Villámlátogatás Mount Olivetben

Deers in Mount Olivet Cemetery
Originally uploaded by ribizlifozelek

A vendégekkel volt egy lyukasóránk. Salt Lake City nem rossz város, de azért nem lehet Budapesthez hasonlítani. Nincs annyi látnivaló - vagy ha van, akkor egy óránál többet kell autózni, hogy odaérjünk.

Titkos aduászunk ilyenkorra a Mount Olivet Temető. Az európaiak imádják.

Nem a temetőt magát - a hazajárókat leszámítva kevés ember szeret temetőkben mászkálni -, hanem az állatokat. Minket, európaiakat mindig meglep az amerikai urbánus fauna gazdagsága. (Magyarul sok az állat.)

Egyszerűen szeretjük a parkokban tarháló mókusokat, a csatornából kikandikáló vagy az erkélyre bepofátlankodó mosómedvéket.



A Mount Olivet Temetőben pedig nem csak rágcsálók vannak, hanem kérődzők is.
Autózgattunk körbe-körbe és fotóztuk a szarvasokat, őzeket, mókusokat, miközben én azon filozofálgattam, hogy ez a sok állat a temetőben a reinkarnáció egy sajátos formája-e.

Yoda és a fűkutya

Yoda sneaking up on the prey
Originally uploaded by ribizlifozelek

A fűkutya nem fűből volt, hanem szalmából. A kutyaforma stimmelt. Fülei hegyesek voltak, farka felfele meredt.

Yoda meglátta, Meglepődött.

- Kutya - mondta a Mester szeme.

- Nem kutya - mondta a Mester orra.

- Gyanús - foglalta össze az elméje.

Lelapult és körkörösen kezdte becserkészni a fűkutyát. A fűkutya nem mozdult.

Gyanús.

Megveregettem a fűkutya fejét.

- Mrrrr - mondta a Mester és felbátorodva megszagolta a fűkutya fenekét. A szalma egyből megszúrta nedves kis orrocskáját.

- MRRRRR!

Gyanús. Nagyon gyanús.

Gyors padlizsános tagine

Quick tagine 5
Originally uploaded by ribizlifozelek

A tagineban főzés nem a gyorsaságról szól. A tagine lényege épp az, hogy alacsony hőmérsékleten és nagy lassan készíti el az ételt, így biztosítva az ízek megfelelő keveredését.

Viszont én padlizsános-zöldbabos tagint ígértem és előző nap nem volt időm megcsinálni. Tizenegykor csaptam a homlokomra:

- A padlizsán!

Szemrevételeztem a hűtő tartalmát. Az világos volt, hogy ha tagine-t ígértem, akkor taginet kell csinálnom. Az is világos volt, hogy ha a szokásos recepteket követem, akkor uzsonnára talán eszünk valami.

Kicsit másként csináltam a dolgokat. Először elkészítettem a tagine alapját: az apróra vágott hagymát megpároltam és megfűszereztem. Került rá turmeric, só, bors, turmeric, fahéj, kömény, turmeric, pirospaprika és még egy kis turmeric. Két felkarikázott paradicsomot is tettem rá, hogy legyen egy kis leve.



Arra gondoltam, úgy lehet lerövidíteni a főzési időt, hogy a hús nem a tagineban készítem el nagyon lassú tüzön, hanem külön megsütöm.

Így is tettem. A csirkét megsóztam, borsoztam, tettem rá egy kis turmericet, pirospaprikát, fahéjat, turmericet, köményt és turmericet.



A szokásosnál több fűszert (főleg turmericet) tettem mindenbe. Reméltem, ezzel ellensúlyozom a rövidebb főzési időt. (Vagy elrontom az egészet.)

A kész alapra ráöntöttem egy csésze forró, paradicsomos húslevest, majd amikor kész lett, beletettem a húsdarabokat.



Békésen hagytam őket úszkálni, amíg feldaraboltam a padlizsánt. Először a padlizsán került bele a lébe. Hagytam egy kicsit benn, megszórtam egy pici turmerickel, borssal, paprikával és turmerickel. Sót nem tettem rá. Mire megpuhult a padlizsán, utána dobáltam a zöldbabot.



Ha friss a zöldbab, több idő kell neki, de mivel mélyfagyasztott, kész zöldbabot használtam, gyorsabban meglett az ebéd. Egy-másfél órát hagytam nagyon lassú tüzön a taginet. Néha megkevergettem, megnéztem, kell-e bele valami (például turmeric), de minden tökéletesnek tűnt.

Megettük. Tényleg jó volt.

Memorial Day

Fort Douglas Military Cemetery
Originally uploaded by ribizlifozelek

Hétfőn Memorial Day, ami most véletlenül egybeesik a törölköző nappal.

A Memorial Day-nek, mint annyi más ünnepnek hosszú, szerves fejlődéstörténete van. Először az amerikai polgárháború után az északi elesettekre emlékeztek egy New York állambeli kisvárosban. Aztán az ünnep apránként átlényegült és a különféle háborúkban elesett amerikai katonák emléknapjává vált. Hivatalos szöveségi ünneppé azonban csak 1966 tették.

Egyes veteránszervezetek azonban az első világháború óta gyűjtenek adományokat, hogy erre a napra pipacsokkal díszíthessék fel az elesettek sírjait.

A pipacsokról 1915-ben, egy frontsebész, John McCrae írt. Az orvos szemtanúja volt legjobb barátja halálának - ekkor írta meg In Flanders Fields című versét.

Persze nem feltétlenül kell temetőkben emlékezni az elesettekre A legtöbb bolt árleszállítással ünnepel. Mára ez is az ünnep része.

Limonádé

Drink machine
Originally uploaded by ribizlifozelek

A meleggel együtt megjelentek a külvárosi utcákon a limonádégyerekek. Nem a Limonádé gyerekeiről van szó és nem is a híres cseh cowboy, Limonádé Joe leszármazottairól.

Mi "limonádégyerekeknek" hívjuk azokat a tíz év alatti, jörüli gyerekeket, akik kiveszik Anyu gigatermoszát a szekrényből, belefacsarnak egy-két citromot, rádobnak egy kanál cukrot és felöntik vízzel. Felkapnak egy csomó papírpoharat, kimennek az utcasarokra, felállítanak egy kempingasztalt és ott árulják egy dollárért a pohár limonádét, amibe bőkezűen szórják a jeget.



Az egyik sarki gyerek szakított az évtizedes zsebpénzkiegészítő amerikai hagyománnyal Kool-Aidet kínált. (A Kool-Aidet tömören szilárd szörpnek nevezném: a szines és állítólag gyümölcsből készült port kell beleszórni a vízbe, amitől az szines és ízes lesz.)

A szomszédok lelkesen vesznek egy-egy pohár löttyöt. Egyrészt meleg van, másrészt a lötty hideg és az esetek többségében iható is.

Hegedűkészítő-iskola

Violin Making School
Originally uploaded by ribizlifozelek

Salt Lake City belvárosában láttunk egy érdekes felírást.

Violin Making School

Világos, hogy a hegedűknek jönniük kell valahonnan. Az is természetes, hogy a hegedűkészítést meg kell tanulni. Valahogy azonban nem gondoltam bele, hogy ezt iskolában tanulják és tanítják. (Bás ismertem egy fickót, aki hangszerrestaurátornak tanult, zongorára specializálta magát és mindig felháborodott, ha zongoraszerelőnek - vagy gyakori rosszkedve miatt - Lehangolónak nevezik.) Azt gondoltam, hogy a hegedűk mind Cremonából jönnek.



Aztán megláttam ezt az épületet (Yoda meg lepisilte). Hegedűkészítő-iskola. Izgalmasan hangzott. Hegedűkészítő iskola Salt Lake Cityban. Még érdekesebb. Rögtön szöget ütött a fejembe, hány ilyen intézmény lehet Amerikában.

Utánanéztem. Több hegedűoldal információi alapján még hét van.

Salt Lake City hegedűkészítő iskoláját 1972-ben alapította egy Peter Paul Prier nevű férfi, aki ma az intézmény tiszteletbeli igazgatója.



A tanári kar négy főből áll. Hárman hegedű- és vonókésztítést tanítanak, emellett van egy hegedűtanáruk és egy titkárnőjük is.

Az iskola három-négyévfolyamos képzést nyújt. Ezalatt tanulnak meg a hallgatók (faragók?) hegedűt csinálni. Összesen hét hegedűt és egy csellőt készítenek el ez idő alatt saját maguk. Az iskolának jelenleg 17 tanulója van.

A hallgatóknak középfokú végzettséggel kell rendelkezniük. Zenei képzettség nem kötelező, de ajánlott. A botfül hátrány. A tandíj egy évre 10800 dollár - ami nem is annyira sok. Benne vannak az alapanyagok és az órák reggel nyolctól délután négyig. A diákoknak emellett be kell szerezniük szerszámaikat és meg kell éljenek valamiból. Sokan dolgoznak tanulás mellett. Többen második, harmadik szakmájukat szerzik. Az egyik hallgató feketemedvék és sasok kutatásával foglalkozott, aztán elunta a sasolást és inkább hegedűkészítésre adta a fejét. Az legalább nem harap.



Évente egyszer az egész évfolyam felkerekedik és elmennek a hegyekbe, fel a Uinta-hegységbe és fákat nézegetnek és megtanulják, miből lehet hegedűt csinálni.



Hetente átlag egyszer vendéghegedűket hallgatnak. Idén hét Stradivari, két Guarneri és pár más hegedű jön vendégségbe. A hegedűkön használóik játszanak és az eljövendő hegedűkészítők (luthier megnézhetik, meghallgathatják őket. A vendégek között volt Isaac Stern, Midori, Joshua Bell és Yitzhak Perlman is.

Három-négy diák végez egy évben. Az iskola statisztikái szerint mindegyikük el tud helyezkedni a szakmájában.

Nagyon tetszett a jókora műhely, a rengeteg fura szerszám és az iskola. Nem gondoltam volna, hogy pont Salt Lake Cityben fogok ilyent látni.

Megint Bryce

Bryce Canyon National Park
Originally uploaded by ribizlifozelek

Utahban rengeteg csodálatos táj van, de ha olyan nemzeti parkot szeretnénk megnézni, amit egy nap alatt meg lehet járni Salt Lake Cityből, akkor a helyzet már nem ennyire rózsás.

Az Archest és a Canyonlands egy részét megnéztük már úgy, hogy reggel indultunk és este érkeztünk. Azaz inkább másnap reggel. Más néznivalót kerestünk, ami látványos, tetszeni fog a vendégeknek és ahonnan még emberi időben haza lehet érni.

Szerencsére ők is a Brycera gondoltak., mi is.

Késő tavasszal még nem voltunk a Bryceban. Reméltük, más lesz, mint nyáron vagy télen. Más lett: esett az eső, borús volt az ég és ez egész különleges fényviszonyokat teremtett.



Egy napba és ezersok kilóméterbe nem lehetett gyalogtúrákat zsúfolni. Végigautóztunk a gerincen és le-lepislogtunk a hatalmas völgybe.

A Bryce igazából nem kanyon, nem egy völgy.



A Bryce egy hatalmas kanyon-völgy rendszer, ami egy-egy központi völgy köré csoportosul.



A Brycet egy Bryce nevű emberről nevezték el. Ebenezer Bryce egy skót származású mormon bevándorló volt, akit az egyház az 1850-es években küldött ide, hogy farmerkedjen a völgyben. Bryce úgy gondolta, a zegzugos völgyekben, kanyonokban tökéletesen lehet teheneket legeltetni.

Azt nem tudom, hogy legeltetni lehet-e, de az biztos, hogy a tehenek elvesztek. (A tehenek tudták, hogy ők maguk hol vannak - a kanyonban - de a tehenészek számára ez az információ megtalált tehén hiányában elégtelennek bizonyult.)



Bryce mindenesetre épített egy utat a fennsíkra, hogy kivághassa a fákat, aztán társaival belefogtak egy csatornaépítésbe. A "közeli" folyóból szerettek volna vizet hozni a völgybe. De messze volt a folyó. Közben volt szárazság meg jött az árvíz is. Brycenak elege lett a kanyonból és elment Arizonába, mert ott sokkal könnyebb volt az élet. A tehenek még lelegelték az utolsó fűszálakat is, ez pedig betett a helyi ökoszisztémának pár évtizedre, úgyhogy a megmaradt indiánok is leléptek.



A megmaradt telepesek lerövidítették a tervezett csatornát 16 kilométeresre és átköltöztek a jóval termékenyebb Tropic-völgybe.



A következő évtizedekben a kanyon magára talált, jöttek a turisták, a nemzeti park és jóval később mi.