A világ egyik legnagyobb külszini fejtésébe 2013-ig az összes vendégünket elvittük. 2013-ban a bányában volt egy földcsuszamlás, amitől kilengtek a szeizmigráfok Kaliforniában.
A bánya bezárt és csak évekkel később nyitott ki. A látogatóközpont pedig csak 2019-re lett kész.
Ha már kész lett, megnéztük.
A bányalátogatás régen lótech (low-tech) volt: a kapunál autóból megvettük a jegyet, beautóztunk a kilátóterasz mellé, megnéztük a lyukat, beugrottunk a múzeumba, vásároltunk a boltban és mehettünk is.
Ma online kell időpontra szóló jegyet venni, leparkolni a kapunál, felszállni a tíz percenként járó buszra, ami tíz perc alatt elvisz a kilátóba, ahol csak wc van, de múzeum már nincs. (A bolt átkerült a parkolóba.)
A busz jó volt: nyugodtan lehetett nézelődni és a sofőr-idegenvezető a motorzajt túlharsogva érdekes sztorikat mesélt a véletlenül itt maradt régi tárnákról vagy a az elöttünk cammogó óriási kerekeket szállító kamionokról.
Az alapzajnak köszönhetően néha csak a poént hallottuk a sztori nélkül vagy csak a sztorit poén nélkül.
Így nem derült ki, merre kellene keresnünk egy óriási tiszta réz tömböt.
Az óriási markolókat viszont láttuk közel hálószoba méretű kanalukba a kilátóban be is lehetett menni.
Csakúgy, mint egy gigabillencs platójára.
A legnagyobb látványosság a lyuk.
Az ember csak áll a szélén és nem érti.
Ott van a mélyben egy hangyányi iskolabusz egy gombostűnyi mobilvécé mellett és ezek eltörpülnek a gigászi teherautók mellett. Amik borsószemek az óriási gödörben.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése