük: a rend éber őrei szabad idejükben paprikát, örmény uborkát és speciális helyi paradicsomot termesztenének?



Aztán megláttuk az árusokat.

Nem igazán úgy néztek ki, mint egy rendőr. Még csak nem is úgy, mint egy farmer.

Határozottan úgy néztek ki, mint egy gengszert imitáló repper. Vagy, mint egy gengszternek tűnő gengszter. Nagy tetkók, kendők, bicepszek. És a farmerek mögöttük valódi rendőrök álltak soklövetű sörétespuskákkal.

Sok börtönben a rabok szabad idejükben zöldséget termeszthetnek, amit aztán vagy a börtön vásárol fel, vagy maguk az elítéltek értékesíthetnek a piacon.

Meglepő volt, de tetszett a rendszer.

A zöldségük meg nagyon jól nézett ki. Látszott, sok ideje van annak, aki nevelgeti.

Piacolás

Brasov
Originally uploaded by ribizlifozelek

(Megjegyzés: a fenti képen Brassó régi piactere van. Az modern piacról nincs fényképem. Az alábbi történet természetesen nem a történelmi piacon játszódik.)

Reggel kisétáltunk a brassói piacra sajtot venni. Mindenféle sajtot szeretek és itt nagyon finomakat lehet találni. Piacra járni meg eleve jó dolog.

A brassói piac nagyot változott azokhoz az időkhöz képest, amikor néha több volt a kosz, mint az áru. Szép, tiszta és természetesen rengeteg minden van.

Több helyen olvastam, hogy az EU higéniai normái tiltják a hagyományos árusítást és vége lesz annak a jó világnak, hogy megkostolhassuk a tejet és a sajtot vásárlás előtt. Természetesen hittem is, meg nem is. Az EU-nak rengeteg normája van, Kelet-Európa viszont rengeteg bürokratikus rezsimet túlélt. Szabályok jöttek, szabályok mentek, az emberek meg összekacsintottak és hümmögtek. Kitöltötték a formanyomtatványokat és minden maradt a régiben.



A tejeseknél viszont - valamennyire - tényleg megváltoztak a dolgok: a termelő egy nagy tejautomatába önti azt, ami a tehénből kijön, abból utána lehet literszámra venni a tejet. Természetesen K-Európa nem lenne K-Európa, ha nem fogott volna ki a szabályokon az őstermelők továbbra is házról házra járnak friss tejjel teli műanyag flaskáikkal.

A sajtoknál ennyi változás sem történt. Ott voltak az illatos (egyesek szerint büdös) sajtok, az eladó méteres handzsáron felém nyújtott egy darabkát, én megkóstoltam, aztán kértem, kifizettem, megvettem és vittem haza.

Remélem, nem felejtem a hűtőben a sajtjaimat hazainduláskor, mint pár másik alkalommal.

Farmer's Market

Farmer's Market
Originally uploaded by ribizlifozelek

A piacok a világon mindenütt hasonlóak. Én pedig mindegyiket szeretem. Rengeteg finomságot lehet kapni, kóstolni. Ráadásul a helybelieket is jobban megismerni.

Salt Lake Cityben is van piac. Farmer's Marketnek hívják és a helyi termelők árusítanak itt hetente egyszer. A legtöbb termék bio és az én magyar piacokhoz szokott szememnek túlzottan is steril. Az, hogy a hentes és a sajtos vákuumcsokagolt, előre felcimkézett cuccokat adjon, sokkoló.

Szerencsére, mint minden igazi piacon, itt is lehetett kóstolni. Főleg zöldésget, gyümölcsöt és házimézet.



A rossz idő ellenére sokan voltak. Vásárolták a különleges paradicsomokat, bio husokat, helyi zöldségeket. A büfésorról ínycsiklandozó illatokat hozott a szél.

Ekkor már havaseső hullott, így feladtuk a piacolást és az ázott kutyával visszamenekültünk az autóba. Persze egy kis spéci sajttal és báránycombbal gazdagabbak lettünk...

Csütörtöki piac

Thursday market
Originally uploaded by ribizlifozelek

Imádok mindenféle piacra járni. Vendéglátóm emlegette, hogy csütörtökönként van piac a ház előtti utcában, de valahogy nem jutott el a tudatomig a dolog.

Az világos volt, tilos lesz parkolni az utcában és az autók nem jöhetnek be, de milyen piac lehetne egy kőhajitásnyira az EU agyától? Csak nem fognak másolt cédéket, hamis parfümöket és ételeket árulni pár saroknyira a Szabályozó Testületektől?

Hát, a piacon nemcsak másolt CD-ket, hanem DVD-ket is áruktak. (Ha valakit érdekelnek Van Damme kalandjai, ide jöjjön!) A parfümöket nem szagoltam meg, csak a virágokat, azoknak jó illatuk volt. Az élelmiszerek pedig kiválóak voltak.

Kis hűtőteherautókban árultak mindent, mi szem, száj ingere. Egy kamionban sajtot és felvágottat árultak, Kértem az embertől angolul. Nem értette. Egy néni segitett. A hölgy szeritnem még Pattontól tanulhatott angolul, lelkesen magyarázta, hogy három szeletet sajnos a boltos nem ad. De azért adott. Ezért kértem is a többi felvágottjából. Vettem pár felvágottat, aztán rátértünk a sajtokra.

A néni már elsétált, ezért kénytelen voltam jelekkel megkérdezni, melyik a keménysajt. Megmutatta. Meg is kopogtatta. Összenevettünk. Mutatta, mennyit vágjon. Vágott. Aztán vettem puha sajtot is. Pillanatok alatt felpakoltam ennivalóval. Kenyér volt otthon - sajnos - mert elképesztőn guszta kenyereket árultak. Meg olajbogyókat. Oh, azok az olajbogyók. Meg azok a húsok. Grillezett kész husok. Grillezni való husok.

Meg is éheztem és zsákmányom első részét el is fogyasztottam.

A Különleges Kereskedelmi Övezet

Little Shop of Horrors
Originally uploaded by ribizlifozelek

A Különleges Kereskedelmi Övezet egy óriási bazár, amit megspékeltek a Westendnél nagyobb bevásárlóközpontokkal és bevásárlóközpontokká átalakított gyárakkal. Az egész egy óriási kínai piac. Jó húsz percig gombok között vezetett az utunk, mindenütt gombok, zsákokban, mintalapokon, tálkákban, tasakokban. Meg hegyekben. Gomb hátán gomb. Egy fickó egy gigászi göngyöleg gombon ült, és levest szürcsölt. Még az kellett volna, hogy a hangszóróból az szóljon: "gimbelem-gombolom".



Innen pár négyzetkilométer szövet közé keveredtünk. Szövet volt mindenütt, szövet a sikátorokban, az utcákon, négy emeletes épületekben, légkondicionált passzázsokban, átjáróházakban. Olyan volt, mint egy Borges novella, csak a végtelen könyvtár helyett végtelen szövet és gombvilágban jártunk, majd jöttek a cipzárak. Mindenütt cipzár. Ült egy ember három négyzetméteren és az egész boltot beborították a cipzárak. Meg az egész utcát. Voltak, akik kisebb fürdőszobányi helyen nyakkendőket árultak, de több száz méteren át húzódtak a nyakkendőboltok.

A következő épületben a ruhává válás korábbi stádiumát láttuk: őskori varrógépek, elektromos varrógépek, pedálos varrógépek, felújított varrógépek... Tovább menve hatalmas bevásárlóközpontok közé jutottunk, itt trendi környezetben lehetett mindenfélét megvenni. Láttunk 5 emeleten csak női ruhát, egy koreai Karel Gottot, aki szappanbuborékok között, talpig füstben énekelt. Találtunk egy olyan 8 emeletes áruházat, ahol a földszinten ott volt az őrség, a porta, a büfé, a liftek üzemeltek, ki volt írva, hogy melyik emeleten mi található, csak éppen az egész épület üres volt. Ahol nem volt üres, ott felújították. Talán a titkosszolgálat épületét találtuk meg. Vagy az elvarázsolt kastélyt.

A sokadik helyen, amikor már kezdtem besokallni, Szöulban, Dél-Korea fővárosában a kínai piacon japán étteremben megebédeltünk.

Vásárcsarnok

Central Market Hall
Originally uploaded by ribizlifozelek

hús, hús, hús, egyél húst
a zöldségektől leszel olyan mélabús
hús, hús, hús, megint hús
a növényektől hamarosan elbutulsz
hús, hús, hús, csakis hús
nekem így jó, hogyha fehérje dús
hús, hús, hús

Belga

Pár napja elvittük Steve-t a Vásárcsarnokba. A pultokat nézve jöttem rá, mi hiányzik nagyon Salt Lake Cityben. Egy ilyen, disznóságokkal teli piac a farmer's market mellé. Steve-t először felvittük az emeletre, hogy csipegessen egy kicsit. Kolbászt, hurkát már kapott, most jött a lángos.
Imádta. De annyira, hogy beszélgetni kezdett a lángosos hölggyel és addig ostromolta, amig nem csináltak édes kettesben egy lángost. Steve-vel madarat lehetett volna fogatni, miközben arcába helyezte az általa rettenetesen foghagymásra készitett inyencséget.
A következő kis kifőzdében töltöttkáposztát, majd, hogy lenyomja, egy icipici paprikáskrumplit evett, ez utóbbit Brian táljából.
Az az igazság, hogy lángost egy kétnapos intenziv lakásszellőztetést megelőzően csináltam Salt Lake Cityben és paprikáskrumpliban sem szenvedünk hiányt. A csarnok azonban újabb csodákat tartogatott.
A földszinten megmutattuk Steve-nek a pacalt. (Pacalt is csináltunk már SLC-ben, de azért egy releváció erejével hatott látni a sok-sok friss, csillogó fehér, bélboholyokkal ékitett finomságot.)
Brian kevésbé volt lelkes. Steve megvizsgálta a pacalt. Aztán szembesült a szalonnákkal.
Nem igazán tetszettek neki, de mennyiségük, minőségük lenyűgözte. Zsirszalonna. Kolozsvári szalonna. Abált szalonna. Tokaszalonna. Paprikás szalonna. Erdélyi szalonna. Kenyérszalonna. Bacon. Néhányat megkóstolt, aztán találkozott a töpörtyűkkel. Libatepertő. Sertéstepertő.
Mindegyiket megkóstoltuk, aztán meglátta a zsirokat. Libamájat. Marhamájat. Vesét.
Áhitattal néztük a kolbászokat, szalámikat. Kóstolgattuk is őket, csakúgy, mint a vecsési káposztákat és savanyúságokat. Csodálatosak voltak.
Kéne egy ilyen piac Salt Lake-be is.

További olvasmány: zsir.lap.hu