2021. június 17., csütörtök

Reptéri rohanás

Salt Lake City International Airport

 - Elfelejtettem mondani, korábban megy a gépem - mondt szomszédunk, A, amikor megjelent bőröndjével, hogy kivigyem a reptérre.

- Van időnk? - kérdeztem vissza.

- Persze, majd minden poggyászt feladok ahol kiteszel.

Sok amerikai reptéren van egy parkoló sáv, ahol ki lehet tenni az induló utast (vagy felszedni az érkezőt) és ott csomagot is fel lehet adni.


Salt Lake City International Airport

Csak most ez a miniiroda zárva volt.

- Most mit csináljak? - nézte A a két bőröndöt és két hátizsákot.

- Leparkolunk és bekísérlek.

Salt Lake City International Airport

Ez egyszerűen hangzott, de az új repteret még nem ismertük és a parkoló is tele volt. Szerencsére a villanyautótöltő helyek szabadok voltak és ott gyorsan bedugtam az autót, mi pedig rohantunk megkeresni a megfelelő pultot.

Salt Lake City International Airport

Ez se volt egyszerű, a Southwestnek csak az emeleten voltak pultjai, ahol először sorba kellett állni a bőröndökre ragasztandó cetlikért, majd sorba kellett állni, hogy feladjuk a bőröndöt. Aztán már csak a biztonsági ellenőrzés sora volt hátra egy másik emeleten.

Salt Lake City International Airport


Minden más volt, mint korábban: egy teljesen új reptér épült és a régit közben eldózerolták.

Salt Lake City International Airport

Az új reptér jól nézett ki - de gondolom A másként szerette volna megtanulni, hogy mi hol van.

A lényeg, hogy elérte a gépet.

Én meg végre, hosszú idő után, ismét voltam reptéren.


Salt Lake City International Airport


Nincsenek megjegyzések: