Valahogy ez a menza az elmúlt évtizedben valahogy kimaradt. Nem tudom miért, de valahogy nem ettünk itt soha. A Mester párszor körbejárta (pisilte), de be nem mentünk.
A menza főleg a koleszosoké, akik itt laknak körülötte. De bárki mehet, aki kifizeti a tíz dollárt per fő.
Most vasárnap elmentünk ebédelni.
Azt az egyet hagytuk ki a számításból, hogy vasárnap van és, hogy ez egy egyetem. Azaz délben még reggeli volt.
Megmelengette a szivam azon fiatalok látványa, kik kiszabadulva az otthoni elnyomás alól végre szorongásmentesen leülhettek egy órakor délután egy tál müzli elé. Esetleg egy tál kólás müzli elé.
Emiatt már megérte elmenni.
Az, hogy én is találkoztam gyerekkori álmommal, a kakaóautomatával, amiből annyi kakaót lehetett inni amennyit nem szégyellünk.
Aztán megláttam a salátabárt, ahol három-négyféle uborka, kétféle paradicsom, sütpaprika, háromféle olajbogyó, többféle saláta, hat féle sajt és még ki tudja mennyi finomság várta, hogy a gyomorban salakanyag lehessen belőle.
Meg a müzlik.
Meg a szendvicssütők és a felvágottak.
Meg a melegételek.
Mert nincs reggeli kétféle sült marhahús nélkül. Amihez járnak a kolbászkák, rántották, krokettek és halomban álló sültszalonnák.
Utána jött a meglepetés: egy spéci szénsavas üdítőkkel teli gép.
Tárkonyos cseresznye.
Zöldcitromos banán.
Narancsos hibiszkusz.
Ott álltam előtte és végigkostoltam mindet.
Hatból egy nagyon finom volt, a többit hagyjuk.
Ide el kell jönni máskor is ebédelni is. Akkor sushi-pult is van!
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése