Rákaptunk az elhagyott bányákra. A Silver King Mine annyira bejött a múltkor, hogy megint arra mentünk, csak most nem a beszédes nevű Bonanza Trail-en, hanem az egyszerűbb útvonalon, a rég aszfaltos úton caplattunk fel.
Ez kicsit hosszabb volt, de nem emelkedett olyan meredeken és még sáros se volt.
Meg havas se.
A sártól így se szabadultunk meg: amikor le kellett menni az aszfaltról, akkor már vagy hóban házoltunk vagy latyakban cuppogtunk.
De egy szavunk se lehetett: gyönyörű volt az idő, főleg ahhoz képest, hogy november eleje volt.
Az elhagyott épület diszkréten nyikorgott.
A szellő folyamatosan mozgatott pár meglazult bádoglemezt, amik apránként dolgozták ki az őket tartotó szögeket a deszkákból.
Meglepve láttuk, hogy a 45 fokban megdőlt kéményt semmi se tartotta helyén a kazánházban a megszokáson kívül.
Nem mentünk be.
Ezt a kalandot félretettük egy olyan alkalomra, amikor majd sisakkal a fejünkön jövünk.
Így is láttuk a valamikor leszerelt és talán a bányászok végső tréfájaként fordítva ledobott berendezésekez.
Majd ide még visszajövünk. Ha még áll az épület.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése