Karácsonyi díszek

Elmúlt a Hálaadás, immár biztonságosan, Santa-rablás veszélye nélkül lehet kitenni a karácsonyi díszeket a házak elé.

Én sokáig naívan azt hittem, a legtöbb ilyen mega-kiállításokat vagy Santa Mikulás hozza rénszarvasszánon, esetleg motoron, vagy a család közösen, szorgosan, munkaórákat nem kímélve teszi fel az izzókat és egész éven át tartó agysejtrombolással gyűjtik össze a hangszórókból több órán át szóló karácsonyi zenéket.

De nem! Bizonyára sokan maguknak teszik fel ezeket az óriási dekorációkat, de azért olyanok is vannak, akik megfizetnek egy erre specializálódott mesterembert (aki nem a Mikulás). A legtöbb ilyen szaki vállalja, hogy felteszi a dekort, leszedi a dekort és el is viszi és majd egy év múlva újra meghozza, felteszi stb. Mint egy igazi Mikulás.

Ezért pedig általában rongyos 800-2000 dollárt kérnek. (Volt egy helyi Santa-specialista, aki csak négyszázat kért mindezért, de mivel eltörte a lábát, hagyta az egészet és "elfelejtette" értesíteni a klienseit, hogy idén a dekorációállítás elmarad. Azt hiszem, a pénzt is elfelejtette visszaadni, de ebben nem vagyok biztos.)

Mi nem fizetünk majd senkinek a dekorért, de nem tiltakozunk, ha esetleg a Mikulás hoz majd valamit.

Fel a Pokolba

A Pokolba mentünk.

Fel.

Nem le.

A Hell Canyon a város északi peremén van az Ensign-csúcs alatt és a leírások szerint egy közepesen nehéz túra.

Mi egy kicsit nehezebbé tettük azzal, hogy kicsit messzebb, a Parlamentnél parkoltunk és onnan mentünk az ösvény kezdetéhez.

Az első - és a túra legnagyobb - nehézségét itt egy betonkorlát átmászása jelentette, hogy átjussunk egy forgalmas úton a házaktól az ösvény elejére.

Innen kezdve az út egy szerpentinben folytatódot egy elhagyott mini-víztározó mellett.

Itt állt a város legmagányosabb kukája is, amiről nem tudtuk eldönteni, hogyan üríthetik: ide csak repülő kukásautük jöhetnek fel.

A kuka után megláttunk egy kopár sziklaalakzatot, ami kiemelkedett a füves (szalmás) domboldalból.

Ahogy közeledtünk,  egy sziklahasadékott vettünk észre kicsi, most alig csöpögő vízeséssel és egy egyszerűszentéllyel találtunk.

Eleinte nem tudtuk hova tennia  szentélyt keresztekkel és bibliai és modern apokrif feliratokkal.

Aztán amikor a Hell Canyon bejáratához közeledve egyre több sziklára rajzolt keresztet láttunk, megértettük, hogy sokan így védik a Pokol kijáratát. 

Az nem volt világos, hogy azért, hogy pokolbéli lények ki ne jöjjenek vagy azért, hogy vissza ne menjenek.

Az út eddig könnyű volt. Hiába mentünk meredeken felfele, a kényelmes szerpentinen nyugodt tempóban győztük le a szintkülönbséget. Néha toronyiránt is mentünk, hogy levágjuk a nagy és felesleges kanyarokat.

A kilátásra persze lehetett panasz: láttuk a tél eleji inverziót, a kőolajfinomítót és a vasúti rendezőpályaudvart, meg a HÉV-remizt. 

Szerencsére hamarosan bekanyarodtunk a Pokol-szurdokba - ahol továbbra is kényelmes ösvényen lehetett felfele baktatni. Láttunk pár érdekes sziklaformációt, az érdekes sziklaformációknál láttunk egy szétszórt szarvast (mármint nem olyan szarvast, aki szórakozott volt, hanem olyant, akinek valahogy szétszóródtak a csontjai). Mivel sejtettük, hogy a közeli barlangokban szarvastetemek szétszórásával foglalkozó lények lakhatnak, inkább tovább kaptattunk felfele.

Majd egy, a közeli dombokon levő antennákhoz vezető utat keresztezve újabb szerpentin kezdődött, ami újabb sziklák és kisebb üregek mellett kaptatott fel az Ensign-ra.

Innen, mert még bírtuk, felszaladtunk a következő nyeregbe, ahonnan lenéztünk az Ensign-ra és a Salt Lake völgyre.

Az Ensign különösen jól nézett ki fentről.

Itt fenn Puppey kijelentette, elég volt. Egy kis falatkával meggyőztük, hogy haladjon lefele - néha ölben -  és visszasétáltunk a Parlamenthez. Szerencsére innen már csak lefele vezetett az út.

Jön a Mikulás!

Kvarcvadászatból hazafele láttuk meg és megremegett kezemben a kormány.

A Mikulás száztízzel haladt célja fele és közben kedvesen integetett.

Én meg nem tudtam megkérdezni tőle, hogy hol vannak a Krampuszok és Rudolffal mi történt, mert a Mikulás belemotorozott a naplementébe.

Hálaadási menü kacsával

A helyi rendőrség Hálaadás előtt pár nappal rendszeresen kiad egy közleményt, hogy MOST kell kivenni a pulykát a mélyhűtőből ahhoz, hogy az ünnepre elkészíthetővé olvadjon ki.

Ezt nemcsak színjóságból teszik: Hálaadás reggelén a kővé fagyott madárral szembesülők meglehetősen merész dolgokat képesek csinálni, hogy a dromedár kiolvadjon. Kezdve azzal, hogy fagyottan beledobják a forró zsírral teli pulykasütőbe (ilyesmiről rengeteg video kering a youtube-on).

Mi nem akartunk pulykát: nagy és Hálaadás után sokáig tart, amíg elfogy. Már ettünk barátságból tofurky-t  és csináltunk párszor minicsirkéket.

Most - csakúgy, mint tavaly, kacsát sütöttünk.

Természetesen a kacsához is készült tőzegáfonyaszósz.

Kétféle is.

Mivel egy kacsa kisebb, mint egy pulyka, ezért - és mert egyszerűbb - a tölteléket a kacsán kívül készítettük.

Így ebből is kétféle készült.

A töktortát most hanyagoltuk és csokitortát csináltunk. Töktörtát majd renitensként csinálunk Hálaadás után.

A kacsával se vacakoltunk sokat.

Biztos, ami biztos, vasárnap kivettük a hűtőből, hogy rendesen kiolvadjon.

A madár fenekéből kiszedtem a nyakát, amiből leves lett és a máját, amiből kacsamájat csináltam később.

Ezt követően a madarat vastagon bedörzsöltem só-bors-paprika keverékkel. 

Tavaly cserébe a nyakáért, a fenekébe narancsot tömtem. Ezt most kihagytuk, tiszta kacsazsírt szerettünk volna nyerni a madárból.

A bedörzsölt madarat 375 Fahrenheit (190 C) fokos sütőbe tettük egy óra negyvenöt percre. Közben néha meglocsoltam a madárkát saját zsírjával.

Az eredeti recept szerint a tetemet sütőbe helyezés előtt vajjal kell locsolgatni, de szerintem egy kacsán annyi zsír van, hogy ez felesleges.

A bőre így is ropogós finom lett, a zsírjából jutott a májra, zsíroskenyérre és még pár másik ételre is.

Puppey titkos élete

Puppey-ről, így öt hónap után lassanként derülnek ki a disznóságai. Azt sejtettük - és be is igazolódott -, hogy valamelyik őse egy rágcsáló volt. Azt is sejtettük, hogy nagyon okos és életrevaló.

De arra nem gondoltunk, hogy annyira életrevaló lenne, hogy legyen egy titkos élete Magyarországon, ahol modellként dolgozik.

Pedig itt a bizonyíték.

Logani vizek és malmok

Jó nyáron Logan-ban lenni. Picit hűvösebb van, mint máshol és közel vannak a hegyek, ahol még inkább lehet enyhülést találni.

Az enyhüléshez nem kell Tony Grove-ig vagy a Macitóig felautózni: a város szélén is vadregényes és nyugod helyeket találni.

A Logan-kanyonban voltak a város első vízművei, amiknek tulajdonosai szó szerint egy fél kanálnyi tóba képesek lettek volna egymást belenyuvasztani.

(Amikor felépült az első vízerőmű, felette akarta megépíteni egy vállalkozó a másodikat, mire az első tulajdonosa épített egy harmadik erőművet feljebb és amíg lehet, egy csepp vizet se juttatott az kettes számú erőműbe.)

Azért is szeretünk az erőművek hült helyére jönni sétálni, mert itt kirándultunk először Puppey-val.

Talán ezért is jöttünk vissza augusztusban pár napra Utah leglilább szállodájába, hogy Puppey ismerős helyeken sétáljon.

Azaz rágjon.

A lilaszálloda épp a belváros szélén volt, gyalog lehetett menni sétálni és még vásárolni is - kis jóakarattal. Mert hát ez Amerika, itt ritkán sétálnak az emberek csak úgy amióta feltalálták az automobilt.

Pont a szálloda mögött találtunk egy - Loganban elmaradhatatlannak tűnő - patakot is.

A patakot követve csatornákat és egy elhagyott malmot találtunk.

Meglepőek voltak a malom romjai a belváros peremén. Mert nem egy nagy becsben tartott történelmi helyről volt szó, ahol az ősök munkája iránti tiszteletből csak suttogva lehet megszólalni.

A belvárosi malom tökéletes kísértettanya volt, ahova a hely vagány csávók falfirkálni és sört inni járhattak. (Ezek szerint Loganban tényleg minden lehetséges.)

Mindezt múltidőben.

Nem sokkal azután, hogy ottjártunk, a Thatcher malom, ami ugyanazé a csakádé volt, akik Tony Grove-felfedezték, az épület maradványait lebontották, hogy lakóházakat építsenek a helyükre.

A fenti képen a malom megmaradt utcafrontja, a lentin pedig az eredeti épület látható.

Majd ha legközelebb elmegyünk és már áll az új apartmanház, azt is lefotózzuk.