2008. augusztus 31., vasárnap

Egy temető


Lovasberény
Originally uploaded by ribizlifozelek

Lovasberény földesurai valamikor az 1700-as évek elején, a Rékóczi-szabadságharc bukását követően németeket, zsidókat telepítettek le birtokukon.
A közösségek virágoztak, köszönték, jól voltak. 1720-ban temetőt és templomhelyet is kaptak ajándékba, virágozzanak még jobban. A temető lassan-lassan megtelt. Sokan elvándoroltak, mások maradtak. A közösség köszönte, továbbra is jól volt.

A Holocaustban mind meghaltak.

A 100 éves zsinagógát a háború után lebontották. A temető megmaradt.

Benőtte a bozót és láthatatlan lett. Úgyse volt ki gondját viselje.

A 80-as években aztán bekukkantott ide egy jeruzsálemi diák és meglepődött. Talált egy gyönyörű temetőt. Elkezdte mozgatni a köveket, képletesen . A temető így védettséget kapott és úgymaradt, ahogy volt.

Közben új rendszerek jöttek, Lovasberénynek pedig lett egy testvérvárosa, a németországi Sehnde. A német katoliku közösség tagjai meglátták a temetőt. Meglepődtek. Talán el is szörnyedtek és elkezdtek köveket mozgatni. Immár nemcsak képletesen. Pénzt gyűjtöttek a temető helyreállítására.

Jewish Cemetery

Ekkor a helyi közösség is megmozdult. A Szövetkezet is segített, a temető ismét az élők háza.

2008. augusztus 29., péntek

Trajánus hídja


Danube
Originally uploaded by ribizlifozelek

Olvastam, hogy a románok és a szerbek újjá szeretnék építeni Trajanus hídját. Lehet, a hír a sajtó szokásos agyszüleménye: a bivabasznádi krétakör egy éjszakába nyúló ivászat után kitalálta, építsék újjá a hidat és ennyi.
Ha meg valamiféle hivatalos ötlet, akkor is lehet, hogy valami reptessük ingyen a nyugdíjasokat stílusú elszólás

(Trajánus hídjának sokana létezését is vitatják. A híd a képen látható helytől keletre épülthetett, ott, ahol a Duna kiér a hegyek közül és szétterül a síkságon. Ezért is lehetett úgy 1100 méter hosszú. 20 pillérként azonosítható rom bukkant ki egy rendkívül aszályos évben 1856-ban a vízből. 1906-ban a Duna Bizottság kettőt fel is robbantott, mert zavarta a hajóforgalmat. A harmincas években láttak 16 "pillért",1982-ben egy tucatot. )

Nem tudom, újjáépítik-e a hidat vagy sem, de nagyon érdekes, hogy mi is újjá alarunk valamit építeni: Szent István székesfehérvári bazilkáját.

Székesfehérvár

Legalább annyi áll belőle, mint a híres hídból. Igaz, ez folyamatosan látható és biztosan az volt, aminek tartják. Szent István temploma. Viszont sajnálatos módon, sok egyéb épülethez hasonlóan ez sem élte túl a felszabadulást (amikor bármi áron, de kiverték a törököt innen).

A tervek szerint egy 40 méteres darabot szeretnének felépíteni. Fő vonalakban természetesen meg lehet mondani, hogy nézhetett ki az épület. Ezen túl azonban jórészt fikcióról lenne szó. Ami megint nem baj, lehet mindenfélét újjáépíteni, restaurálni, mert a jelenlegi kőbánya jellegű térnél az embereknek biztos sokkal többet mondana. Valahol azonban a múlt újjáépítése téglából egy kicsit nevetséges is tud lenni.

Épüljön fel egy szép helyszínen egy "stilizált" románkori templom a romok alapján. "Ilyen lehetett" felkiáltással. Legyenek benne korabeli öltözékbe öltözöttt jegyárusok, korabeli stólát hordó papok, lovagok, földművesek. Terítsenek szét illatos növényeket, meg avart a padlón, hogy elnyomja az emberszagot. Legyen belül sötét és füstös. Rohangáljanak körülötte libák és kacsák és disznók. Meg lovak. És mind pottyantsanak maguk alá. Lehessen korabeli ételeket enni (paprika és bors nélkül, persze), meg korabeli játékokat és hívjuk az egészet Disneyland-nek.

Amíg ez elkészül, addig meg, románkori templomot látni utazzunk Ócsára, ott van egy méretes darab szép környezetben, nádtetős házak között...

Ócsa

Hova menjünk feketemisére?


Törley mauzóleum
Originally uploaded by ribizlifozelek

A Törley mauzóleum büszkén magasodik a Duna völgye fölé. Látni innen a folyót, a Pesti síkságot és a Gellérthegyet is. Körülötte drágábbnál drágább házak., szökőkutas kertek.

A mauzóleum elhagyatott. Bezárt. Nem látogatható. Omlik össze. Róth Miksa üvegeinek szánalmas maradványai vannak csak meg. A festék lepergett vagy lekenték. Esetleg ráírták, IRON MAIDEN.

Törley mauzóleum

A világítóablakok vastag üvegét kitörték. A sírokat felnyitották.

Tudom, jogilag a Törley gyárnak semmi köze alapítója sírjához, de ha már büszke rá és honlapján állandóan "törleyzik", esetleg egy kis pénzt rászánhatna alapítója sírjára, hogy ne ez legyen Budapest egyik legjobb helye fekete misék celebrálására.

Kékfény


Salem
Originally uploaded by ribizlifozelek

Békésen autózgattam a budapesti forgalomban, amikor valami elkezdett sziénázni és villogni. Láttam a tükörben valami kéket. Lehúzódtam, s elrobogott mellettem egy mokány kis autó. BKV helyszínelés olvastam rajta.

Aztán láttam rejtélyes Járőrszolgálat feliratú autót, villogóval. Lehúzódtam már kék lámpával tépő vízművekes és gázművekes autó elől is.

Semmi bajom velük, mind-mind fontos dolog. Főleg a gáz. Ennek ellenére én valami olyasmit tanultam KRESZ-ből, hogy kék lámpája lehet a rendőrnek-tűzoltónak-mentőnek. A többinek sárga. Lehet tévedek, de az inflálódó közlekedési morálra gondolva inkább úgy sejtem, minnél többen igyekeznek kéklámpával sietni valóban fontos dolgukra. Persze, inkább a gázművek siessen, mint egy hibbant, büntethetetlen politikus, aki még kéklámpát se tesz ki.

De akkor is...

És mi a fene az a Járőrszolgálat?????

2008. augusztus 27., szerda

A zebrán


Dead bike
Originally uploaded by ribizlifozelek

A múltkor kérdezték, mire fel is íródott a a zebrás poszt. Tegnap láttam a választ.

Tolta szépen a kerékpáros át a bicajt a zebrán a Hősök terén, azán jött egy autó és zutty, amortizálta a bringát, a sárvédők és egyéb alkatrészek darabjai szerteszét repültek az úton.

A kerékpáros felkelt, leporolta magát. A budapesti autósok civilizáltak, egyik sem hajtott át rajta, pedig tényleg könnyen meg lehetett volna adni neki a kegyelemdöfést. Udvariasan kikerülték. Megállni nem állt meg senki, kiivéve a vétkest, aki megnézte, mennyi festék is jött le az autójáról, majd, hogy mennyi bőr is jött le a bicajosról. (Átok puhatestű, még összekeni azt a drága fényezést!)

A turstabusztokat hivatalbl vegzáló rendőr valahogy eltünt. Természetesen nem állítom, hogy direkt dematerializálódott. Nem, a közrend éber őrei mindig teszik a kötelességüket. Igaz, egyszer segítettem ugyancsak a Hősök terén feltápászkodni egy idős német bácsinak, aki le mert lépni a zebrára és icipicit fellökte egy arra járó autó. A gépjármű vezetője akkor úgy ítélhette meg, hogy a járművében kár nem esett, a gyalogos meg még mozgott, ezért előzákenyen tovább gördült, hogy ne tartsa fel még jobban a forgalmat. Szóltam a fakabátnak, aki a turstabuszokat izélgette pár méterrel arrébb, hogy tényállás van, mire morgott valamit, hogy igen, vigyázni kell a zebán és elment. Elment.
Tudom, a buszok nem parkolhatnak a téren és ezzel sokkal komolyabban sértik a törvényt, mint a bácsi, aki egy arra haladó autót próbált meg testével megrongálni.

Szóval, az autós és a bicajos váltott pár szót, a rendőr nem volt sehol, aztán mindenki ment a maga dolgára. Az autók még aprították a kerékpár darabokat, aztán megjelent a rendőr is elkezdte a turistabuszokat elzavarni a térről.

2008. augusztus 25., hétfő

Mikeworld


Gimme a hug
Originally uploaded by mikeworld

Mikeworlddel a flickr-n ismerkedtünk meg. Klasszikus, internetes ismeretség volt ez. Nagyon tetszettek Mike mókusfotói, Mikenak meg nagyon tetszettek a mi mókusfotóink. Hosszan csodáltuk egymás rágcsálóit, írkáltunk egymásnak, egymás képeiről, néha küldtünk egy-egy üdvözletet is.

I'm bigger than you...

Mike szinte csak mókusokat fotózott otthona környékén. Szenzációs képeket csinált róluk, néha fájt az oldalunk, ahogy a kis zabagépeken nevettünk.

Egyszer aztán Mike nem tett fel több fotót. Nem adott magáról hírt. Többen kerestük a flickr-ről, de nem jutottunk semmire. Nem válaszolt Másfél éve nem fotózott mókust, pro-fizetős státusza is megszünt, csak 200 legjob képe maradt fenn.

Lehet, most már égi mókusokat fotózgat a lencséhez kötöt mogyoróval csalogatva őket igazán közel. Földi mókusai azonban itt maradnak, amíg a világ világ és amíg a flickr flickr és most is sok-sok kellemes percet szereznek nekünk.

2008. augusztus 23., szombat

Még egy romos kastély


Ráday mansion
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az egész péceli látogatás szürreálisan indult. Kispest és Pécel igazából nagyon közel van egymáshoz, ha egy földabroszt nézünk. Ha azonban A-ból B-be szeretnénk eljutni, a Kispest-Pécel távolság szükségessé teszi a hideg élelem és ivóvíz feltankolását. Szerencsére épül az M0, úgy láttuk, szinte már kész is.

(Sokadszorra mondom, azok az emberek és önmagukat újságírónak csúcsoló struccok, akik megtévesztettek, amíg Salt Lake Cityben voltam, hogy itt nincsenek új utak és nem épül semmi, gyakoroljanak önkritikát és szórják az épülő út nyomán keletkezett szikes puszta porát a fejükre és szagassák meg Armani öltönyeiket.)

A 4-es út remek kivezetőszakasza (nekem az is új) szerencsésen kikerülte Vecsést, innen azonban következtek nevesincs dűlőutak, amik sikertelenül kísérleteztek a kamion és egyéb forgalom felszívásával.

A leaszfaltozott szekérút új "lakóparkok" között haladt át. Ez már tiszta Amerika volt: se járda, se út, se tömegközlekedés, csak pár autószervyz az út mentént. Amerikában az emberek ültetnek pár fát, lehet, itt is így van, de a csemeték még nem nőttek érzékelhető méretűre. Pécelen, a kastély mellett már volt járda - azon kellett parkolni.

A kastély látogatható. Látogatás alatt az újabb látogatók kinn várnak (35 fok), mert a Szabály tiltja belépésüket. A 88 éves nagymamára való tekintettel beengedtek.

("Már az is Szabályellenes, hogy kinyitottam az ajtót." Monta az Őr. Szerencsére jött a tárlatvezető, amitől az Őr megjuhászodott és nem került sor semmilyen szóváltásra. A Szabályt viszont megszegtük.)

A kastély egy klasszikus magyar kastélytörténet. Volt egyszer egy szép épület, amit szétbombáztak. Szerencsére a MÁV legalább megmentette és kórházat csinált belőle. Ezzel ugyan egy része még jobban tönkrement, a park meg kíváló építési területnek bizonyult, de legalább az épület áll. (A fenntartó becsületére legyen mondva, a csillagos MÁV-os emléktáblát az 1953-as helyreállítról a helyén hagyta.)

A MÁV aztán az egészet átadta 1998-ben a Vagyonkezelőnek. Elkezdődött a helyreállítás. Mire elkezdődött a munka, leesett a megmaradt festés egy része - szerencsére, mert alatta feltüntek a művészek eredeti vázlatai.

Library

A kastély szép, a munka jól halad, amikor dolgoznak, belülről egész sok mindent megcsináltak már.

Ráday mansion

A tárlatvezetés profi volt, a termek szépek - néhol még romosak, máshol nagyon romosak, de látszott valami történik. És, mjad ha az Őrök is normálisak lesznek és nem a Szabály lesz a bibliájuk, eljön a Kánaán és a nyuszik és az oroszlánok békésen fognak együtt játszadozni a virágos réten a macikkal.

2008. augusztus 22., péntek

Kulturális különbségek


Ham
Originally uploaded by ribizlifozelek

Egy kubai ismerősömmel beszélgttünk valamelyik végtelenbe nyúló estén arról, hogy mekkora különbségek vannak köztünk. Egyikünk sem jobb vagy rosszabb mint a másik, de kulturális örökségünk (ökörségünk) sokszor fura helyzeteket eredményez. Amiket aztán vagy leküzdünk, vagy nem.

Spanyolországban a hentesnél a felvágottakat grammra kérik. (Nálunk, Magyarországon dekára.) Amikor először vásároltam egyedül hentesnél, láttam ott egy nagyon vonzó sonkát. Ráböktem és kértem belőle 10-et.
10 gramm sonkát viszont művészet szelni, a hentes se szerethette a sok hibbant külföldit és csak a fogai között mordult vissza:
- Lehet egy picivel több?

Persze ennek fordítottja is megesik néha. Egy spanyol barátom Budapesten próbált vásárolni. Neki grammra járt az agya, abban is kérte az általa csodálatosnak látott kolbászt a Nagycsarnokban:
- 500-at kérek.
A hentes itt is meglepődött. Neki viszont dekára voltak beállítva az agytekervényei, még iskolái is voltak, azonnal számolt, osztott, szorzott és meglepődött barátom kezébe nyomott öt kilo kolbászt.
Ő meg tiltakozni már nem tudott, ette hetekig a kolbászt.

2008. augusztus 21., csütörtök

Változó valóság 4


Sorry
Originally uploaded by ribizlifozelek

Nem akartam ebben a témában több posztot írni, három elég volt. Aztán ma jöttem be Budapestre Vc felől a 2-esen és a kiszélesített Váci útra kanyarodtam, amit ugyebár a minap adtak át. A Híradóban láttam is, hogy prominens emberek szalagokat vagdostak és okosakat mondtak.

Jelentem, lehet, az út elkészült, de egyszercsak a három sávból egy lett és nem úgy, ahogy a tábla jelezte. Tudom, egy illetékes biztos azt mondaná, ez még a Megyeri-Colbert híd felhajtójához tartozik, nem a külső Váci úthoz. Meg, hogy ezért a karakószörcsöki önkormányzat hibás, mert nem engedélyeztette az üregi nyulak fészkeit a mamutfenyőkön.

De akkor is: megint megerősödött abbéli meggyőződésem, hogy a felfedezések kora óta semmi sem változott. Akkor nem létező nagylábú emberekkel és viziszörnyekkel rajzolták tele a térképet, ma meg nm létező utakkal.

2008. augusztus 20., szerda

Egy ismeretlen zug 5


Kós Károly Sq
Originally uploaded by ribizlifozelek

Budapestet divat szidni. Elmondani, hogy büdös, koszos. Lenézzük, mert romos, kutyaszaros. Igaz, büdös, kutyaszaros, de ugyanakkor szép. Csak, mivel alig ismerjük a várost, nem vesszük észre a szépségét és sok embert ismerek, aki lelkesen szidja a várost és tanácstalan, ha valami szépet kellene mutatnia benne.

Wekerle ismert hely. Sokan hallottak róla, Wekerle Sándort még az iskolában is tanítják. (Eposzi jelzője, az első polgári származású miniszterelnök. Igaz, azt már annyira nem teszik hozzá, hogy idővel bárót csináltak belőle is.) Ráadásul a Barátok közt fiktív helyszíne is Wekerle. Többen mesélték, a sorozat karakterei gyakran kapnak leveleket abba a bizonyos házba.

Wekerle

Szóval, Wekerléről hallottak. Wekerlét dícsérik. Meglátogatni kevesebben látogatják meg. Pedig az árnyas fasorok, az emberi léptékű terek, a hatalmas főtér csábító hely. Nagyon jól el lehet itt sétálgatni és a Kós Károly téren még egy jó kis curkászda is van.

A vendéglő sajnos zárva van, de remélem, hamarosan ismét megnyit. A kerthelységben a százados fák alatt mindig hűvös van.

Az egész negyed emberléptékű. Urbanisták csaknem száz éve mondják, mennyire jó a terület építészeti, városszerkezeti kialakítása. Mondani tudják. Csak építeni nem sikerül hasonlókat...

2008. augusztus 19., kedd

Változó valóság 3


Gellerthegy
Originally uploaded by ribizlifozelek

A valóságot mindenki másképp érzékeli. A médiumok valósága, a hivatalos valóság és az, amit mi tapasztalunk három külön világ. Kelet-Európában évszázados hagyománya van annak, hogy a hivatalos, kidobolt hírek és a valóság között óriási eltérés van. Ezt szakszövegben lehet dichotómiának hívni. Egyszerűbben mondva, a hatalom közléseinek részben közük sincs a valósághoz. (Lásd az 1945-ös győzelmi jelentéseket.)

Ugyanez igaz a sajtóra is. Jelenleg ebben nemcsak a politikai befolyás hibáztatható, hanem az újságírók egy részél tapasztalható dilettantizmus. Mivel esetükben általános műveltség helyett űáltalános műveletlenségről beszélhetünk és mert tájékozottságuk arra terjed ki, hogy melyik szakmájából kiöregedett pornószinésznő vezeti melyik reggeli műsort, nem igazán lehet tőlük se értékelhető elemzést, se találó meglátásokat várni. Sőt, szerintem az alany-állítmánnyal is gondjaik vannak.

Ezek után igazodjon ki az ember az augusztus 19-i zűrzavarban. Tévében, rádióban állítják újságírók, hogy a Citadella le van zárva. A Főtaxi diszpécsere megerősíti az információt. A rendőrség honlapja kivételesen korrekt tájékoztatást ad: a Citadella nyitva. Tényleg. Nyitva van.

Persze, a következő információ téves. Nehogy elbízzuk magunkat.

2008. augusztus 18., hétfő

Országimázs - Szárnyakat ad


Red Bull Gives You Wings
Originally uploaded by ribizlifozelek

A várban voltam, amikor azt hallottam, hogy zümmmmmmmmmmmm. Aztán azt, hogy zuuuuuummmmm. Majd brummmmmm. És zzzzzzzzz.

A Red Bull edzése ment.

Elképesztő volt látni a d9ngicsélő gépeket a Várból. A másik edzést a Margit-híd mellől láttam pár napja. Azt is véletlenül. Eszembe jutott viszont, hogy Amerikában a Red Bull Race reklámjában általában három várost mutatnak. Az egyik New york. A másik Sydney. A harmadik, talán a legtöbbet mutatott város Budapest.

Ott ül Besenyei Péter a bajsza mögött, markolja a botkormnyát és pörög. Mögötte meg a város, a Parlament.

Azt hiszem, ez a pár másodperces reklám jobbat tesz Budapestnek, mint a Magyar Turizmus Rt. Ráadásul és szerencsére, ennek az eseménynek a füstje nagy és lángja nincs.

Stuka

2008. augusztus 17., vasárnap

Döbbenet


Slow children
Originally uploaded by ribizlifozelek

Budapesten már mindenhez hozzászoktam. A gyalogos gyilkos Gyömrői úthoz, ahol a zebrák melletti villanypóznákról koszorúk lógnak, a fejem ledudáló autókhoz, a zebrára parkoló kamionokhoz, a Red Bull Racet néző sofőrökhöz és a hallás alapján kikanyarodó és vezető emberekhez.

Tegnap azonban olyasmi történt, ami még engem is megdöbbentett.

A zebra szélén álltam. A lámpa zöldre váltott, amikor jobbról feltünt egy nagy böhöm, felspécizett Audi. És megállt a pirosnál.

Hihetetlen volt. Ez a Budapest!

Nincs minden veszve


Handicapped entry
Originally uploaded by ribizlifozelek

Pár kerekesszékessel voltunk egy kellemes, belvárosi étteremben, a Boxutcában.
Kétszer egymás után mentünk.
Első alkalommal nehezen ment a bejáratnál a 4 centis küszöb leküzdése. Ennek ellenére másnap is odamentünk és ezt el is mondtuk az étteremvezetőnek.
Amikor odaértünk, láttuk, hogy egy vasdarabból és egy egy falapból pici rámpát rögtönöztek a bejárathoz.
Sokkal könnyebben bejutottunk.

Ez az igazi magyaros vendégszeretet.

2008. augusztus 15., péntek

Finta


Kempinski Corvinus
Originally uploaded by ribizlifozelek

Elkezdtem tudatosan gyűjtögetni és lefotózni Finta György épületeit Budapesten.

Hosszú idő után ráébredtem, hogy Finta épületei alapvetőek Budapest 20. századi építészetében. Talán fontosabb, mint Hild és Ybl volt a 19. században. Jelenlegi ízlésemmel azt is hozzátenném, hogy rosszabb is.

A Dunaparti szállodák megbocsáthatatlanok. A jelenlegi Marriott(volt Intercontinental) hátsó frontját az se mentené meg, ha a Mestert ott állítanák falhoz.

Marriott

A dunai főhomlokzatra meg nem mentség, hogy más sokkal rondábbat és nagyobbat épített volna oda.

Hotel Marriott

A Kempinski maga a Földre szállt Battlestar Galactica.

Battlestar Galactica Docking Bay

Panelépítészetünk két csúcspontja a habos-rózsaszín Korona szálló, aminek külső díszítése meglehetősen giccsesre sikerült. Most képzeljünk el egy giccset panelből.

Hotel Mercure Korona

Az Ibis Volgát (mai nevén Ibis Vácit) szeretem. Az is panel, de nem akar egy elegáns szállodának kinézni egy irodai-gyárnegyedben. Nem is az. De az legalább oda való, ahol van.

A Taverna szálló a homlokzatából kivágtató lóval egy másik giccs és ismét bajom van az épület hátsó homlokztával. Mintha Finta elfeledné, a hátsó front is forgalmas utcára néz, nem pedig egy másik hasonszőrű betonfalra. Tudom, amikor a Teverna készüls, senki se gondolta volna, hogy a Petőfi Sándor utca valaha is fontos lesz.

A Bankcentert szeretem. Az egy jó épület.

Bankcenter

Benne van az a stabilitás, amit egy bank kell sugalljon. Ekkora hatalmat, ennyi pénzt senki se tud kimozdítani a helyéből. Sajnos, Finta legtöbb épületére ez negatívan igaz. Még nézhetjük őket pár száz évig.

Ócsa


Romanesque church
Originally uploaded by ribizlifozelek

Mindig örülök, ha sikerül kimozdulni Budapestről. Látom a vidéket. Amit az újságok szerint ismét megnyomorítottak. Valahogy az újságíróknak mindenről az jut az eszébe.

És rémületes, hogy senki se veszi észre, mennyit változott ez az ország előnyére. Valahogy kinőtt egy új 4-es út, ami kikerüli Vecsést, Üllőt és megy az Alföldön. A falvak takarosak. Ócsa közepét meg egyenesen csodaszépre csinálták meg. Egyszerűem hihetetlen, milyen jól néz ki. Ráadásul, ellentétben Budapesttel, még díszkövet is tudnak letenni.

2008. augusztus 14., csütörtök

Változó valóság 2


Tara
Originally uploaded by ribizlifozelek

Valamikor az Útinform az Orákulom volt a számomra. A Népszabiban kis Budapest térképen számok és magyarázatok jelezték, épp mikor mi van lezárva. Imádtam és rendszeresn olvasgattam. Aztán ez is a racionalizálás áldozata lett.

Én meg telefonálhattam a Fővinformnak, hogy miként lehet bejutni a Hajógyári szigetre. Megmondták, sehogy. Nem hittem nekik és a vendéglő utasításait követtem.

Arra számítottam, valami suskus lesz a dologban, elvégre Magyarországon vagyunk. Azaz egy behajtani tilos vagy célforgalom táblán kell átsuhanni.

De nem. Simán rá lehetett kanyarodni a rakpartra, csak egy teljesen legitim zsákutca tábla volt kihelyezve. A Szigetre meg a volt hajógyár hídján lehetett behajtani, innen meg a Sziget rendezői irányítottak minket a vendégéő fele.

Szóval, a hivatalos közlés nem egy elferdített valóság volt, ahogy egy posttal korábban hittem. Egyszerűen rossz információ volt.

És még csodálkoznak, hogy Magyarországon mindenki összeesküvés-elméletekben hisz, enciklopédiának tekinti Dan Brownt.

Lehet, határainkat most is három tengerre mossa, mint korábban sosem?

Változó valóság


Madison
Originally uploaded by ribizlifozelek

Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy a médiák által közvetített valóság és a tapintható valóság köszönő viszonyban sincs egymással. Az az információ, amit Magyarországról a hírekből, újságokból szerzünk, nem találkozik személyes tapasztalatainkkal.

Médiatapasztalataim alapján például azt vártam, hogy Budapesten nem működik a tömegközlekedés,hogy minden rossz és, hogy a Gellértheggyel időközben feltöltötték a Balatont.

Hónapok óta hallom, le lesz zárva a budai alsórakpart. Közben nekem el kell mennem a Hajógyári-szigetre. Nem a Szigetre, hanem egy másik részére. Fel is hívtam a Fővinformot, hogy lehet odajutni.

A Fővinform elmondta, nem lehet odajutni. A Sziget fesztivál miatt a K-híd le van zárva, a környéken tilos parkolni, az alsórakpart meg végig fel van ásva.

Szerencsére nem hiszek senkinek és semminek, akinek., aminek a médiához köze van. Felhívtam azt a bizonyos vendéglőt.

- Ki mondta magának ezt a hülyeséget? Jöjjöna Szentendrei út felől, mintha a K hídra menne. Onnan a belváros fele van egy másik híd. Ott mondja azt, hozzánk jön, valaki majd bekíséri.

Lehet, már 10 aranyunk van az Olimpián, csak az összeesküvők nem akarják megmondani?

2008. augusztus 13., szerda

Egy érdekes blog


Rabbit catching the cherry on the spoon.
Originally uploaded by ribizlifozelek

Megint belebotlottam egy érdekes blogba. Ez Minnesota túlméretes különlegességeiről szól. Egy lelkes fickó elhatározta, hogy végiglátogatja az összes fura cuccot.

Fura szoborban meg nincs hiány. Mi sokat nem láttunk belőlük és nem is érezzük hiányukat. Nem érbedünk éjjelente sikoltozva, mert nem láttuk a világ legnagyobb víztoronyra aplikált műanyag kukoricacsövét (Rochester mellett), a világ legnagyobb fából készült lazacát (Preston), Paul Bunyan gigászi fából kifarigcsált szobrát (Brainerd). Természetesen itt van Minneapolisban a Kanálban Levő Cseresznye is. Őt láttuk és ezzel kimerült minnesotai ritkaságok iránti érdeklődésünk.

Most a blogból, a világ egyik legnagyobb tengeri kígyója is itt van.

Jó olvasást. Az olvasók jutalma, hogy a nyertes nem kell megnézze őket élőben.

Buszok a Hősök terén


Heroes Sq
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az Indexen jó pár hete megjelent egy cikk arról, hogy a turistabuszok és a Volánbuszok a Libetben parkolnak tilosban.
Az indexes cikkek:
http://index.hu/politika/belfold/budapest/ligetbusz061/
http://index.hu/politika/belfold/budapest/liget0602/
Kivételesen lépett a közterületelügyelet és elkezdték a Ligetbe tilosban parkoló és azt szennyező buszokat büntetni.
A buszok eltüntek.
Egy újságcikk nyomán pozitív változás történt.
Maga a megvalósult újságírói álom.

Lótúrót.

Nem fogok azzal a demagóg érvvel operálni, hogy mennyi bevételt termel Magyarországnak, Budapestnek a turizmus.

De azt tudomásul kell venni: a buszok itt vannak. A városnézéseben benne van a Hősök tere. Ergo, parkolni kell. Jó pár éve a buszok a tér díszburkolatát övező aszfaltcsíkon parkoltak. Onnan érthető módon kitiltották őket. Viszont lett egy parkoló a Dózsa György úton. Aztán abból lett az 56-osok tere. A buszok meg kerestek maguknak helyet.

A Műcsarnok mögötti utca buszparkoló lett - tele a buszok helyét elfoglaló személyautóval. Oda különben is csak pár busz fér el.

A legtöbb jármű pedig aktívan parkol. Megy körbe-körbe, mert nem tud hol megállni és így legálisan járathatja a légkondicionálót. Szerintem ez picit többet árt a Ligetnek, mintha beleparkolnának.

Legyen egy fizetős parkoló. Lehessen megállni. Szabályosan.

2008. augusztus 11., hétfő

A hűséges tányér


Fiesta dinnerware
Originally uploaded by ribizlifozelek

Jó pár hónapja rendeltünk egy étkészletet. Az étkészlet meg is érkezett, pár tányért azonban a cég véletlenül elkevert és a régi, minnesotai címre postázott.
Keresztet vetettünk rá.
A cég is.
Rövid vita következett, kinek a hibákja, hogy rossz címre mentek a tányérok. Aztán mi álltuk az új tányérok postaköltségét, ők meg a adták a tányérokat.
Telt múlt az idő. Northfieldről és a tányérokról is megfeledkeztünk, amikor jött egy csomag.
Northfieldből.
Az egyik lakónak feltünt, hogy ott áll egy csomag hónapok óta a ház aljában. Northfield kisváros. Mottója is nagyon jellemző: Colleges, cows, contentment. Az emberek nem lopják el vadidegen csomagját.
Az egyik új lakó meggogliza (szép szó!) a nevünket, megtudta, hol vagyunk, bement az egyetemre a csomaggal. Az egyetem meg szó nélkül kifizette a postaköltséget és sűrgősséggel utánunk küldte a tányérokat.
Az élet szép.
De hova teszünk ennyi tányért?

Stuffed tomatoes

Repülés kutyával Amerikából Magyarországra


Yoda
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az egész kutyás repülés egy vicces dolog. Rengeteg mindent kérnek hozzá, mindent túlbonyolítanak és minden rettenetesen komplikált s misztifikált.

Hátha valakinek egyszer jó lesz alapon leírom, nekünk mit kellett tennünk, hogy Yoda eljöhessen velünk az Egyesült Államokból Magyarországra.

Természetesen, amit leírok, az nem Szentírás. A dolgok változhatnak, a bürokrácia útjai kifűrkészhetetlenek. Utazás előtt mindenki ellenőrizze, változott-e valami.

0. Útvonaltervezés. Egyes országok csak karanténba tétel után engednek át állatot területükön, még akkor is, ha a négylábú csak tranzitutas lenne. Ezek az országok általában szigeten vannak: Anglia, Izland. Lehetnek félszigeten is: Skandináv országok. Vagy érezhetik magukat szigetnek a nagy EU-s tengerben: Svájc.

1. Légitársaság választása. Ki kell választani, mely légitársaság enged fel a fedélzetre kutyát. (Általában ugyanezek a légitársaságok vadászgörényt és macskát is felengednek.). A felengedett állatok száma korlátozott. Általában egy utazhat első osztályon, egy turistán és egy bizniszen. Az extra utazó helyét előre le kell foglalni. Az állatok méretét is korlátozzák. Van, amelyik légitársaság 4-8-12 kilós állatkát enged fel hordozóval együtt, mások azt kötik ki, hogy az állat kényelmesen el kell férjen a hordozóban. Valamennyit mindenképp fizetni kell az állat jegyéért.

2. Mikrochip. Kell európai és nem árt amerikai mikrochip a kutyába. Így az állatnak kétmagos processzora lessz és felgyorsul.

3. Papírok. Ez a dolog legviccesebb része. Rengeteg papírról írnak fórumokon, légitársaságok oldalán. Egyes cégek, például a Pet Travel pénzért árulják ezeket a dokumentumokat. Jól teszik, mert a legtöbb neten szinte fellelhetetlen. Egy csomag dokumentumért 7.5 dollárt kérnek és külön kérésre ezért a pénzért a papírokat nyomtatott formában is postázzák az Egyesült Államokon belül.

3.a Egyes légitársaságok kérnek egy Veterinary Certificate For Domestic & International Airline Travel nevű papírt. Ez egy papír, amin egy állatorvos igazolja, hogy az állat egészséges, nem szenved fertőző betegségben, nincs benne bolha vagy más élősködő, be volt - és mikor - oltva veszettség ellen, valamint mi a mikrochip száma. A Veterinary Certificate For Domestic & International Airline Travel pdf formában letőlthető. Ezen a papíron szerepel a legtöbb légitársaság által nem elvárt Bordatella oltás.

3.b. Kell egy APHIS 7001 formanyomtátvány. Ezt az állatorvos adja és ezt elvileg hatósái állatorvossal hitelesíttetni kell. Ez egy ötpéldányos indigós amerikai sajtpapír, amiből kiderül, kié az állat és mikor lett beoltva veszettség ellen.

3.c. Kell egy magyar. EU konform ÁLLAT-EGÉSZSÉGÜGYI BIZONYÍTVÁNY. Ez egy EU formula, minden országba, ahol az állat átszáll, kell egy megfelelő nyelvű belőle. Az a vicces, hogy az EU lótúrós papírt EU számának ismeretében se nagyon akarják a keresők megtalálni. (Persze ez is változhat.) Ezen a papíron az állatorvos igazolja, hogy az egészséges, van mikrochipje és be van oltva veszettség ellen.

Megfigyelhető, az összes papírra ugyanaz kell. Mindent akkurátusan meg kell szerezni, kitöltetni (a magyar paprírt nem fekete tollal, hanem kékkel. Aztán, ha az utazónak szerencséje van, a a finánc nem kér ezekből semmit, inkább kávézik egyet.

2008. augusztus 9., szombat

Olimpia


Winter Olympics Monument
Originally uploaded by ribizlifozelek

Még alig nyitották meg a játékokat, de már kezd túladagolásom lenni. Már rádiót (Info) se nagyon tudok hallgatni, mert ott is állandóan sport megy.

Tudom, a sport fontos, főleg mentálhigéniás szempontból, meg nemzeti öntudat miatt, de képzeljük el, micsoda felzúdulás lenne, ha 0-24 órában kellene elemzéseket hallgatni a grúz és oszét (dél) történelemről és konfliktusról. Minden adón. Minden médiában.

Nem kell odafigyelni. Úgyhogy a magyar hírportálok (hehe) kilőve. Marad a CNN, ahol a Játékok ma reggel megérdemelt helyükön, jobbra lenn találhatók.

Igazából egy komoly bajom van az egésszel. Csodaváró hangulatot érzek. Mindenki azt latolgatja, hány aranyunk lesz. Biztos tippeket mondunk. Latolgatunk. Ennyi arany. Ennyi ezüst. Ennyi bronz. Mintha egész (nemzeti) létünk erre összpontosulna.

Már előre látom, ha sok lesz az arany, jó lesz nekünk. Ha kevés, rossz. Egyébként meg a kormáyn a hibás. Vagy nekik köszönhetjük a sikert.

Örülök minden sikernek. Mindenki sikerének. Tessék sok aranyat nyerni. Tessék sportolni. Azért addig elugrok a fürdőszobába és megnézem, bor folyik-e a csapból. Hátha...

Hadüzenet


WW2 military cemetery
Originally uploaded by ribizlifozelek

Pár éve láttam Szakasvilit. Akkor épp szabadságharcos volt. Aztán elnök lett belőle. Aztán valószínűleg meghülyült.

Arra gondolt, hogy amíg a fél világ egy olyan eseményt né, ahol szteroidokkal hízlalt alakok dobigálnak fémgolyókat, meg 22 alak szaladgál egy gömb után, hogy amikor utolérik, jó nagyot belerúgjanak, lehetősége lesz bevonulnia Oszétiába. (Dél.)

Hogy most Oszétia (Dél) az jogosan független vagy sem, más kérdés. De bevonult. Olimpia van, béke van, az emberek másra figyelnek, az oroszok nem akarják a kínaiak buliját elrontani. Beszalad Oszétiába.

Arra is gondolhatott, hogy az egész olyan lesz, mint amikor 1995-ben a horvátok és a bosnyákok 1995-ben 36 óra alatt kisöpörték a szerbeket - a civil lakosságot is - a Krajinákból. Itt meg, Oszétiában (Dél) a rebellis oszétok békésen megtérnek Grúzia kebelére. Ha meg nagy baj van, az amerikai barátok segítenek. Elvégre Grúzia majdnem tagja lett a NATO-nak. Lesz pár halott, aztán Szakasvili lesz a második legnagyobb grúz.

1995-ben Szerbia nem tudod, akart a Krajinákon segíteni. Oroszország viszont ismét erős. Ráadásul ők a grúzoknál is jobban tudják, hogy egy nagy nemzetközi esemény árnyékában többet engedhetnek meg maguknak. Az emberek az Oimpiát nézik. (Régen Szuezre figyeltek.) Az oroszok keményen odacsapnak. Az amerikaiak meg nem fognak az oroszokkal keménykedni Szakasvili miatt, ahogy Nagy Imréért sem tették.

Mi lesz ebből? Az oroszok megvédik Oszétiát (Dél), a grúzok átkozódnak, amerikai és NATO szövetségeseik sajnálkoznak, de nem csinálnak semmit. Szakasvili esetleg belebukik. Esetleg nem.

És rengetegen meg fognak halni.

2008. augusztus 8., péntek

Tundra Budapesten


Barn
Originally uploaded by ribizlifozelek

A Toyota Tundra egy bivcalyerős kisteherautó. Van benne 5.7 L V8 motor, 6 sebességes automata váltó és akkora fékek, hogy súlyuk lehúzna egy vizilovat a Nílus fenekére.

A Tundra Amerikában tipikusan a farmerek autója; golyóálló változatát pedig érdemdús mexikói drogdílerek veszik.
Egy farmon valóban a lehető legjobb választások közé tartozik. Mindent elvisz, erős, kitartó és megbízható. És persze nem műanyagból van.

Nagyon jól néz ki mondjuk egy két tonna cementtel megpakolva (még menni is tud vele). Kisiparosok is használják. És még szép is valahol.

A Ráday utcán átcsörtetve azonban nevetséges volt. Oda nem illő. Mivel a japánok ráadásul egész jól hangszigetelték azt a V8-at, normál üzemmódban nem is nagyon hallani. Pont ezért a pesti Tundrát fel kellett spécizni, hogy brummogjon. Zörögjön. Hadd hallja a gyalogos, közeledik Valaki. Esetleg Voldemort nagyúr. Vagy egy újabb elszabadult orosz tank. Vagy Dél-Oszétiában vagyunk és sok elszabadult orosz tank közeledik.

Kérem, tessék ésszel venni autót. És ha már van egy jó gyári beállítása, ne tessék elbarmolni. Plíz. Nem hiszem, hogy erre az elefántra kellene a tuning. Ekkora hó meg amúgy sincs itt:

2008. augusztus 7., csütörtök

Egy ismeretlen zug 4


Kopaszi-gat
Originally uploaded by ribizlifozelek

Nagyon rég jártam a Kopaszi-gátnál. Akkor még homokban gázoltunk ide és Aranyhalat (kisvendéglő) láttunk, meg rengeteg valaha büszke, de ma már pusztuló ipart és sok vizet.

Azóta az Aranyhalat kifogták, hommokból kevesebb van, érintetlen dzsungelből és iparból kevesebb. A Budapestet naggyá tevő malomipar roncsai még eltengődnek a Duna partján, de ma már szinte semmi közük a folyamhoz.

Danube

A gát megváltozott. Fura ingatlanberuházás ez. Lehet a panamákról beszélni, nekem igenis tetszik, hogy előszörre a közpark épült meg és, hogy a lakóházak majd csak utóbb készülnek el. Általában vagy fordítva szokott lenni, vagy a lakóházakhoz nem építenek parkot. Se.

A park modern, kényelmes és a Duna közelségétől valami elegáns könnyed hangulatot áraszt. A park épületei szépek. Nem voltak sokan, pár ember lézengett itt, meg néhány biztonsági ember, akik elterelték a kutyásokat a kutyafuttatóba. Itt még zacskót is adtak az állatokhoz.

Hihetetlenül jó hely. Érdemes elmenni.

Kopaszi-gat

2008. augusztus 6., szerda

A Csokiház


Capuccino with strawberry jam and white chocolate
Originally uploaded by ribizlifozelek

Egy nagyon kellemes helyet mutattak ma nekem.
Két barátnő nyitotta pár éve egy hajó összekeresett pénzéből: pici, eldugott átjróház udvarán, a sarokban lapul a csokoládézó.

Van egy két-három asztalból álló terasza és egy icipici belső tere még pár asztalkával és székkel. A helyiség tele van finomabbnál finomabb kávékkal, csokikkal és ezeknek bizarrnál bizarrabb keverékével.

Én kapucsinót ittam eperlekvárral és fehércsokival.

Elsőzör nem tudtam, rosszul legyek vagy tapsoljak. Aztán tapsoltam. Olyan kedvesek voltak ott és olyan finom volt...

A fiktív második sáv


Road
Originally uploaded by ribizlifozelek

Egyes budapesti utak kétszer kétsávosak. Papíron. A szélső sávban azonban rendszeresen parkolnak. Ez az igazi alulról szerveződés: a helybeliek egy része alulról szerveződően úgy dönt, a jobb szélső sávra nincs szükség és odaparkol.

Aztán felháborodna, ha büntetnének. De nem büntetnek. Az alulról építkező társadalom működik.

2008. augusztus 5., kedd

A hatósági állatorvos


Hospital
Originally uploaded by ribizlifozelek

Yodának orvosi igazolás kellett ahhoz, hogy visszamehessen Salt Lake Citybe. Nem akármilyen papír kell ehhez, hanem hatósági állatorvosi bizonyítvány. Mert hát a hatósági állatorvos biztosíték arrra, hogy a kutya valóban egészséges, hogy a vizsgálatok hitelesek és, hogy mindenre a megfelelő színvonalon került sor.

Telefonáltam is a helyi hatósági állatorvosnak hivatali mobiljára, hogy mit kell tenni. Nagyon kedves volt. Kevés ilyen kedves magyar hivatalnokkal beszéltem. A beszédtechnikája jobb volt, mint a telemarketingesé. Mindent készségesen elmagyarázott.

1. El kell vinni vagy a kutyát személyesen vagy egy egy papírt, amin egy állatorvos igazolja, a kutya egészséges.
2. El kell vinni a kutya oltási papírjait. (Ha amerikai, akkor az amerikait.)
3. Kell a kutya mikrochipszáma.
4. Kell 2200 Ft.
5. Minderre az indulástól számított 6 napon belül kell sor kerüljön.
6. Elmondta még, hogy náluk 9-12 között van félfogadás.

Ahogy közeledett az indulás időpontja, rájöttünk, érdemesebb egy másik hatósági állatorvoshoz menni, mert az közelebb van hozzánk. Őt is felhívtam. Ő elérhetetlen volt. Próbálkoztam a szomszéd kerülettel. Sikerrel jártam és egy újabb kedves emberrel sikerült beszélni. Ő is korrektül elmagyarázott mindent, részétesen leírta, hogy jutunk el a rendelőbe és még jó utat is kívánt.

Annyi információt tett hozzá az előzhöz képest, hogy náluk 9-16 között van a félfogadás. Megjegyezte, jobb, ha telefonálunk, mert nyáron szabadságolások vannk és nem biztos, hogy "van benn kolléga".

Három óra volt - telefonáltam. Megtudtam egy kevésbé lelkes hölgytől, hogy menjünk inkább 12-ig és, hogy másnap délelőtt 9 az egy tökéletes időpont.

Ez így ebben a formában nem volt igaz.

9-kor nem volt ott hivatalos állatorvos. Az asszisztens telefonálgatott, hogy valaki jöjjön be.

Valaki bejött.

A következő kifogásai voltak:

- Miért a kutya ment el, miért nem egy papír, miszerint a kutya egészséges. (Mert nem kell.)
- Miért nincs a kutyának magyar oltási könyve? (Mert nem magyr állatpolgár.)
- Miért kell ennyi papírt kitöltetni?
- Miért nem az amerikai papírral visszük vissza? (Mert az három hónapos és hat napos kell.)

Yodát nem nézte meg.
A papírt lepecsételte, de nem töltötte ki.
Aláírta.

Mi kitöltöttük. (Yodán minden lehetséges vizsgálatot elvégeztek, khm.

Kért 1200 Ft-ota 2200-zal szemben.

Mert hát a hatósági állatorvos biztosíték arrra, hogy a kutya valóban egészséges, hogy a vizsgálatok hitelesek és, hogy mindenre a megfelelő színvonalon került sor.

2008. augusztus 4., hétfő

Séta a Lánchidon


Chain bridge
Originally uploaded by ribizlifozelek

Egy szombaton átsétáltam a Lánchidon.
Jó dolog a Lánchidon átsétálni, főleg, amikor nincsenek rajta autók.

Nagyon tetszett, hogy a gyalogosoké volt a híd. Sehol egy dízelgőz-pamacs, sehol egy dudaszó. Csend volt és a szellő még a kánikulát is elviselhetővé tette.

Eleinte félktem a boltoktól, de aztán megállapítottam, túlléptek a hagyományos "turistaszeméten". Egyetlen autentikus matrijóskát sem láttam. Vámpírok szívének általverésére alkalmas méteres erdélyi faceruzák se voltak. Köcsögdudások köcsögdudáztak, citerások citeráztak, vidám emberek korzóztak fel-alá.

Drága volt. Ez igaz, 1000 Ft egy kürtőskalácsért szerintem kicsit húzós, de hát régen is kellett hídvámot fizetni. Nekem megérte, hogy ezért a pénzért egy új Lánchidat ismerhetek meg - főleg úgy, hogy nem vettem kürtőskalácsot.

2008. augusztus 2., szombat

Útzár


Road Closed
Originally uploaded by ribizlifozelek

Sokat közlekedek mindenféle járművel, járművön Budapesten. Ezért rendszeres hallgatója vagyok mindenféle rádiónak és élvezettel falom a sajtóban az útlezárásokról megjelenő hireket.

Nem zavarnak az útlezárások. Rengeteg ismerősöm szidja a budapesti utakat és az útlezárásokat egyszerre. Szerintem csinálják csak az utakat és kész. Nem kell arra menni. Ha meg arra kell menni, akkor karma. Az élet ilyen.

Ami zavar, az az információ gyakran teljesen középkori terjedése. Pár napja egész napos Inforádiózás után ereszkedem le a Várból. Előző nap a rádió végig arról beszélt, hogy a Népszinház utcában a sinekre terelik a forgalmat. Jelentem, reggel 8:30-kor a Népszinház utcában zavartalan volt a forgalom, valószinűleg a munkások még nem értek őda, vagy felfalta őket valami emberevő szörny.

A Krisztina körút vszont le volt zárva. Erről nem volt szó a rádióban, de vizuális észlelésem kétségtelenné tette, dugó van. Valami munkagép egy gigászi gödröt ásott a közepébe. Fél óra ácsorgás.

Karma.

Egy Apple reklám


PC, Yoda and Mac
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az egyik meghivott előadónak krónikus kimcsiundora volt. Nem is jött el Koreába. Előadni viszont előadott.
Felkapcsolódott a hálózatra, beinditotta skype-t, aztán várta, hogy Kaliforniából kapcsolják. Várhatta. A kapcsolat nem működött. Hangja elhagyta San Diegót, majd a Földet, de valószinűleg csak az Alpha Centaurin materializálódott. Hogy a kis zöld emberkéket érdekelte-e a szintaxis, nem derült ki, mindenestre azóta aggódva pislogok fel az égre, megjelennek-e a rombolók.
Az előadást viszont meg kellett volna tartani. Szöulban szétkapták a gépet, összerakták, újra inditották. nem volt hang.
Az egyik résztvevő erre felállt, előkapott egy hófehér Macintosht, bedugta a Windowsos gép helyére, klitty-klatty és létrejött a kapcsolat.
San Diegóból az előadó elmondta mondókáját, Szöulban megtapsolták, feltettek pár kérdést és minden csodás volt. Redmontban beborult, Cupertinóra rámosolyogtak az angyalok.

2008. augusztus 1., péntek

Kimcsi


Kimchi
Originally uploaded by ribizlifozelek

A kimcsi Korea népi eledele.

A kimcsi az picit rohasztott savanyúkáposzta. A klasszikus recept szerint a kimcsit földbe ásott edényben kell rohasztani. Mivel Szöul egy túlnépesedett város, kevés a szabad földterület, ezért a kimcsit háztetőkön készítik hordókban. A paprikával, hagymával, retekkel erjesztett káposztában rengeteg az E-vitamin (biztos C is) és nincs benne semmi koleszterin. Ráadásul rostokban is gazdag és egyesek szerint megelőzi a rákot és jó a skorbut ellen. Rengeteget is exportálnak belőle, például Szenegálba és Ghánába.

Egy hét kimcsievés után ültünk egymással szemben és különféle -nem káposztatartalmú- ételek nevét soroltuk. Csak mondtuk az ételeket, lángoló szemmel, éhezve. Fura módon Japánban nem voltak ilyen tüneteink. Talán mert ott nem minden natto-val készül.

A kimcsi különben finom, de reggeltől estig csípős savanyúkáposztát enni nem annyira vidám dolog. Próbáltuk. Valószínűleg a kimcsis csokoládé verte ki a biztosítékot. Szeretjük a pörköltet, de nem ennénk pörkölttel töltött tejcsokit. Étcsokit se.