2021. február 11., csütörtök

Baker

Baker 

Megjegyzés: Ez egy 2019-es történet, de eddig valahogy nem írtam meg. Most bepótolom. 

- Tankoljunk - mondtam Yodának. 
- Vegyünk valami ennivalót is - felelte lelkesen Yoda. 

A Mester megéhezett, miközben a Great Basin Nemzeti Park júniusi havában caplatott.

 Aztán persze keservesen csalódtunk. A Baker nevű falu a térképeken a környék legnagyobb (egyetlen) településének tünt. Az egy apróságot nem ellenőriztük le, hogy valójában mekkora is ez a falu. 

 Mint kiderült, hatvannyolc (68) lakója van. Ebből már lehetett sejteni, hogy hatvannyolc ember nem igazán tud eltartani egy szupermarketet vagy akár egy közértet. 

A benzinkútnál lehetett venni mindenféle rágcsálnivalót - amikor a benzinkút nyitva volt. Most épp a kút boltja nem volt nyitva.

Aludni még lehetett volna itt, mert az elhagyott, omladozó házak közt három fogadót is találtunk, de mi valami finomságot vettünk volna... Nem vettük, inkább megtankoltuk az autót és elindultunk, hogy még sötétedés előtt tudjunk tábort verni a Cathedral Gorgeban.

És hát abban se voltunk biztosak, hogy milyen út vár ránk. A térkép és olvasmányaink alapján úgy sejtettük, hogy elhagyatottabb vidékre érünk még Baker környékénél is.

Great Basin

2021. február 10., szerda

Great Basin Nemzeti Park

Great Basin National Park

 Megjegyzés: Ez egy 2019 júniusi történet, de eddig nem írtam meg.

Great Basin National Park

Még amikor terveztem a Great Basin Nemzeti Park meglátogatását, írtam egy listát. Nem arról, hogy mit fogok megnézni, hanem arról, hogy mit nem fogok tudni megnézni.

Nagyjából a legjobb dolgokat.

Yodával bizonyos helyekre nehézkes vagy nem lehet menni, úgyhogy ezeket eleve félretettem egy másik látogatásra.


Great Basin National Park

Nem fogjuk megnézni a föld legöregebb fáit (ilyeneket Yoda Cedar City mellett már jelölt, de azok az itteni példányoknál pár ezer évvel fiatalabbak), nem megyünk le a cseppkőbarlangokba és nem fogunk túrázni. 

Ez utóbbit nemcsak azért, mert nemzeti parkokban kutyák általában nem lehetnek az ösvényeken, hanem mert - mint észrevettük - a hegyeket hó borította. Júliusban.

Great Basin National Park


Igazából időnk se nagyon volt itt körülnézni. Terveink szerint csak autózunk egyet, sétálunk kicsit és utána megyünk tovább a Cathedral Gorge-ba. Esetleg körülnézünk a közeli városban, Baker-ben.

Great Basin National Park


Sétáltunk egy kutyás ösvényen és kimentünk a kilátóba.

Great Basin National Park

Meleg volt és sütött a nap. miközben mély hóban evickéltünk.

- Építsünk hóembert?

- Ne. Inkább menjünk a tovább, hosszú még az út...

- Előbb megnézzük Bakert. Jó lenne venni vacsorát és kell benzin is. Ki tudja, hol lesz legközelebb kút.

Great Basin National Park

2021. február 9., kedd

Amerikai kávéző


Publik

Amerikai is változik, már nemcsak a Starbucks A kávézó. Egyre több hely van, ahol lehet egy jó kávét inni és üldögélni és dolgozni.

Persze azért a dolog még nem tökéletes...

One hour time limit

2021. február 8., hétfő

Magánszobrok 1 - Yoda és a krokodil

Yoda and the crocodile

 Bevezetés: Salt Lake Cityben sokan szobrokat állítanak a kertjükbe. Ezek hol jobbak, hol rosszabbak, hol nagyon rosszak, de szerintem mindig szerethetőek.

Crocodile

- Mi az? - emelte fel Yoda füleit és aggódva pislogott előre.

- Krokodil, de nem bánt. Fából van. Szobor.

Yoda and the crocodile

- Szétcincálom! Biztos ami biztos, szétcincálom!


Yoda and the crocodile

A Mester óvatosan, de bátran közeledett a szörnyhöz.

- Ne cincáld szét! - mondtam - Valaki sokat dolgozott, hogy ide, a járdája mellé kitegye a krokodilt.

Yoda felsőhajtott.

- Akkor nem cincálom szét. Lepisilni szabad?


Yoda and the crocodile

2021. február 7., vasárnap

Little Dell télen

 

Little Dell

Rengetegszer elautóztunk a Little Dell mellett. Volt, hogy megálltunk őszi szineket fotózni vagy meteorokat nézni, esetleg lábat nyújóztatni az East Canyon fele.

A Little Dell nem kutyás hely, ezért se mentünk be soha. Most azonban Yoda otthon maradt, mi pedig megembereltük magunkat és a hideg dacára bementünk.

Little Dell

Látszott, egy szerelemtől vak(merő) helybeli egy szivet rajzolt a tó jegébe. Mi nem voltunk akkora legények, hogy kimenjünk a hóra.

De lementünk a partjára.

Little Dell

Itt már egyedül voltunk, bár a hóban még voltak nyomok.

Little Dell

Az ösvény itt a mormon honfoglálás és a Kaliforniába tartó útvonalat követte.

Little Dell

Mi az ösvény helyett a partvonalat követtük.

Little Dell

Igyekeztünk nem térdig beszakadni a hó alatt csörgedező búvópatakba.

Little Dell

Itt már úgy éreztük magunkat, mint egy alaszkai kiránduláson.

Little Dell

Ekkor már kezdtünk fázni az úttöréstől és a hidegtől, otthon a mókusok is éheztek, úgyhogy elindultunk kifele, vissza az autóhoz, hogy visszamenjünk a Salt Lake koratavaszi völgyébe.


Little Dell

2021. február 3., szerda

Yoda a stratéga

Yoda

 A Mesternek pár hétig egy gallért kellett viselnie - amit nagyon nem szeretett.


Ki szeretné?


Nem lehetett benne rendesen enni, rendesen inni. Yoda pont ezt használta ki.


Azonnal rájött, ha odament az edénykéjéhez enni vagy inni, levettük róla a gallért. Miután lekerült róla a gallér, Yoda boldogan sóhajtott egyet és lefeküdt az ágyába.


Yoda eats


2021. február 1., hétfő

Szokatlanul csúszós jég

 

Slippery Ice 

- Nagyon csúszós jég - olvastuk. 
- Szokatlanul csúszós jég - olvastuk tovább.

Ezt ki kellett próbálni, milyen az a nagyon veszélyes jég!

Ráléptünk.
 
Nem tudtuk meg,

Már elolvadt.

Slippery Ice