Óriáskerekezés

- Tessék befáradni - mondta tökéketes angolsággal a fickó az óriáskeréknél.

- Itt van a beszállás - mondta a másik hasonlóan jó angolsággal.

- Amikor felértek a legmagasabb pontra, egy ideig megáll a kerék - folytatta a magyarázatot.

Kora reggel csak mi voltunk az óriáskeréken és mindenki angolul beszélt velünk.

Nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert külföldinek néztünk ki vagy mert nem tudtak magyarul.

Orr tanya

Az Orr-tanyának semmi köze az orr-hoz, mint testrészhez, leszámítva, hogy azoknak, akik itt éltek volt. Mármint orruk. De nem ezért hívták őket orrnak.

Az Orr az egy skót név és Lincoln highway melletti tanya tulajdonosait Orr-nak hívták.

A tanya benne volt a Lincoln-útvonal utikönyveiben, mint egy olyan hely, ahol enni, inni, szerelni és aludni lehetett. Meg vizet venni.

A tanya megközelítése könnyebbé vált Fisher-hágón átvezető út megépítésével.

A legtöbb épületnek mára nyoma sincs. Egy közeli bozótban - magánterületen - az egyik épület még megvan, de az útról nem látható.

A karámok és a többi épület maradványai viszont megközelíthetők.

Nehéz elképzelni, hogy valamikor szomjas utazók itták itt a hűtött vizet, kértek egy éjszakai szállást és egy motorgenerált.

Mára mindez eltünt, talán mert a Skull Valleyben se a benzinkutak, se a települések nem maradnak meg sokáig.

Erről a kirándulásról készült egy nyúlfarknyi film is, amit itt lehet megnézni.

Benzinkúttalanság

- Pony express állomás, Skull Valley, Goshute törzs, benzin, élelmiszer, két mérföld - olvastam az öreg táblán és noha tudtam, mire számítsak, lelassítottam.

Sokszor elmentünk már az elhagyott benzinkút mellett, akkor is, amikor White Rock-ba mentünk vagy  a Pony Expressre vagy Iosepába, esetleg a autóztunk egyet a semmiben a sivatagi tavacskák és sziklarajzok után, hogy a Fisher-hágón át menjünk haza.

Most megálltunk megnézni.

Ma az Orr tanya volt a cél, de jól esett kinyújtóztatni a lábunkat és Puppey itt árnyékban emelhette fel a lábát az elhagyott töltőknél.

A goshute indián törzsnek Skull Valleyben él egy nemzetsége. Nem egy vidám történet, majd egy hosszú téli estén, amikor sose kel fel a nap és hollókárogás nyomja el az autók zaját megírom.

A lényeg, hogy ma az ősi goshute földeken, amik nem ősi goshute földek, mert azokat elvették az európaiak harmincan élnek, míg e nemzetségnek összesen százharminc tagja van.

Ők üzemeltették ezt a benzinkutat: a dugway-i katonai bázis és a közeli Tekoi katonai komplexum és a még meglévő pár egyházi (ha itt egyházit mondok, az mormont jelent) tulajdonú farm, meg a közeli Terra tanyavilága elég forgalmat biztosított a töltőállomásnak és boltnak. Mert ez volt a legjobb bolt 35 kilométeren belül.

Aztán vége lett a hidegháborúnak, a Tekoi bázis bezárt, Dugwayben épült benzinkút és bolt csak a katonák számára.

Az autók is jobbak lettek és lassan senki se állt meg itt, a törzs pedig bezárta a gazdaságtalan benzinkutat - a goshuték területén lévő legnagyobb munkaadót, ami aztán eltünt, mint Johnny Cash benzinkútja Ciscóban.

Tipikus

.

Mielőtt lefotóztam volna, gondosan körbeautóztam kétszer a járgányt, hogy nincs-e ott a tulajdonosa.

Aki ilyet tesz az autójával az örömmel mesélne róla, de én nem szeretném, hogy a bandzsa zászlóvivő megismerkedjen velem.

Honnan tudom, hogy bandzsa?

 Szerintem mindenki bandzsítana, ha a motorházteteje közepéből egy koponyából kinőne egy zászlórúd.

Álomotthon

"Ön megálmodja, mi megépítjük" - olvastam egy új ház melleti táblán. Aztán felnéztem a házra és arra gondoltam, hogy ez a ház meg van szépen csinálva, de azért álomnak nem mondanám.

Puppey a Telefonpózna-völgyben

- Telefonpózna-völgy - ízlelgettem a szót, mint ínyenc az disznósajtot.

Valószínűleg az egyenes törzsű fenyőkről kapta nevét, amik a völgy felső részén nyúltak az égbe és telefonpóznaként születhettek újjá egy rosszabb életben.

Az biztos volt, hogy míg Salt Lake Cityben negyvenvalahány fok volt, itt huszonöt és járt a levegő.

Itt ültünk le pihenni egyet a túra után és itt jelent meg egy idegesítő légy - az egyetlen a nap során, mire Puppey teljesen ideg lett, mert őt zavarta légyzümmögést és a fiatalúr csak annyit mondott rövid koncentráció után, hogy HAMMM és abbamaradt a zümmögés.

- Bekaptad a legyet? - kérdeztem, de csak egy elégedett arckifejetést kaptam válaszul.

Aztán hazafele vettünk estebédet Midwayben, amihez jár egy kis ecetesuborka.

- Kérek - mondta Puppey, aki mindenből kér, amit eszünk.

- Tessék - ha kér és eheti, akkor kap, legfeljebb sugárban kiköpi.

De nem, Puppey elégedett pofával elrágcsálta a ropogós uborkát és csak annyit mondott:

- Kérek.

- Te tényleg bekaptad a legyet - sóhajtottam.

Zongora Burmesterben

A jet lag kegyetlen dolog. Az ember mindenféle hülyeséget hajlamos csinálni, miközben belső órája ébresztőt fúj és még a macskák is alszanak.

Az egyik ilyen jet lag produkálta pillanatnyi elmezavar az volt, hogy visszamentünk Burmesterbe.

- Öt hét után meg kell mozgatni egy kicsit a nagyautót - mondtam magamnak és elmentünk Burmesterbe.

Ez egy horrorregény kezdete is lehetne, de szerencsére nem az volt, nem találtunk a napon mumifikálódó holttesteket, csak egy zongoratetem aszalódott magában az út mentén.

Valamiért arra gondoltam, hogy lehetne restaurátorversenyeket tartani: mindegyik kap egy ilyen zongorát és csináljon belőle valamit, ami nem gyujtós.

- Ez a bolond hangszer már nem sír és nem nyerít és nem is fekete - morogtam és próbáltam eldönteni, hogy Puppey megjelölheti-e a tetemet vagy nem.

- MFRD - néztem aztán megvilágosodtam: manufactured. Szóval a Continental Piano Company gyártotta ezt a zongorát.

Azt még kiderítettem, hogy a Continental Piano Company-t 1912-ben alapították Massachussetts-ben, aztán felvásárolta egy indianai cég, ami különféle márkanevek alatt forgalmazta zongoráit 1967-ig. A Continentalok tartósságukról voltak híresek. Ők vették meg 1924-ben a Smith and Barnes zongorakészítőket. A Smith márkanév nem szünt meg: a Continentál a világválságig tovább gyártott Smith and Barnes zongorákat.

Tehát ez a rom 1924 és 1939 között készült.

Felmerült bennem, hogy lecsavarozom a névtáblákat, de mit csináljak velük?

Ekkor beültem az autóba és ránéztem a külső hőmérőre és úgy döntöttem, ideje hazamenni.