Tavaszi telefon

Tavaszodik.

Korábban, mint szokott.

A száraz és meleg tél után alig volt sár az erdőben, úgyhogy elindultunk egy rövidebb sétára Pinecrest egykori vasútja mentén.

Az első virágokat jöttünk megnézni.

Az egyik kanyar után a lejtő szélén valami zöld kacsingatott ki az avarból.

Egy nagyon zöld telefon volt.

Mivel ebben az erdőben sok minden terem, de telefon nem nagyon, felvettük, mielőtt Puppey lemosta volna.

Samsung telefon volt, nem túl régi.

Összeszedtük a telefont és mindenkit megkérdeztünk, hogy elveszített-e egy telefont. Egy szakállas pasi automatikusan a zsebéhez is nyúlt és sápadtan mondta, hogy nincs meg a telefonja.

De ő egy iPhone-t keresett és nem Samsungot és reménykedett, hogy otthon hagyta.

Úgyhogy volt egy telefonunk, ami nem tartozott senkihez.

A túra után körbeültük a telefont és nézegettük.

Az értesítésekhez hozzá lehetett férni a képernyőzár ellenére: láttuk, hogy volt pár nem fogadott hívása reggel hétkor. Meg délben. Mind ugyanattól az embertől.

Volt hozzá egy gombostűnyi fénykép is, amiből annyit lehetett eldönteni, hogy a hívónak van feje. Ezzel sajnos az emberiségnek csak nagyon kis részét lehetett kizárni a potenciális telefontulajdonosok közül.

A név szerencsére nem Kovács János volt. Rákerestem a névre és találtam is egy ilyen nevű embert a közelben, aki az egyetemen dolgozott. Volt telefonszáma is.

Írtam neki SMS-t, hogy van itt egy telefon, amit hivogat.

Két perccel később megzizzent a talált telefon. 

- Mikor jöhet érte?

Mivel Salt Lake City valahol egy kisváros, tíz perc múlva egy fiatal fickó szállt ki egy autóból. Volt feje, úgyhogy odaadtam neki a telefont, ami felismerte gazdáját (a fejéről) és bebizonyította, hogy az erdőben töltött nap ellenére működik.

A fickó boldogan ölelte magához a telefonját, miközben Puppey a torkát kereste. Hogy mer valaki idejönni a ház elé?

A fickó ránézett Puppeyra és búcsúzóul azt kérdezte:

- Adhatok a kiskutyának egy huszast falatkára?