2014. október 6., hétfő

Műszaki átvétel

S Line

Az új villamos mellett létrehozott homokos strandot se Yoda, se én nem értettük. Kettőnk között annyi volt a különbség, hogy Yoda használatba vette a beach-et.

SLC

Jó a villamos melletti út: lehet rajta kóvályogni, szinte senki se jár erre - a műszaki átvevőket leszámítva. Ők kijavíttatták a kerékpárút folytonossági hiányait: egy szaki lecsiszolta a betont, a másik kavicsot töltött a lejtő helyére. Hogy hány kerékpáros áll majd itt orra, az nem az ő dolguk. Csak nyugi.

A meós leginkább a South Salt Lake táblával vacakolt a strandnál. Vízmértékkel mutatt a kivitelező mérnöknek, hogy a tábla teteje nem vízszintes, majd méricskélt. Yodával úgy tettünk, mintha ott se lettünk volna és intenzíven kagylóztunk, mi történik.

- Negyed collal magasabb az egyik vége, mint a másik - mondta az ellenőr.

A mérnök megnézte a buborékot, lemérte saját kezüleg és úgy nézte, mint aki nem hiszi el, hogy rossz. Gondolatban már azon gondolkodhatott, hogy José-t, az ott tébláboló munkást kirugassa vagy deportáltassa, amikor José kézbe vette az ügyeket.

Ő is megnézte a vízszintest, ő is lemérte a lemérendőt, majd páros lábbal ráugrott a tábla magasabbik végére. Majd megint.

Aztán elvette a vízszintezőt és mutatta, rendben van.

Yoda elismerően bólintott, átcikázott a mérnök, a munkás és a minőségellenőr között és egy elegáns mozdulattal felavatta a táblát, majd büszkén továbbment.

SLC

Nincsenek megjegyzések: