Elvis a járda szélén állt és banánt evett. Nem épp királyi gesztus reggel a Bellagio tavának korlátján ülni és banánt enni, de Elvisnek meg lehet bocsátani az ilyen kilengéseket.
Elvis ebédszünete nem tartott sokáig. A király egy királykobrát megszégyenítő gyorsasággal eresztette le a banánt a torkán, majd dolgozni kezdett.
- HUUUUUU! - mondta egy arrajáró nőnek. A nő meglepődött, de nem akart egy kis apróért a Királlyal fotózkodni.
Elvis legyintett és egy japán párra mozdult rá:
- HUUUU - közben kitárta karját és látszott, mindjárt énekelni kezd. Szerencsére nem tette, a japánok azonban fotóztak és fizettek. Otthon majd lelkesen bizonygatják a haveroknak, hogy Elvis igenis él.
Már pár lépésnyire voltunk, amikor Elvis észrevett minket. Kitárta karját és felénk mozdult:
- HUUUUU!
Az apró, kicsit lusta Yodából a másodperc tört része alatt lett Jedi mester, aki, ha lehet, még gyorsabban hatalmas vérfarkassá változott. Szőre felborzolódott, fülei égnek meredtek és láttam, igen láttam, ahogy hegyes kis szemfogai rozmárokat megszégyenítő méretű agyarakká alakulnak.
- VAUVAUVAUVAU!
Elvis rémülten ugrott hátra, nekicsapódott a Bellagio korlátjának, miközben a farkas agyarait csattogtatva közeledett. A király majdnem átesett a korláton is, mire sikerült visszafogni a vadállatot.
Yoda, nyugi, Elvis már nem él - miközben Elvis elsompolygott, a japánok vigyorogva fotózkodtak.
- Biztos, hogy nem él? Szívesen ellenőrizném - morogta a Mester, aztán vidám farkcsóválással elindult keresni egy fát.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.