Halloween recept

Halloweenkor az utcákat ellepték a kakaóscsiga frizurás Leia hercegnők, Darth Vaderek, birodalmi rohamosztagosok, zombik, boszorkányok, herecegnők, hercegek, békák, királyfik és varázslók. Meg a tökök. Szinte minden ház előtt halloween díszeket láttunk. Tököket. Rengeteg tököt. Tavaly mi is faragtunk töklámpást.

Idén elegünk volt a tökökből: elővettem a legnagyobb kést, amit találtam. Fogtam a tököt és belevágtam a nagykést. Egyenlő darabokra vágtam a tököt. A magokat félretettem, hogy majd tökmagot csináljak belőle.

A kockákra darabolt tököt megborsoztam, megsóztam. Egy részét paprikáztam, másik részét cayenborsoztam. Aztán 400 F fokra 45 percre betettem a sütőbe. Ezzel teljessé vált a halloween horror.

A State Street

 

A State Street a világ egyik leghosszabb egyenes utcája. Az utca nagyjából 26 kilométer hosszú és nyílegyenes. Az utca leereszkedik a utahi parlamenttől, a Saskapunál vízszintessé válik és vezet bele a semmibe. 

 Az utca első két szakasza elegáns: a parlement lejtői Rózsadomb jellegűek, majd az utca áthalad a belvároson, aztán lassan átalakul autókereskedések, zálogházak, mexikói étkezdék, régi motelek egyvelegévé.

 

Több helyen még a régi, 19. századi boltok között vezet az utca. Valamikor ez volt a város széle, a fő észak-déli országút itt érkezett be Salt Lake Citybe. Ma ezt a szerepet az I-15 tölti be. A régi kereskedések vagy tönkrementek, vagy még jobban lecsúsztak. Az egykori - esetleg ma is működő - motelek, szervízek, boltok cégtáblái ma is megvannak. Ezeket mentünk el megnézni.

 

 A State Street e szakasza egy időutazás. A cégérek jó része már a hetvenes években is öreg volt - és még ma is büszkén csalogatja a tekézni vágyókat.

   

 

A State Street-en nem jó sétálni: nem sétatér. A hispán mozgóárusok gyanús ételeket kínálnak. Ki venne ép ésszel egy utcai standon Salt Lake Cityben tengeri herkentyűt? Komoly esély van arra, cucc a pár millió évvel ezelőtt itt hullámzó tengerből való - hacsak nem régebbi. A mozgóárusokra jellemző, hogy amikor tizenegy fele autóztunk végig dél fele a State Street-en, akkor csomagoltak ki. Húsz perc múlva jöttünk vissza és már nem voltak ott. Lehet, valaki vett pár kagylót, ők meg leléptek, mielőtt az ételmérgezésben haldokló vevő rájuk küldi a rendőrséget.

 

 Senki sem sétál itt - azaz aki sétál, azt jobbnak tűnik kikerülni. Valószínűleg a félretaposott papucsban, pompomsapkában, pizsamafelsőben flangáló Piszkos Fred kinézetű egyén kevésbé veszélyes, mint Mr. Piszkos, de jobb tartani a távolságot. Már az orridegek védelme miatt is. Akinek dolga van a State-en, autóval jön. Megáll ott, ahol dolga van, elintézi a tennivalóit, aztán továbbmegy. Mi legtöbbször az állatorvos meglátogatása után járunk erre és néha eszünk itt egy fogyókúrás reggelit.

 

 Mi is autóból, amerika módra néztük meg az utcát. Ha láttunk valami szép régi cégért, megálltunk, fotóztunk - a boltokból kijött a gyanakvó tulaj, megnézni, mit csinálnak itt ezek a fura alakok. Mi meg gyorsan továbbálltunk. Azaz gurultunk.

 

Rendőri akció

Pedestrian zone
Originally uploaded by ribizlifozelek

A bejelentés kora délelőtt érkezett az őrsre.

A hír felbolygatta a kedélyeket. A diszpécser több járőrkocsit is riadóztatott.
A rendőrök - mielőtt kiértek volna a tetthelyre, csőre töltötték sörétes puskájukat és kibiztosították oldalfegyverüket.

Tartottak a gyanusítotttól.

Rádión egyeztettek, majd hat kocsival megrohamozták a tettest. Egy begyakorlott forgatókönyv szerint egyszerre mozdultak és vették körbe puskájukat rászegezve.

- A földre!

A férfi eldobta automata fegyverét és a földre vetette magát.

Katonai gyakorlót viselt.

Az egyik rendőr ellenőrizte a fegyvert: játékpuska volt.

A halálra rémült férfi elmondta, hogy egy Halloween-jelmezeket árusító boltban dolgozik és ez a munkauhája és épp dolgozni ment.

Most mehetett haza, mert valószínűleg új terepszínű nadrágot kellett felvegyen...

A futó

Taking a break
Originally uploaded by ribizlifozelek

(Megjegyzés: a fénykép illusztráció.)

A futó autóval érkezett az erdőbe.
Nem volt egyedül, felesége és kutyája kísérte.

A futó középkorú volt és profinak látszott.

Miután leparkolt, nyújtott magán párat, majd gondosan eltette felszerelését. Felcsatolta csuklójára pulzusszámlálóját, amivel nyomonkövetheti szívverését, lélegzését és vérnyomását. Ellenőrizte lépésszámlálóját, majd fülébe dugta az iPod fülhallgatóját. Kiválasztotta a megfelelő futózenét és felvette a futóövet. Ebben az övben különféle felszerelési tárgyak voltak.

Derekánál, mint két Colt nyele, két vizesüveg nyaka állt ki.

Megigazította nadrágját, elköszönt nejétől és belevetette magát az erdőbe. Az eb lelkesen csaholva követte.
A futó komoly, gyors tempót diktált - az első kanyarig.

Ott lelassított, hátranézett, látják-e a parkolóból, majd komótosan sétálni kezdett.

Yodával hamarosan le is hagytuk őket.

Bordák

Sweet dreams
Originally uploaded by ribizlifozelek

A borda gyanakodva nézett rám.

Én ellenségesen pislogtam a bordára.
Nagy volt és olyan, olyan bordaformájú.

Pár hete vendégségben ettünk texasi sertésbordát. Akkor nagyon ízlett ez az étel.

Mi is megpróbálkoztunk vele, bár nekem kételyeim voltak.

Egy texasi úgy nő fel, hogy tud bordát csinálni. Ugyanúgy, ahogy egy magyarnak a vérében a pörköltkészítés, egy texasi az anyatejjel szívja magába a sertésbordát.

Csak leszáll a lováról, megigazítja széles karimájú kalapját, és a borda engedelmesen kiszáll a disznóból.

A csizmás, széles öves texasi pillanatok alatt megsüti az állatot, ugyanúgy, ahogy pörgekalapos magyar legény bármiből tud másodpercek alatt kíváló pörköltet készíteni. Vagy valami ilyesmi.



A borda elkészítése végül tényleg egyszerű volt. A sózott, borsózott bordákat 300 F fokon két órát sütöttük a sütőben. Aztán ráöntöttünk egy csomó texasi szószt és visszatettük a sütőbe, a legmagasabb, grillező fokozatra állítottuk a gépet és ott hagytuk a bordát még negyed órát.

Aztán házi káposztasalátával tálaltuk és mind megettük.
Evés közben igyekeztünk nem gondolni Malackára.
Így sikerült elfogyasztani az elképesztően ízletes bordákat.

Megint tévé

Jimmy John Liautaud a középiskolában pocsékul tanult. Na jó, volt egy ember, aki rosszabbul tanult nála az évfolyamon. Jimmy valahogy befelyezte az iskolát. Eredményei láttán apja választási lehetőséget kínált fiának: vagy belép a hadseregbe, vagy megpróbál valamit kezdeni magával.

Iowában amúgy se lehet sok egyebet csinálni.



Jimmy megpróbált kezdeni valamit magával: vállalkozásba fogott. Apja bízott benne:
- Fiam, a hadsereg megvár...

Azért kölcsönadott egy kis pénzt a gyereknek.
Jimmy ebből a huszonötezer dollárból nyitott egy szendvicsüzletet. Az üzlet virágik. A szendvicseket helyben is el lehet fogyasztani, de futárral ki is lehet szállítatni. Ma több, mint ezer Jimmy Jones található az Egyesült Államokban.

A hálózat fura reklámjairól is híres.
Az egyiket ma este hallottam. Épp egy darab sajtot próbáltam ledöfni a konyhában, amikor a CBS-en adásba került egy Jimmy John's reklám. Mint megtudtam, ez a reklám majdnem öt éves, de időnként ma is leadják. Hallatán eltévesztettem a villámmal a sajtot.

Budapesti utca és a Windows telefon

Yoda aludt. Én írtam. A tévé ment.
Valami reklámot adtak.

Ismerős volt az utca.

Budapest.

Windows-os telefonreklám.

A reklám nem tetszett. A város annál inkább.

Házi méhészkedés

Minnesota State Fair
Originally uploaded by ribizlifozelek

R-nek és P-nek méhei vannak. Meg kaptárai.

Egyikük sem hivatásos, profi méhész. Nincs kapcsolatuk méhekkel. Egyikük sem méhkirálynő. De a kertjük tele van kaptárakkal.

A méhekkel természetesen a méhész foglalkozik. A méhész kiszállítja a kaptárokat és begyűjti a mézet.

A méhek gyűjtik a virágport, csinálják a mézet és szorgalmasan dolgoznak.

R és P igyekszik elkerülni, hogy a méhek megcsípjék őket. (Nem csípik.)
Emellett hallgatják a döngicsélést és zümmögést.

A méhésztől P és R a méztermés tizedét kapják.

P most kicsit gondban van, mert a kertjében levő öt kaptár összesen ötven gallon mézet termelt. Neki pedig öt gallon (nagyjából húsz liter) méz a része.

P most ül hatalmas, gyönyörű konyhájában és elkerekedett szemekkel bámulja a pulton sorakozó üvegeket.

Mi járunk a legjobban: kert nincs, méh nincs, de P ad nekünk négy liter mézet. Annyival kevesebbet kell eltennie.

Romantikus történet

My driver
Originally uploaded by ribizlifozelek

Együtt érkeztek autóval. Látszott, több van köztük egyszerű barátságnál. Hasonlítottak egymáshoz.

A sofőrnek rövid, katonásra nyírt haja volt.
Ahogy leparkolt, elköszönt társától. Látsott, csak pár percre szalad be a boltba, de nem szívesen válik meg a másiktól.

Végogsimított arcán, aztán egy puszit nyomott rá, majd kiszállt az autóból és elindult a bolt fele. A boxer szomorúan nézett utána.

Vadászszezon

Október 23 és 27 között vadásszezon van.
Az erdőket ellepik a puskás emberek és lőnek mindenre, ami őz és mozog.

Mi pont ezért október 23 és 27 között nem megyünk erdőbe. Még parkba se nagyon, hátha eltéved egy vadász.



Szakadó esőben - majd szakadó hóban - felautóztunk az East Canyonba. Az általában elhagyatott hely megtelt. Az erdőben tömegével parkoltak a kisteherautók. Igazi vadász nem jár személyautóval vagy terepjáróval: hogy nézne ki a hátsó ülésen egy véres tetem? Az csak Al Capónéhoz illene. A lelőtt (lenyilazott) szarvast a platóra kell dobni.

Az igazi vadász több napig növeszti borostáját, hogy amire kiér a természetbe, megfelelően bozontos legyen.

Az igazi vadász nem téved el: az út mellett áll és onnan lő. Szerencsére, ha fegyvere a kezében van, általában háttal áll az útnak.

Az igazi vadász terepszínű ruhát hord. Álcanadrágot, terepszínű felsőt és kalapot. Aztán az egész tetejébe felvesz egy narancssárga színű láthatósági mellényt, hogy a feleségét -is- ismerő társai össze ne tévesszék őt egy szarvassal.

Közben a vadász bízik benne, hogy a szarvas színvak.



Pocsék idő volt - a vadászok nem maradtak otthon. A szarvasok igen. Egy vadász szerint egész szombaton csak egy szarvast látott, azt is az országút mellett elütve.
Azért lövöldöztek szorgalmasan.

Az egyik zuhant is. Szarvast akart felhajtani a 15 éves fiának, a vad azonban kicselezte, a vadász meg a partfallal együtt beleesett egy szakadékba. Szerencsére jól van (a szarvas), a vadászt kórházba vitték térdsérülésekkel. Talpraesett vadász lehetett, bár 15 méteres zuhanás után ez sem egyértelmű. Inkább mázlista.



Nem igazán vagyok oda a vadászatért, de elismerem, szükséges. Miután az ember kiírtotta a legtöbb csúcsragadozót, valahogy kordában kell tartani a szarvaspopulációt. A vadászszezon meg szerencsére csak pár napos. Addig kibírjuk, Yodával, hogy nem megyünk erdőbe. Remélem, a szarvasok is kibírják.



Aztán már csak az autókra, medvékre és pumákra kell figyelniük. Az alábbi video szarvasát én féltem. Meg a vadászát is.



Megjegyzés: időnként a szarvas visszavág. Figyelem, az alábbi videó sokkoló, gyengébb idegzetűek ne nézzék. Ha megnézik, azt hiszem, egy ideig mellőzni fogják az őzike szó használatát. Persze a vadász szerintem - miután kijött a kórházból -, remélem, jól elverte a haverját, aki segítség helyett filmezett.)

Panguitch és a szarvak

Las Vegasbant forróság volt.
Saint Georgreban meleg.
Snow Valleyben elpárologtunk. Panguitchban már fáztunk.

Jó ezer méterrel voltunk feljebb az állam alsó csücskénél és ezt érezni is lehetett. Panguitch csaknem kétezer méter magasan van. Ezt mi igazából eddig nem vettük észre. Télen jártunk errefele, de akkor mindenütt hideg volt. (A tél helyi tájszólásban márciust jelent.)



Panguitch-t 1864-ben alapította egy dán származsú mormon. Állítólag szóltak neki, hogy hideg lesz, Jens Nielsen csak nevetett és viking őseire hivatkozott, majd letelepedett itt. Építettek pár házat, elvetettek egy csomó búzát, jó korán, nehogy valami baj legyen, aztán várták az aratást. Várhatták. Amikor már minden tartalékot megettek, a hét önkéntes elindult, hogy elvergődjön a környező városokba és hozzon segítséget (kaját). Nielsenék valószínűleg csak viking őseikre emlékeztek, arra nem, hogy mit kell csinálni télen a hóban. A férfiak egy darabig küszködtek az ökrösszekerekkel a nagy fehérben, aztán elegük lett: a szekerek fájából raktak egy nagy tüzet, aminél megfőzték az ökröket. Aztán továbbmentek. Ledobtak egy takarót maguk elé, ráléptek, ledobtak még egy takarót, ráléptek, felvették maguk mögül a takarót, maguk elé dobták. De azért hoztak segítséget.



A telepeseknek három év múlva lett tele a hócipőjük. Fogták magukat és leléptek. Pár elszánt ember azonban ismét ideköltözött. Ők meg se próbálkoztak növénytermesztéssel. Főleg állattenyésztéssel foglalkoztak. Mostanában az állattenyésztés mellett turistákból élnek.

A turisták idejönnek, megcsodálják a százhúsz éves főutcát, megnézik a jobboldalát, megnézik a baloldalt, elismeően hümmögnek, majd betérnek egy (azaz A) régiségboltba vásárolni. Aztán elmennek a füstölthusokat kínáló vendéglőbe vagy a hagyományos reggelizőbe.



A turisták esznek és vásárolnak, a helybeliek pedig versenyeznek. Most épp vadászverseny volt: a kiírás szerint nevezni a vadászboltban lehet egy 35 dolláros vásárlással. Az nyer, aki szebb szarvast lő. A szarvasokat elbírálásra a vadászboltba kell vinni. (Mivel a szarvas nehéz, elég, ha a szarvakat, meg a szarvak végén levő fejet viszik be.) Idegen szarvakkal ékeskedni nem ér.

A vadászok szerintem fura népek, ők azon kevesek közé tartoznak, akik még fizetnek is a szarvaikért...

Snow Valley State Park

Snow Valley-ben rengeteg minden van - hó azonban csak elvétve akad. Szökőévben egyszer, ha kinyílik a fagylaltoskocsi ajtaja. Na, akkor van hó. A völgy nevét a fehér sziklákról kapta - meg talán azért is, mert a szentgyörgyi telepesek tudták, mi az irónia.

Snow Valley bizonyos szempontból csalódás volt: ez azon kevés state park-ok egyike, ahol kutyával nem lehet mindenhova elmenni. Nem volt teljesen világos, hogy miért, de így sokkal kevesebbet kirándultultunk, mint egyébként tettük volna.

Csak a lávamezőt néztük meg.



St George épületeinek jelentős része az itteni homokkőből és lávából épült.
Dél-Utahban már hozzászoktunk a lávamezőkhöz, meg a vörös és fehér mészkőhoz. Itt azonban a három szín egyszerre volt jelen. A vörös-fehér-fekete szinorgiát néha zöld növények szennyezték.

A vízmosásokban mediterrán jellegű fák keresték a vizet, a mezőkön kaktuszok nőttek. Kicsit sajnáltam is, hogy szandált vettem és nem vastag túrabakancsot.



A tájat nézve- már amikor láttam valamit a szemembe folyó verítéktől - azt hittem, valahol a Földközi-tenger medencéjében vagyok. Minden megmászott domb és hegy után vártam, hogy meglátom a tengert. Valószínűleg pár millió év késésben voltam, mert tengert nem találtam sehol. Csak homokkövet. Meg lávát.

A lávafolyások külső része lehült és megszilárdult, belül azonban tovább haladt az izzó közet. Ha megszünt az utánpótlás, az forró anyag néha kifolyt a csőből és kisebb-nagyobb üregeket hagyott maga után. Ez - ha jól emlékszem - a gimnáziumi földrajzkönyvben olvastam. Most végre láttam is.



Majdnem olyan meleg volt, mintha a láva még izzott volna. Tűzött a nap. Még a földimókusok is fedezékbe vonultak. Mi is így tettünk és elindultunk Utah belső, hűvösebb része fele.

St George

St George eleinte nem tetszett.

Egy külvárosi szállodában voltunk, ahonnan gyalog sehova se tudtunk menni - pedig Yoda szeretett volna sétálni egy kicsit. Akármerre indultunk, elfogyott a járda és jött egy forgalmas út. Párszor körbejártuk a szállodát, aztán elindultunk a belvárosba - autóval.



St George belvárosa kicsi. A klasszikus belvárost az Ancestors Square jelenti. Az Ancestors tér nem tér. Eredetileg valószínűleg egy valódi tér volt, csak idővel ide gyűjtötték össze a városka történelmi épületeit. Az épületek köré építettek még pár vendéglőt és a fennmaradó helyet beültették növényekkel.
A park ettől hangulatos lett és kicsi.
A gyepet virágok és patakok szabdalták.
Az épületekben régiségeket lehetett venni és sushit enni.

Mi most nem ettünk sushit és nem vettünk régiségeket, inkább megnéztük a környező utcákat.



A tér körüli utcácskákban lakott a mormon elit télen.
Itt télen Salt Lake Cityhez képest meleg van, süt a nap, nőnek a pálmák. Fűszoknyás lányok nincsenek - nem is voltak -, de ez akkoriban nem számított: még hivatalosan létezett a többnejűség.

Pár éven keresztül a mormon állam megteremtője, Brigham Young is ide járt telente.
A rendezett, árnyas utcák végén hatalmas vörös szirtek néztek le a városra. Elegáns házak sorakoztak a hatalmas kertek közepén. A rendezett összképet csak a közelgő halloween-dekoráció rontotta valamennyire.



A városka közepe mellett megtaláltuk a nagyobbik parkot. A tabernákulum körül. Ez a tabernákulom nem volt akkora, mint a fővárosi, de egyike a legrégebbinek. A térnek nagyon békebeli hangulata volt: gyerekek pancsoltak a szökőkutakban, szülők készítettek lucullusi lakomát, hivatalnokok piknikeztek a padokon.



Látszott, a városka gazdag és békés hely.

A tér végében egy hagyományos, nagyon réginek kinéző boltot láttunk.
Mint kiderült, a vegyesbolt valóban elég régi volt és ma is jórészt ugyanazt kínálja, amit száz éve. A huszadik század elején ez volt itt az egyetlen bolt és étkezde.
Ma különlegességeket árulnak itt: mormon és nem mormon üdítőket, italokat (szigorúan alkohol és koffein nélkül), csokoládékat, cukorkákat és ételeket.



Kiültünk a Judd's General Store pici teraszra, néztük a sétálókat.
Rengetegen jöttek a boltocskába enni egy szendvicset, inni egy üdítőt, elvinni valami harapnivalót. A látogatók között voltak mormonok, nem mormonok és hozzánk hasonló turisták.

A - nem éppen olcsó - üdítő igazából olyasmi volt, amit évekkel ezelőtt szerettem meg Bécsben: almalé szódavízzel keverve. Benn mindenféle gyümölcslét lehetett inni szódavízzel felhigítva.

Szerettük a boltot, szerettük az ebédet és imádtuk St George-t.

Szent György

Szent Györgybe, St George-ba nagyon rég óta el szerettünk volna jönni. St George a utahi Riviera - tenger nélkül. Ide járnak a helyi gazdagok telelni. A tehetős utahi nyugdíjasok St George-ba költöznek.

Sokáig azt hittem, St George-ot a sárkényölő szent után nevezték el.



Aztán szembesültem a valósággal. St George-ot egy George nevű mormon alapította. A mormon vallású embereket szenteknek nevezik.
Sárkányról nem esett szó.

György megalapította a várost.
Meleg volt, szárazság és vacak talaj.

A mormon egyház biztosítani akarta az állam gyapotellátását, ezért Utah legmelegebb részén egy telepet alapított.

A telepesek gyapotot akartak termeszteni.
A gyapot nem termett.

Viszont létrejött a mormon elit téli nyaralóhelye.

Ide igyekeztünk Las Vegas után.

El Vegasból

Las Vegasból a zombik után lett elegem.

Velence után benéztünk Párizsba is - ha már ott van a sarkon.

Párizs, hasonlóan a többi vegasi átványossághoz hasonlóan döbbenetes hely. Az Eiffel-torony lába egy hatalmas fedett térben ér földet.



A bárokban franciának öltözött pincérek szolgálnak fel, minden franciás, azaz a szavak elé odabiggyesztik azt, hogy "le". Ettől a névelőtől az angol (amerikai) szavak békazabáló felhangot kapnak. Chez MacDo főz, a bárokban be lehet kapni egy kis le fast food-ot, a (le) reception-nál pedig át lehet venni a le szobakulcsot.



A WC-knél hiába igyekeztek az amerikaiak, nem sikerült reprodukálni egy igazi párizsi bisztró illemhelyét. Hiába az eredetivel hajszálra egyező csempe, a rézkilincsek, a csaptelepek, a szag és kosz egyszerűen hiányzik. (Elnézést kérek a le frankofiloktól, de személyes emlékeimet idézem. Olvastam, hogy a le párizsi kávézók illemhelyei sokat változtak, de ennyit nem. Ennyire nem lehetnek tiszták.)



A mosdók után láttam meg a zombikat.
És elegem lett - elmenekültünk.

A zombik a le félkarú rablók előtt ültek és hipnotizáltan bámulták a masinákat. Valamennyire ember formájuk volt, de szemük kiguvadt és csak egy ujjuk mozgott. Az, amivel a nyerő (vagy nyelő?) gépek gombját nyomogatták. Ültek és egyetlenegy izületük mozgott. Nyomtak, vesztettek, néztek, nyomtak, vesztettek. Állítom, többen nem is lélegeztek.

Ahogy végignéztem a hipnotizált hadon, elkapott a pánik. Menekülni kezdtünk.
Menekülés előtt még megálltunk a Trader Joe's-ban venni pár különlegességet, majd csikorgó gumikkal rákanyarodtunk az I-15-re és elindutunk Szent György fele.

Séta a Strip-en

A Strip-en igazából nem lehet sétálni és nem is sétálnak sokan.
A tömeg ugyanakor nagy.

A járda általában keskeny, így a viszonylag kevés sétáló hatalmas sokadalomnak látszik.

A többség azonban nem az utcán van, hanem a kaszinókban, szállodákban. Esetleg a bevásárlóközpontokban.



Az utcán elviselhetetlen meleg van, sokkal egyszerűbb leparkolni valamelyik kaszinó-szállodában (ingyen), aztán átsétálni a garázsból a bevásárlóközpontba vagy játszani. (Jellemzően az utikönyvek, prospektusok nem tanácsolják ezeknek a parkolóházaknak a használatát, mert messze vannak a kaszinóktól. Nekünk Yodával teljes tizenkét percünkbe került, hogy eljussunk a parkolóházból a Stripre, ami valóban rettenetesen hosszú idő.



Salt Lake Cityben elszoktunk ettől a nagyvárosi fertőtől. Rengetegen dohányoztak az utcán. Ezen már eleve megdöbbentünk. De amikor láttuk, hogy mindenütt lehet alkoholt venni, elállt a lélegzetünk. Az utcán emberek mászkáltak alkoholos itallal a kezükben. Steakhouse-ból viszont rengeteg volt. Sok helyen steak-et kínáltak homárral.
Mivel Yoda nem szereti a tengeri mütyűröket, inkább továbbsétáltunk.



A belső terek, az épületek hihetetlenek voltak. Szerintem egy óriási giccs az egész - de jól meg volt csinálva.
A bevásárlóközpontok, kaszinók folyosói gyakran egy utcát idéztek.



Velencében leesett az állunk. Néztük a Doge-palota elott elsuhanó gondolákat és az eredeti városra gondoltunk. Nem gondoltam volna, hogy itt fogom viszontlátni Velencét. De ha már itt voltunk, egy vendéglőben rendeltünk elvitelre egy ebédet, kiültünk a Mini-Rialto lábához egy lépcsőre, néztük a csatornát (ami sokkal tisztább, mint a velencei eredeti) és megebédeltünk.

Tényleg olyan volt, mint Velencében.