2016. május 24., kedd

Luxusolajcsere

Yoda
- Azért cserélj olajat - mondta a Mester, aki láthatóan aggódott, hogy besül a motor és ő ottmarad valahol a vadonban falatka nélkül.

Egy ideje a lakóbusz minden egyes induláskor szólt, hogy friss olajat akar.

Ezzel nem lehetett vitatkozni, felh1vtuk a lakóbuszos céget, akik pillanatok alatt kerítettek egy szervízt, ahol pillanatok alatt lecserélték az olajat.

A keleti kényelem ott kezdődött, amikor a cég alkalmazottja kedvesen kitessékelt minket a buszból és beparkolt a Zeppelinekre méretezett öbölbe a járgánnyal.

Kinyitotta a motorháztetőt és ekkor, mint a Forma 1-ben, ketten ráugrottak a motorra. Az egyik az ablakmosót töltötte fel, a másik a hűtővizet ellenőrizte, majd egy harmadik, ha már ott volt, megnézte a váltóólajat, alulról valaki leeresztette az olajat, míg a sofőr porszívót ragadott és kiporszívózta a vezetőfülkét, majd lemosta az ablakot és a tükröket. Bő negyed óra alatt elkészült az olajcsere.

Eddig bírtam és otthagytam a váróba bekészített üdítőt és rágcsákat:

- Lakást nem takarítanak? - kérdeztem.

Nincsenek megjegyzések: