A séta veszélyei

- Ott jön, jön, nagy, ott jön, fussunk, fussunk!

- Nyugi!

- Itt van, itt van, bujjunk el, hátha nem vesz észre, lapuljunk, gazdi, gazdi, védj meg!

- Elment, látod? A busz nem bánt!

- Sétáljunk, sétáljunk!

Monster truck - Hobbi

- Ez.... - nagyjából ennyit tudtam kinyögni, amikor megláttam a buszt. 

Már voltunk Monster Truck show-n, ahol óriási járgányok mutattak be trükköket és a forgalomban is láttam jórpárszor felspécizett dolgokat, 

Ez... ez a busz azonban mindent felülmúlt.

A munka, a szerelés, a festés mind komoly elhivatottságról tanúskodott. Elszántságról.

Elismerően bólintottam és úgy döntöttem, maradok a sziklarajzoknál és a kavicsoknál.

Bár ezzel a busszal döcögve, de mindenhova el lehetne jutni...

Utazás az önvezető buszon

- Most fel lehet szállni?
- Igen!

Felszálltunk és régi ismerősként üdvözöltük az önvezető busz nem-vezetőjét. A busz már rendszeresen jár próbaüzemben a campuson.

Rajtunk kívül csak két utas volt, egy fiatal egyetemista pár, akik a randi keretében jöttek buszozni.

Az útvonalat teleplakátolták az önvezetőbuszra figyelmeztető reklámokkal, hogy véletlenül valaki ne menjen fejjel a busznak. Erre a vártnál sokkal nagyobb esély volt, a közlekedők nagy része a csendesen, 15km/h-val suhanó buszt levegőnek nézte és lelkesen sétált elötte. A busz ilyenkor villamoscsörgést hallatott, amitől mi, kelet-európaiak helyből ugrottunk egy nagyot, de ők rezzenéstelen füllel haladtak tovább.



A busz LIDAR-ral lát, nem tud kerülni és nem olvas táblát (vagy könyvet) tudtuk meg. Esőben és nagy hóban megáll, mert nem tudja, hogy ami esik, az hó vagy betontömb. Egyébként csak a beprogramozott útvonalon megy, egy vakondtúrást se kerül ki (és földúton se megy).

Szóval ez a busz csak ellenőrzött környezetbe való, bár határozottan volt benne valami a kelet-európai buszvezetők lelkéből, akik IFÁ-n és kamionon tanultak illemet.

Amikor a megállóban a buszöbölben egy szabálytalanul parkoló autó állta el útját, a busz megállt és felháborodottan csöngetett. Majd fél centit közlebb ment a tilosban álló autóhoz és megint rácserregett.

Az autó sofőrje felnézett és arcára fagyott a bocsánatkérés, ahogy a kis tündibündi busz fölé tornyosult, nem vezette senki és dühösen csörgött, mint egy megvadult villamos, majd fél centivel közelebb gördült.

A sofőr úgy meglepődött, hogy kiejtette kezéből telefonját, majd a laptopját. Majd, amikor mindezt felvette, a busz megint csörgött és ekkor megint előre araszolt és a sofőr még mindig tátott szájjal kiejtette kezéből a kocsikulcsát is.

A szoftver viszont még nem tökéletes: amikor egy autó túl közel húzott el hozzá, a busz vészvékezett, de úgy, hogy attól egy rosszabbul rögzített műfogsor ki is repülhetett volna a szájból. Aztán leállt, lefagyott és újra kellett indítani szoftveresen is, amihez egy valódi kulcsot kellett elfordítani egy rejtett szekrénykében.

A busz akkumulátorai hat-hét órát bírnak attól függően, hogy mennyire megy a légkondi. Az AC manuális a buszban, amikor túl hideget csinál, ki kell nyitni az ablakot, hogy bejöjjön egy kevés a 37 fokból (Celsius) és felolvassza a fagyos levegőt.

Mivel már jó ismerősök voltunk, a megállókban mi nyitottuk ki az ajtót, mintha valóban le akarnánk szállni. De nem akartunk, csak mentünk körbe-körbe és nagyon jót szórakoztunk.

Az önvezető busz

Az önvezető busz az egyetemi parkolóban állt beparkolva valakinek a helyére.

Előszőr nem tudtuk eldönteni, hogy megszökött és sztrájkol vagy valóban erre van dolga. A közlekedési vállalat honlapján olvastuk, hogy valóban, az egyetemen van bemutatón.



- Akkor fel lehet szállni! - húztam el Yodát a busz sarkától.

De senki se volt a járgánynál. “De hát önvezető!” - győzködtem magam.



A dilemmát egy hatéves forma szöszi kisfiú oldotta meg, aki meglátva a buszt azonnal birtokba vette és megnyomta az ajtónyitó gombot.

Az ajtó elkezdett nyílni, majd megtorpant és visszacsukódott.

Énse voltam rest, megnyomtam a mozgáskorlátozott nyitógombot. Az ajtó megmozdult, majd ismét elakadt.

Vártunk, hátha jön valaki. És jött!



- Nem, most nem lehet utazni rajta, csak felszállni lehet. Utas nélküli tesztüzemben működik.

Valószínűleg azért, mert pár hete tesztüzemben szállította a közlekedési cég alkalmazottait, amikor a busz csinált egy satuféket maximális sebességnél, ami hiàba 22 km/h, az egyik utas csúnyán összetörte a képét.

Kinyitom és akkor fel lshet szállni! - mondta a laptoppal felszerelt tesztelő, majd kulcsot vett elő és kibyitotta vele az ajtó zárját.

Ami nem nyílt ki.

- Mi van? - csodàlkozott az ember.

Mi csak sunnyogtunk.
A szakértő megnyomta a Vésznyitó feliratú gombot. Ez azonnal kinyitotta az ajtót, ami azonban nem csukódott.

A kezelő ekkor nagy sóhajjal elővette a kulcskarikát, kinyitott egy kusajtót a busz oldalán és megnyomta a “reset” feliratú gombot.



Nem is tudtam, hogy a Microsoft önvezető buszokat is gyárt.

- Fel lehet szállni!

Felszálltunk.
Szép volt.



- A parkolóból én vezetem ki - magyarázta a sofőr - utána magától megy tovább.

Erre kiváncsiak voltunk.

A busz valóban magától ment tovább. Átsuhant egy behajtani tiloson és ment tovább.


UPDATE: Kipróbáltuk a busz forgalomban is!

Bécs - Budapest

Wien
Originally uploaded by ribizlifozelek

Bécsből jöttem haza Budapestre.

Azt terveztem, leülök kedvenc kisvendéglőmben, eszem egy bécsiszeletet krumplipsalátával és kérek hozzá egy almalét szódavízzel. Utána bűnözök és eszem egy Zacher tortát.

A terv jó volt, csak kivitelezhetetlen.
A tennivalók elhúzódtak és a bécsiszeletet csak lelki szemeimmel láttam, miközben bokámra csavarodó nyelvvel rohantam a buszpályaudvar fele.

Aztán megérkeztem az Orangeway buszához és hirtelen minden rendbejött.

Sok jót hallottam a cégről és minden igaz volt.

Egy kedves utaskísérő hölgy elvette a jegyem, ellenőrizte a személyimet és megmutatta a helyem.
A busz tiszta volt. Légkondis.
Jó légkondis és a pilóta tudta kezelni. Rengeteg volánbuszban van légkondi, de a gkv nem ismeri őket és nem kezeli jól. Vagy csak az egyszerűség kedvéért fűt, hűtés helyett. Sokan természetesen tudják kezelni a ketyerét és jól is állítják be.

Ebben a buszban a légkondi tökéletes volt.
Az utaskisérő többször ellenőrizte a hátsó hőmérsékletet és szólt a buszvezetőnek, hogy kicsit állítani kéne.

Kétszer kínáltak kávét, kakaót, teát a buszban. Ingyen.

Volt minibár, lehetett üdítőt, sört venni, teljesen jutányos áron.

(Két éve ismerőseim hárman egy tolószékkel utaztak volna Budapestről Bécsbe egy rövid kirándulásra. A Volánt kérdezték, mert az A busztársaság. A Volánbusz azt mondta, csomagolják be a tolókocsit. Kifele ezt még csak-csak meg lehet oldani, de visszafele hogy csomagolják be? Nem a tolókocsinak akarták megmutatni Bécset, hanem a használójának. Az Orangewaysnél udvariasan, kedvesen fogadták őket, a "szekeret" pillanatok alatt -csomagolatlanul- elhelyezték a csomagtartóban. Ismerőseimnek hozzá se kellett nyúlni.)

A busz jött, jött Bécsből. Filmet adtak, meg fülhallgatót. Volt egy zenecsatorna és egy rádiócsatorna.

Tökéletes volt minden. Remélem, legközelebb bécsiszelet is lesz.

Buszok Salt Lake Cityben

Ikarusz 55 between plastic cars
Originally uploaded by ribizlifozelek

Megjegyzés: A fotók illusztrációk.

Szeretek Amerikában vezetni. Sokkal normálisabb, nyugodtabb, mint otthon. Nem harc, nem küzdelem, hanem valóban közlekedés. Lehet rá számítani, hogy a népek legnagyobb többsége betartja a szabályokat, hogy kiszámíthatóan vezet és, hogy szinte senki sem ideges. Hülyék persze mindenütt vannak, de itt mintha kevesebbet vezetnének.

Egy valamivel nem vagyok kibékülve. A városi- és az egyetemi buszok egy részével. Azaz egy fura szabállyal: ha az egyetemi - és a legtöbb városi - busz közelít a megállóhoz, bekapcsolja az elakadásjelzőt. Az elakadásjelző villog, amíg a busz áll és akkor is villog, amikor elindul. Az esetek legnagyobb részében nincs index.

Az iskolabusz más tészta, ott a szabály egyértelmű: amíg az iskolabusz áll, nem más sem mehet.

Az egyetemi buszokra és a rendes buszokra ez a szabály nem vonatkozik. A villogó tökéletes jelzés az álló busz esetében: vigyázat, puhatestű léphet ki a takarásból.

Elinduláskor gond van: nem lehet tudni, mikor indul a busz. Egyszercsak elkezd menni. Én meg remélem, épp nem a holtterében vagyok, amikor elindul.

Karácsonyi történet

Happy Journey
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az ünnepek alatt nem nagyon olvastunk újságot, most bepótoltam a lemaradásomat. Nem mintha olyan izgalmas dolgok történnének, de azért jó végigböngészni a helyi híreket.

Az eseményeknek azt a részét, hogy José Luis Rodríguez Lopez szerelemféltésből konyhakéssel megoperálta María Antonia Gutierrezt, valamint, hogy Sancho González Mendez összevitatkozott Conchita Jiménezzel egy gramm heroin árán, mindig átugrom. Elég volt egyszer látni valami hasonlót.

Az viszont érdekesebbnek tűnt, hogy az ünnepek alatt a hó miatt egy csomóan a buszpályaudvaron ragadtak, mert a busztársaság nem indította el északra és délre a járatokat. Meg keletre és nyugatra sem.

A buszpályaudvar környéke nem vidám hely, sőt, azt mondanám, szerintem az egész állam legkellemetlenebb része. A modern, drága, puccos Gateway bevásárlóközpont melletti elhagyott, félig elhagyott vasúti raktárak környéke tele van hajléktalannal és hajléktalanok gondozásával foglalkozó intézménnyel. (Megjegyzem, ezen a klímán sokkal nagyobb gond hajléktalannak lenni, mint Budapesten, mégsem fagynak meg és mégcsak nem is büdösek. Szerintem ez nem a sivatagi levegőtől van.)

Szóval, több száz ember ragadt a buszpályaudvaron. Busszal itt általában nem az utazik, akinek pénze van. A legtöbb elveszett ember hispán bevándolró volt, aki rokonainál szerette volna tölteni a karácsonyt valahol délen. Vagy északon. Esetleg nyugaton. Keleten.

Az emberek ott ragadtak, nem volt pénzük szállodára, néha McDonald's-ra sem. A hajléktalansegítők rajtuk is segítettek valamennyire.

A híreket meghallotta egy idős bácsi is, aki úgy gondolta, karácsony van. Ilyenkor csak nem járja, hogy az emberek össze-vissza aludjanak egy buszpályaudvaron. Beszélt a feleségével és legjobb barátjával, kimentek a buszpályaudvarra és megkérdezték, lenne-e valakinek kedve elmenni velük ebédelni?

Nyolc embernek volt. Floyd és a felesége, meg a barát beültették a nyolc embert az autóikba és elmentek ebédelni. Majd haza, ahol a nyolc busztörött lezuhanyozhatott.
Floyd meg arra gondolt, karácsony van, nem viszi őket vissza buszpályaudvarra, megágyazott a nappaliban, a kisszobában és a haverjával hoztak vacsorát. Meg ebédet. Meg vacsorát. Aztán felszabadultak az utak és Floyd visszavitte vendégeit a buszhoz.

Se a bácsi, se a haverja, se a feleség nem beszél spanyolul, ami nem meglepő. Igazából az sem, hogy a nyolc vendégből egy pötyögött valamit angolul. És mégis, jól elvoltak.

Floyd az mondta később, ez volt élete legdrágább és legszebb karácsonya, mert a karácsony végül is erről szól.