2017. február 10., péntek

Urbanisztika az őslakosoknak - Life on State


Life on State

A State Street nemcsak Salt Lake City egyik leghosszabb utcája, hanem a legrondább is.

Ez ellen szeretének a State Street melletti városok tenni valamit. Egyszerűen túl sok értékes terület van a State Street mentén és szeretnék ezeket még értékesebbé tenni.

Life on State

Ezért is szerveződött a Life on State nevű wörksop, ahol az őslakosok is elmondhatták véleményüket. Az egész egy óriási játék volt, ahol enni is lehetett.

Life on State

Meg térképekre firkálni, matricákat ragasztani, jeleket kivágni és beragasztózni.
Olyan volt, mint egy általános iskolai kézségfejlesztő óra.

Life on State

Egy kézségfejlesztő óra, amit összekevertek egy sci-fi-vel. A plafonból leereszkedett a vetítő és vetített. (Ellentétben általános iskolai emlékeimmel, a technika itt működött.)

Life on State

Megtudtuk, ha tervek igazak, akkor szupermenek leszünk mind, mert át fogunk látni a fák lombkoronáján.

Life on State

Szavaztunk is. Mindenki kapott egy kézi készüléket, amin szavazhatott a kivetített kérdésről. Csak a megfelelő gombot kellett megnyomni.

Life on State

Mindent tudni akartak. Azt is, hogy milyen állatok szeretnénk lenni.

Life on State

Szóval, jó volt, jól szórakoztunk. Az utcánk három fővel képviseltette magát és mindannyian nagyon élveztük a ragasztgatást. Remélem, haszna is lesz és majd megépítik a villamosmegállót, amit kértünk, meg a lámpákat, a parkot, a zebrát, a fasort. Én szerettem volna egy toronyórát is, lehetőleg lánccal, de erről lebeszéltek.

Life on State






Nincsenek megjegyzések: