Délután kisétáltam Yodával, hadd lásson még egy kis havat az állat, elvégre nem látott idén még eleget. Yoda nem a havat nézte, hanem köszönt a cicájának, aztán elindult meglátogatni fa barátait. Az utcában ekkor jött egy nagy barna UPS teherautó. Nem nagyon törődtünk vele, ám mellettünk egyszerre lassított. Felismertem a sofőrt, akit Yoda mindig meg akar enni desszertnek. Legnagyobb csodálkozásomra a teherautó lelassított mellettünk. - Jött csomagunk! - szólt a csomagkihordó fickó. Yoda most csak meg akarta szaglászni az embert, de jobb a békesség elven inkább távol tartottam ezektől a gyanús, rövidnadrágos fickóktól. Yoda azonban csak akkor lát valakiben veszélyt, ha a lakáshoz közeledik, egyébként az idegenek közömbösek számára. A teherautó nyomában hazaloholtunk. A fickó még az utcán elővette a csomagot, ideadta és ment. Szerintem aggaszó, ha a csomegember így ismer minket. Jöt a minap visszaüldött étkészlet helyett a pótlás. Ha meg bejön, Yoda is tudja, mit kell tenjen: két lábon jött a desszert.
A törökparadicsom nem egy új üdülőhely Antalyától délre. A törökparadicsom a padlizsán. Vagy székelyül vinete a régi neve.
Mivel egyre jobban szeretjük a padlizsánt, természetes, hogy mindig lapul a hűtő mélyén egy lilás zöldség. A világ egymástól távoli, angolul beszélő pontjain, Kanadában, az Egyesült Államokban, Új-Zélandon és Ausztráliában a padlizsánt eggplant néven ismerik, míg az angol angolok az aubergine szót használják. Sokáig azt hittem azért, hogy emlékezzenek rá, valamikor fél Franciaország az övék volt, de tévedtem. A padlizsán igazából a 15. században kezdett elterjedni Európában. A katalán kereskedők arab neve után albergíniának nevezték. Ezt vették át a franciák, majd ezt az angolok. A katalánok mellett élő spanyoloknak ez túl bonyolult volt, ők berenjena néven ismerték ezt a növényt.
Sokáig azt is hittem, a padlizsán a földben nő, mint a krumpli. Ebben is tévedtem, a padlizsán valami nagy bokron nő és csüng, mint a banán.
Még azt magyarázták nekem, a padlizsánt műanyag késsel kell metélni, mert a fémkéstől megbarnul. (Jelentem, eddigi tapasztalataim alapján, egyes acélkésektől nem barnul, másoktól igen.)
Ennyi elmélet után jöjjön a gyakorlat!
A sertéshúst megsütöttem egy kis olajon, sóztam, borsoztam, rászórtam a 3x3-as kockákra szet padlizsánt, majd leöntöttem paradicsommal. Aztán kész is volt. Tálaláskor megszóruk parmezánnal és reszelt mozarellával, aztán kis tejföllel ettük.
Fenséges volt.
Éjjel egy óra fele valami nem tetszett Yodának. Azonnal riasztott. Odatántorogtam az ablakhoz, megvan-e meg a szomszed haz. Nem volt. Se az, se a többi. Semmit sem lehetett latni, iszonyúan havazott. Kopogós hó volt, hangosan surrogott a hóesés. Megsimogattam Yoda fejét - a sötétben csak a fenekét sikerült, aztán aludtunk tovább. Reggel kinézve az ablakon láttuk, milyen Salt Lake City március utolsó napján.
Mivel a régi hálózatunkban az Ethernet elosztó transzformátora elhunyt és a végtelenségig nem lehetett különböző háztartási berendezésekből kilopott trafókkal üzemeltetni, más megoldást kellett keresni. A megoldás keresésében aktív szerepet vállalt a húsvét és Steve Jobs. A Zionból hazafele beugrottunk az Alamaboltba időkapszulát venni. Az időkapszula (Time Capsule) egy Apple termék. Egyfelől egy háttértároló. A háttértároló arra jó, hogy az ember mindent kiment rá a laptopról, így amikor az esetleg meghal, nem vész el minden. A háttértároló (a geek-nek akarunk látszani: backup drive) lehet 500 Gigás vagy egy Terás. Van benne tovább egy Ethernet elosztó, ráadásul drótnélküli hálózatot is tud csinálni. Az élvezeti érték növelése érdekében a kis dobozkán még egy Alma is vigyorog. Kellhet még valami a boldogsághoz? Megvettük a kütyüt, otthon pillanatok alatt szétkaptuk a pár órás verítékes munkával összerendezett dróttengert, kiszedtük a régi Ethernet-hubot, Fülest és betettük az asztal sarkára az Almát. A telepítés nagyon egyszerű volt: Macintoshba betettük a telepítőcédét, települt, aztán már látta is az Új-Fülest. Tudott rá dokumentumokat másolni, interenetezett a segítségével. Az iPhone is gyönyörűen látta a fehér szamarat. Aztán bekapcsoltam a Fujitsut. Látta Fülest, de nem tudott csatlakozni. Mindent kipróbáltunk, nem sikerült. A gépkönyv szerint Service Pack 2 kelett hozzá. Volt. Ahogy olvastam, nem kellett telepíteni semmit. Biztos ami biztos, betettem Fehér Füles telepítő cd-jét a Fujitsuba. Nem tudta elolvasni. Külön letöltöttem programot. Nem indult. Ellenőriztem a SP2-t. Volt. Ethernet-kábellel csatlakoztattam a Fujitsut a Füleshez. Működött a net. Azaz valahol a drótnélküli vételével volt baj. Elkezdtem fórumokat bújni, az egyik javasolt egy megoldást: átállítani mindenféle értéket a Windowsban. Megtörtént, ment a hálózat. Nagyon boldog voltam mindaddig, amíg észre nem vettem, hogy azért van net, mert nem húztam ki a laptopból az Ethernetet. Kihúztam, onnantól kezdve nem volt net. Ugyanez történt a kisebbik Fujitsuval is. A következtetés logikus volt: a Windowsban van valahol a hiba. Megpróbáltam újratelepíteni a SP2-t. A Microsoft oldala nem volt segítőkész. Hiába kattintottam arra, hogy SP2 telepítése, olyanokat felelt, hogy rendszerinformációk ellenőrzése, aztán minden meghalt. Végül egy drasztikus megoldás mellett döntöttem: volt egy letöltött és özzezippelt SP2-m a legútóbbi bitbuherálásból a Dell-en. Rámásoltam egy kengurura a programot. (Családilag kengurunak hívjuka pen drive-ot. Szerintem sokkal jobb, mint magyarul pendrájvozni.) Letöröltem a régis SP2-t, majd telepítettem az újat. Úgy három óra alatt települt. Aztán szűk negyven perc alatt felállt a rendszer. Szinte hallottam, hogy nyögnek az öreg áramkörök a megerőltetéstől, hogy recsegnek a meszes RAM-ok. Majd összeomlott. Másodszor feltápászkodott a rendszer és elkezdett Windows-üzeneteket köpködni. Nagy nehezen lelőttem mindent, majd elkezdtem írtani a szemetet a gépről. Hamarosan normálisan indult szegényke. De a Fülest azt nem látta a Win programja. Telepítés. Letelepítés. Egyszercsak Füles elhunyt. Aztán megjelent és továbbra se volt net a Fujitsun. Aztán megint. Aztán hirtelen működni kezdett. Füles újjászületett! Füles él!
Rendeltünk egy étkészletet. Azaz négy étkészletet. Azaz egy étkészletet, ami öt részben jött. Minden egyes teríték más színű volt - és hibás, annak ellenére, hogy a Fiewstaware nagy név a szakmában. Amikor kopogott a postás és visszafogtam Yodát, nehogy átharapja az ember torkát, hirtelen nem értettem, miért hoz a fickó egyre újabb és újabb dobozokat. Tiltakozni akartam, hogy a Tóthék arrébb laknak. A dobozokat becipeltem a szoba közepére, este megnéztük őket. Az öt készletből háromban hibásak voltak a bögrék. Azonnal ráléptünk az Amazonra, meg is rendeltük az új készletet, a hibásakat pedig szépen visszaküldtük. Még jó, hogy az amazonos cuccokat külön postaköltség lefizetése nélkül vissza lehet küldeni. A sok-sok színt persze összekevertük és a negyedik étkeszletet is hibásnak jelöltük, pedig jó volt. Ezek után ő is mehetett vissza a feladónak. Másnap délután mentünk volna postára. Fogtam Yodát, hogy beteszem az autóba, aztán kihordom a dobozokat. Az autóban azonban az előző napi havazás ellenére iszonyú meleg fogadott. Annyira meleg volt, hogy a kutyát nem is lehetett benn hagyni. A cool dogból még hot dog lett volna... Visszavittem Yodát a lakásba és kezdtem egyenkétn kihordani a dobozokat + kutya. Mire nagynehezen végeztem és elértünk a postához, besötétedett. Nem találtuk a postát a bevárárlóközpont közepén. Hazakullogtunk, a dobozokat visszaszállítottuk a lakásba, majd másnap reggel ismét próbálkoztunk. A költözés óta nem mozgattunk meg ennyi dobozt. Az egyetemi postán aztán pillanatok alatt átvették a dobozokat, én meg lesem a postást, mikor lehet megint dobozolni.
Mit kíván a magyar nemzet? Magyar nemzeti hip-hop rappet! Mit kíván a magyar nemzet?! Hungaropannon-népinemzeti- magyar rappet!
Bëlga
Délelőtt belebotlottam egy blogbejegyzésbe, ami kikerült az index címlapjára. (Tudom, még mindig olvasom az indexet.) http://onlinemarketing.blog.hu/2008/03/28/szeresd_a_magyart A blogtárs azt a kérdést vetette fel, miért amerikai keresőt (Google) használ a magyar netezők többsége és miért amerikai a leggyakrabban használt videomegosztó (Youtube). A szerző megkérdi, miért nem a hasonló magyar szolgáltatásokat használják az otthoni netezők. A blogozók miért nem hazai tartalomszolgáltatókhoz töltik fel filmjeiket, képeiket, amiket beágyaznak munkájukba. Az így generált bevétel ugyanis nem Magyarországon jelenik meg, hiába is ott készül a tartalom. A blogoló (az újbeszél blogger szót nem szeretem, csakúgy nem, mint a nyugger kifejezést) úgy gondolja, ez jó lehet a felhasználónak, de nem otthon hoz létre munkahelyeket. Ráadásul a külföldi szolgáltatók csak nagyon ritkán érhetők el magyarul. 1996-ban, amikor első emiljeimet írtam egy Pine nevű programmal, az ékezetes betűk ronda kódokként jelentek meg. Nem adtam fel, postafiókomba özönlöttek az újdonságok, az akkor még olvasható Magyar Narancs txt formátumban, egyben, a hix listái, viták, levelek. Ha volt, igyekeztem magyar cuccokat használni. Így első html-ben szerkesztett fényképgyűjteményünk magyar szolgáltatónál lelt otthonra 1999-ben. Minden egyes albumot kemény munkával, egyenként kézzel megalkotva kellett felvarázsolni oda. Fél évig lehetett ott csodálni egyre szaporodó albumainkat, aztán egyik napról a másikra minden eltünt, egy hónapra még a “szolgáltató” is, majd megújult felülettel várta a visszatérő klienseket. Sajnos a megújult felület alól a tartalmakat nem tudta elővakarni. Minden feltöltött anyag eltünt az informatikai feketelyukban. Ekkortájt váltottam a sokkal kényelmesebben kezelhető google mail-re.Sokkal jobb volt használni, mint a korábbi programokat. Nem adtam fel a hazai szektor támogatását sem: ismét egy hazai tárhelyet kerestem. Ide felkerültek a régi anyagok, elindult egy blogféle is. Barátoknak, családnak. Aztán valahogy a szolgáltató törölte véletlenül pár száz felhasználó cuccát. Rutinosan újratelepültem volna, amikor kiderült, külföldről nem lehet regisztrálódni. Nem estem kétségbe, betelneteztem egy magyarországi számítógépre, így ismét magyarnak számítottam. Újra működött az oldal. Nem volt nagy tárhely, de ingyenes volt és csak egy bannert - reklámcsíkot - kellett bámulni felül. A Netscape webszerkesztőjével készültek a weblapok. Aztán megszaporodtak a felugró reklámok. Először csak az első letöltéskor, aztán minden egyes kattintáskor felugrott valami, apránként kitakarva a képernyőt. (Nem minden ismerős tudta, hogy kell ezeket blokkolni.) Idővel szerettünk volna fényképes oldalt csinálni. Ismertem egy jónak mondott magyar szolgáltatót, oda regisztráltam volna, de megint leállítottak: nem Magyarországról regisztrálok. Az oldalt a magyar keresők egyáltalán, a Google meg alig találta meg. A dolog annyiban maradt. Mi meg pár év múlva belebotlottunk a flickr-be. Megtetszett és fényképeink oda kerültek. Pár videónk meg a Youtube-ra. Sokkal többen látták így őket. Több új online ismerősünk lett. Még meg is vettek néhány fényképet. A flickr és a youtube egyaránt könnyen kezelhető. A Google minden holminkra rálel.A szolgáltatások ára kedvező. Jobb a minősége. Valahogy kevesen kezdenek el anyázni, mert van rajtunk sapka. Vagy mert nincs. És valószínűbb, hogy nem tűnnek el a holmijaink a nagy űrben. Jobbak, bejártottabbak. Már ott vagyunk, nem fogunk elköltözni, hacsak nem merül fel valami nyomós ok rá. Amíg írtam a bejegyzést, megkerestem a Bëlga fent idézett számát és belinkeltem. Természetesen a Youtube-ról.
Nagytakarításkor félve benéztem a konyhaasztal alá. Rettegve közelítettem meg a gyanúsan fészkelődő zsákokat. Yoda kíváncsian követett, megelőzött és érdekődve megvizsgálta az elsőt, majd szűkölve elmenekült. Fogaim közé szorított machetével kukkantottam be, amint mozgást láttam, lecsaptam az éles, majd fél méteres késsel. Nem kíméltem semmit. Persze ez költői túlzás (Yoda nem ijedt meg annyira), de a krumpliban és a hagymában tényleg megtermett az élet. A kicsírázott példányokat megette a konyhamalac, a még ehetőekből kétféle ebéd is készült. A pityóka egy részét alaposan megmostam, fogkefével lesikáltam, villával lyukakat fúrtam bele, meglocsoltam olivaolajjal, erősen megsóztam és betettem a sütőbe egy órára 350 F fokra. Belőlük lett a héjában sült krumpli.
A többi burgonyát hasonló módon készítettem el, de amikor kihültek, kikapartam a belsejük jó részet és csirkepörköltet töltöttem bele. A pörkölthúst előzőleg jó apróra vágtam, így jó sok fért. Mikor ezzel elkészültem, kis reszelt sajtot szórtam rá, majd visszacsomagoltam az alufóliába és tíz percre megint betettem a sütőbe. Tejföllel fogyasztottuk. Nagyon finom volt. Szerencsére a megmaradt burgonyák sem siettek bajbajutott társaik megsegítésére. Biztos, mert féltek a nagykéstől.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.