Az újság azt mondta, hatalmas vihar jön. A tévé azt mondta, minden viharok öregapja jön. Az internet azt írta, ilyen vihar még nem jött. A jelzőktől eltekintve mindenki megegyezett abban, hogy kedden délután ötkor világvége.
Kinn hétköznapi őszi idő volt. Néha sütött a nap, néha nem. Nyoma sem volt a közelgő kataklizmának.
A hírek meg csak jöttek. Úgy reklámozták a vihart, mint Steve Jobs a következő termékét.
Azt is rebesgették, hogy az egyetemen komoly bejelentés várható a vihar kapcsán. Aztán délben felszállt a füst: a meteorológusok szerint akkora vihar lesz, hogy az egyetem vezetése mindenkit hazaküld kettőkor és bezárják a campust. Meneküljön, ki merre lát.
Ennek főleg a hegyekben lakók örültek: hozzájuk a kanyonokon át rossz időben nem egyszerű eljutni. A többiek is boldogok voltak, főleg azok, akiknek szerdán nem volt órája: csütörtökön kezdődik a Hálaadás, nekik hírtelen lett egy kis idejük levadászni a pulykát.
Kettő tízkor már csak a szél süvített az egyetemi épületek között. Beborult az ég és kihalt volt minden, csak egy vakmerő biztonsági őr járta végig az épületeket és ellenőrizte az ajtókat. Ő is a biztonságra törekedett, a szokásos Toyota Prius helyett, amivel az egyetemi rendőrség jár egy platós kisteherautóval jött, azt talán csak nem kapja fel a vihar.
Mi katasztrófa-övezetté nyilvánítottuk a lakást. Felkészülve az áramszünetre, elkezdtük tölteni a Röfit, az akkumulátort, a Kindléket és az elemlámpákat.
Kinn üvöltött a szél, remegett a világ és fekete lett az égbolt. Mi benn tőzegáfonyás sütit ettünk, összebújtunk és féltünk. (Azaz egyre többször merítettünk bátorságot a süteményből.)
Szakadt a hó.
A városba vezető autópályákat lezárták. A reptéren a járatokat törölték. A Park City felé menő autópályán húsz kamion gabalyodott össze.
A tévé kiküldött tudósítója azt mondta, olyan, mint Észak-Dakota. Észak-Dakotában még nem voltunk, de Minnesotában igen, és ott is hideg van.
Este nyolckor az egyetem újabb bejeletést tett. NEM maradnak el szerdán az órák. Nagy a vihar, de nem akkora.
Ettől kinn elcsendesett a szél, még hullott pár tízcenti hó, előttünk pedig körvonalazódni kezdett egy nehéz, csaknem megoldhatatlan feladat: kivinni Yodát sétálni.
A szokásos monszun most Pátyon ért. Valamiért azonban Kispestre szerettem volna menni.
Amikor már minden csillapodott, elindultam.
Az utakat betakaró levelek, leveli békák, törmelék és sár nem zavart. Vihar után előfordul.
Egy valamin viszont picit meglepődtem.
Egész uton két jelzőlámpa nem működött. Az egyik a Szilágyi Erzsébet fasort a Moszkva térre vezető út volt. A másik az Üllői út - Nagykörút sarkaűi villanyrendőr.
Az útvonal két legfontosabb lámpája döglött volt.
Nem lehet esetleg, egy órával a vihar után pár rendőrt beállitani?
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
