Variációk sok ablakra

A ház tervezője szerethette a változatosságot: az épületen nincs két egyforma ablak. (Én nyolcfélét számoltam.)

Az egységet se szereti: nincs két ablak, amelyiknek alsó vagy felső széle egyvonalba lenne. 

Városi séta

Salt Lake City kertvárosaiban öröm sétálni.

A régi külvárosok árnyas fái alatt rengeteg szép házba botlani a város legjobb korszakaiból.

A kedvenceim ezek a szecessziós "Prairie style" házak. A fenti nekem hatalmas terasza miatt tetszett nagyon.

A lenti festése miatt. A legtöbb ilyen házat komor sötétbarnára festették, ez viszont vidám lett sokszínű festésével.



Ebben az utcában szeretik a festéket és az eredeti formájukban megtartott, helyreállított házakat. Az oromzat festése olyan maradt, mint volt.



Az elmúlt évszázadban ezeknek a házaknak a halpikkelyeit sietős mesteremberek egyenletes fehérre mázolták szemben az eredeti szinorgiával.



Az utcából nem maradhattak ki a telepes-házak sem.



Ezek a legelső tartós lakóépületek voltak errefele. Az 1800-as évek végén építették őket. Eredetileg pici házikók voltak, aztán, ahogy nőtt a család egyre újabb és újabb részeket toldottak hozzájuk.



Vasárnap reggel alig volt valaki az utcákon. Még a kertitörpék is aludtak.



Mondjuk a húsevő növények már elindultak vadászni korábbi áldozataik tetemei mellett.



A rozsdás tirannoszaurusz pedig valószínűleg fűbe harapott.



Hatalmasak voltak a kertek, elfért bennük minden, még kultúrnövények is. Sőt, az egyikben találtunk egy óriási építményt, ami új értelmet adott a "faház" szónak.



Két kortárs házat találtunk, egyik se volt rossz, bár a kétemeletes nappalit nem lehet egyszerű kifűteni.



Jó séta volt. Barátságos volt a környék.

Las Vegas Szkopjében 2

- Holokauszt múzeumot szeretném megnézni. 

- Én is. 

Ebben maradtunk. 

V rámutatott egy épületre:

- Az az a térkép szerint!

A bejáratnál két ágyu vigyázta a kaput és egy olyan rámpát, ahol bárki szabadon kitörhette a nyakát. 

Beléptünk és mellbevágott a légkondi. 

Egy rövidhajú, izmos fickó fogadott. 

- Jónapot. 

Fél szemmel a falfestményeket nézegettem. 

Elsô világháborus csata. Portya a törökök ellen. Portya a magyarok ellen. Sehol egy menóra. Szónokló emberek viasszobrai. 

Finoman megböktem V-t, aki majdnem elesett. 

- A Macedon haza harcai - feliratot mutattam neki. 

- A múzeum csak tárlatvezetéssel látogatható. Nagyjából egy óra. 

- Nem lehet rövidebben? - alkudoztam. 

- De. 45 perc. 

- 15?

- Nem. 

- Ne alkudozz, - mondta V -, ha késô lesz, azt mondjuk az autóban hagytad a fagyikelyhedet és érte kell menni. 

Aztán megnéztük a belépôk árát.

- Ennyit fizessünk azért, hogy megmossák az agyunkat?

- Inkább kocsmázzuk el. 

Kifelemenet három turistába botlottunk. 

- Ez volt életem legjobb múzeuma - mondtam - ki ne hagyjátok. 

A holokauszt-múzum, ahol a helyi szefárd közösség törtétét mutatják be, persze zárva volt. 

Az ottomán híd mellett, makedón Fülöp és Nagy Sándor szobra között és egy oroszlános, meg egy lovas szökôkút között ültünk le a Stonebridge szállodában. Ez már tiszta Las Vegas volt belülrôl is. 

Megnéztük a folyœmederbe ültetett füzeket és hatalmas hajókat. Ezeket havi 1200€-ért bérlik vállalkozók. 

- Kalózos tematikus park - legyintettem. 

- Vegasban is láttuk. 

- Nézzük meg, mi ez! - böktem egy Teréz Anya idézettel díszített palotára. 

Detektoros kapu. 

Erôs légkondi. 

Fegyveres ôr. 

Rendôrség. 

Vigyor. 

Távozás. 

- A diadalívet még meg szeretném nézni. 

- Mit?

- A diadalívet. Ott van a turistatérképen.

Határozottan több térkép volt, mint turista. 

- Ide vissza kell jönni - néztem körül. 

- Vegasba is el akarunk majd menni - bólogatott V. 

Gehry Vegasban

- Az nem egy Frank Gehry épület? - V gyorsabban ismerte fel az építészt stílusáról, mintsem lábam elérte volna a féket. Igaz, Gehry-t nehéz eltéveszteni. (Szerencsére ez a fékre is igaz.)

- Majdnem olyan jó, mint a Stata volt Bostonban - mondta V.



- Nézzünk körül!

Körülnéztünk.
Gehryt mindketten szeretjük.

Pálmafák.
Sivatag.
Világvége - pedig a vegasi agglomeráció közepén voltunk. Valahogy mégis sikerült úgy megszerkeszteni a teret (vagy úgy hagyni, ahogy volt), hogy ez ne látszódjon.



Gehry valamikor azt mondta, hogy ő aztán nem fog Las Vegasban semmit se tervezni, még vakációt se, de aztán meggondolta magát. Egy Alzheimer-kórral foglalkozó kutatóközpontot szerettek volna vele építtetni. Gehry lelkesen fogadta az ötletet, még kuratóriumi tag is lett, viszont volt egy kikötése: Foglalkozzanak Huntington-kórral is. Foglalkoztak. Gehry pedig (görbe)vonalzót ragadott és megtervezte az épületet.



Pár év alatt elkészült a százmillió dolláros agykutatókutatóközpont, egy kritikus meg felsóhajtott:

- Ha baj lenne az agyammal, be nem tenném ide a lábam. Azt hinném, megőrültem.

Googie

- Szép googie neon - olvastam pár éve és én úgy pislogtam, mint egy kupáncsapott ponty.

Gyerekkoromból kimaradt a googie stílus és valahogy olvasmányaimban sem került elő. Meg máshol sem.

- A googie olyan, mint a streamline modern - ezzel végre tudtam valamit kezdeni.

- De kicsit más - ezzel már nem.



Szakkönyvbújás, online keresés és googie googlizás után azt szűrtem le, hogy a googie stílus az építészetben az egy klasszikus, amerikai országúti cirkáló keresztezve egy ötvenes évekbeli sci-fi novellával, megspékelve Elvis-szel és megfűszerezve egy kis optimizmussal, beleoltva egy gyorsbüfébe. A googie ugyanis főleg a gyorsbüfék és kisvendéglők építészete volt, világos színekkel, kiugró csúcsokkal, kecses vasbetonoromzatokkal és sok-sok csillaggal.



A kortárs építészek és esztéták legszívesebben leharapták volna a csillagokat a googie épületekről. Szerintük ócska giccs volt az egész - aztán valamikor a kilencvenes években meggondolták magukat. Ekkorra már a googie épületek jó részének porladó emléke se maradt - a googie-t pedig felfedezték. A megmaradt büféket kipofozták és Las Vegas egy igazi vegasi mutatványba fogott: önmagát másolva új-googie neonokat helyeztek ki a Neonmúzeum közelébe.



- De szép ez a neo-googie neon - mondtam V-nek. V rámnézett és úgy pislogott, mint én pár éve.

Többfeleséges lakóegység

Ötvenöt feleség.
Tíz válás.
Ötvenhat gyerek.
Hetvenhat év.

Brigham Young sokat látott életének hetvenhat éve alatt. Többek közt egy háborút, meg ötvenöt anyóst.

Az ötvenhat gyerek pelenkájáról nincs szó, az a nők dolga volt. Helyesebben tizenhat nőé: ennyinek született tőle gyermeke.

A mormon Utah megalapítója példát mutatott népének és gyakorlatban igyekezett bebizonyítani a poligám család előnyeit. Neki valóban nagy családja volt.

Young igyekezett megoldást találni a többnejűség által felvetett építészeti problémákra is. A feleségeket - és a halószobákat - szigorúan el kellett választani egymástól.

Young úgy vélte, neki kell megépítenie az ideális többnejű házat, ami aztán mintául szolgál a többi mormonnak. Az alapító ezért kedvenc építészével, egyben sógorával megtervezte az eszményi házat Salt Lake City közepén.



Truman O. Angell tehetséges építész volt. Az, hogy ő volt a Főnök sógora, csak hab volt a tortán. Ő építette a Temple-t is, ami máig meghatározza a mormon templomépítészetet.

Több tucat feleséggel a háta mögött Young nem elméleti szakember volt, pontosan tudta, mit akar és megépítette az Oroszlánházat, a tökéletes lakóházat. Az Oroszlánház nevét a homlokzatot díszítő oroszlánról kapta, amit Young becenevére történő kedves utalásként helyeztek el az épületen. Brigham Youngot egyházi körökben csak az Úr Oroszlánja néven illették.

Young okos ember volt: tudta, feleségeinek magányra van szüksége, ezért minden egyes feleségének saját szobája volt. A földszinten laktak a kisgyerekes anyák, a másodikon a gyermektelenek és az emeleten a többiek. Minden feleségnek volt egy pici hálószobája és nappalija, meg egy kulcsa, hogy bezárhassa lakását.

Az épületben volt egy hetven személyes közös ebédlő és egy éjjel-nappal üzemelő mosoda is.



Young eredetileg itt akart dolgozni is, a növekvő család mellett azonban nem lehetett államügyeket intézni, ezért az Oroszlánház mellett felépült a reprezentatív célokat szolgáló Méhkasház. Ide Young és legkedvesebb felesége költözött be (plusz kilenc gyerek). Young innen intézte az államügyeket és - rossznyelvek szerint - itt igyekezett megtanulni ötvenhat gyereke nevét.

Átfestett múlt

Az igazi, 18. századi új-angliai település hófehér, ősi házai ragyognak a napsütésben. A kék alblaktáblák visszatükrözik az ég színét. A házak és a fák közül vakító fehér templomtorony emelkedik ki. A házikók mind hasonló színűek, a fehér épületek között elvétve bukkan fel egy-két barna vagy szürke ház.



A 19. század végén, a 20. század elején ilyennek képzelték el Új-Angliát. A tiszta fehérbe elvétve belekeveredett egy kis szürke, kék és barna. Talán túl sokat nézték a Capitóliumot és a a megengedettnél több klasszicista épületet néztek.



Hasonlóan látták egy időben az ókori templomokat. A klasszikus kor épületeit csillogó fehérmárvány csodáknak látták - talán mert a 19. század gondolkodói azt szerették volna hinni, hogy a régi görögök racionálisan gondolkodó emberek voltak.



Valószínűleg ez csak az adott kor értékeinek visszavetítése volt a múltba. A görögök a fényes, csiszolt márványfelületeket lelkese pingálták rikító színűre és legjobb művészeiket szerződtették, hogy a szobraikat - például a Kariatidákat - a lehető legtöbb színnel ruházzák fel.



Valami hasonló történt az új-angliai házakkal is. Sokáig a történelmi városrészek építési szabályzata csak az ablaktáblánál engedett meg olyan kilengéseket, mint a zöld szín használata. Aztán a múlt megváltozott.

Kiderült, hogy a telepesek és leszármazottaik imádták a csiricsáré dolgokat. A használható színek száma százra bővült és már nemcsak az ablaktáblák is festhetők.



Van, akinek nem tetszik az új szabályzat.
Amikor hét éve a tulajdonosok átfestették 1800-ban épült házukat, a munkák előtt megszerezték a salemi műemlékvédelmisek engedélyét, majd a szomszédokkal is egyeztettek. Aztán festettek.

A mű elkészült. Még meg sem száradt a festék a házon, a szomszédok közül páran már a bíróságon tolongtak ügyvédjükkel. Azt mondták, a ház színe zavarja őket munkájukban. Éjjel a holdfényben tükröződő szín vérszomjas vérfarkasként beszivárog a lakásukba.



A tulajdonosok meglepődtek és felajánlották a szoszédoknak, válasszanak színt, fessék át a házat és fizessék ki a számlát.
Nem történt semmi.

Azaz egy valami: a vakító szín kissé megfakult. Vagy a szomszédok jöttek rá, hogy csukott szemmel kell aludni.

Csomagolástechnika

Brasov
Originally uploaded by ribizlifozelek

A képen látható ikertornyokat Brassóban építették Ceaucescu utolsó éveiben.

A baloldalit befejezték.

A diktátúra bukása után pár évvel befejezték a jobboldali épületet.

Nekem egyik sem tetszik igazán.
A jobboldali viszont nagyságrendekkel jobban van csomagolva. A baloldali brutális, undorító. A jobboldali viszont egész jól néz ki.

Lehet modani, hogy a kapitalizmus csak látszat - a kommunizmus meg nyers valóság. De akkor inkább legyen a látszat. A valóság így is elég ronda.

A neopueblo stílus

A neopueblo stílus (Pueblo Revival Style) legalább olyan csúnya szó, mint az empiriokriticizmus, csak könnyebben emészthető.

A neopueblo építészeti stílus az ősi pueblo indiánok építészetének átültetését jelenti a húsz-, huszonegyedik századi közegbe - gyakran a vályogtégla és fagerendák helyett modern anyagokat használva.



A stílust lekerekített, földszínűre festett falak jellemzik. Az épületeken viszonylag kevés az ablak. Ennek, csakúgy, mint az árnyékoló falak használatának fő célja a tűző napsütés elleni védelem. A régen tartószerepet betöltő faragott fagerendák ma már csak díszítőelemek.



A stílus a huszadik század harmincas éveiben született Új-Mexikóban. Az építészek átvették a pueblo indiánok építészetének külső jellegzetességeit és a térszerkezetet, majd ezeket a modern követelményeknek megfelelően alkalmazták. Az első neopueblo épületek középületek, vagy közcélú épületek voltak: egyetemi campusokat, városházákat, szállodákat emeltek ebben a stílusban. A déli nemzetiparkok új fogadóépületeit (és fogadóit is) ebben a stílusban építették fel a New Deal idején.



Santa Fé belvárosában csak ilyen stílusban lehet építeni. Albuquerque több belvárosi múzeuma is ebben a stílusban épült fel. Noha "tájidegen", de Kaliforniában is épült pár hasonló épület.
Új-Mexikóban gyakran láttunk neopueblo stílusú lakóparkokat és lakónegyedeket is. Jól néztek ki. Illettek a tájhoz, a klímához, az emberekhez. Nem tűntek szolgai másolásnak, hanem átértelmezésnek.

Persze lehet, csak azért tetszettek, mert egzotikusak voltak. Mi mindenesetre szeretjük ezt a stílust és Yodának sincs gondja azzal, hogy gyakran egy legömbölyített épületsarokra kell pisiljen.