A Marinában mindig jó sétálni.
Itt a Nagy-Sós-tó, itt vannak a hajók, az elsüllyedt hajó, a pókok és az őket evő sirályok, lehet túrázni, megnézni az egykori fürdőhelyeket, nyáron kajakozni, a naplementék általában csodálatosak, szóval a lehetőségek száma meglehetősen nagy.
Most a kikötő közelében megláttuk az elhagyott hajókat, amiket valamikor kiemeltek a vízből, vagy mert épp szárazság volt és elfogyott a víz a kikötőből vagy mert nem akarták őket használni és nem akartak kikötési díjat fizetni.
Kívülről nagyon jól nézett ki a hatalmas hajó.
Be nem lehetett mászni, mert épp nem volt nálunk létra és a hajó egy meglehetősen magas bakról nézett le ránk.
Mit lehet ilyenkor tenni? Udvarias úriemberek vállat vonnak és elmennek. Mi megpróbáltunk benézni az ablakokon.
Először azt a helyet láttuk meg, ahova a Kapitány is gyalog jár.
Volt fürdőkád, zuhany.
A mosdón picit meglepődtünk: azért azokat a vízvezetékeket el lehetett volna dugni.
Ahogy a sarokban lapuló rovarírtót (?) néztük, megakadt szemünk a törölközőn.
- Kísértethajó! - mondtuk.
A Kapitány lezuhanyozott, ledobta a törölközőjét, felvette ellenzős sapkáját (és remélhetőleg stráfos nadrágját is) és partrahajózott.
Aztán benéztünk a másik ablakon.
Itt még meglepőbb látvány fogadott.
Nem arra gondolok, hogy a falat kolumbiai kávészsákokkal tapétázták ki.
Talán a Kapitány kávét csempészett Kolumbiából Mormonlandba a Nagy-Sós-tó titkos óceáni kijáratán át.
Vagy csak úgy gondolta, a kávészsákok jól néznek ki a falon.
Az se lepett meg, hogy a tetőelemek kezdtek behajolni - a hajó regisztrációja öt éve járt le. Azóta állhat itt elhagyatva és ez sok idő.
Minket az lepett meg, hogy a hajót vetetlen ággyal hagyták el. A két franciaágy úgy volt, ahogy utoljára kikeltek belőlük.
A Kapitány felkelt, lerugta magáról a lepedőt, középre odadobta selyem pizsamáját, lezuhanyozott, otthagyta a törölközőt a kád szélén, majd partra tetette hajóját és eltünt, mint egy igazi Bolygó Hollandi.
Ha tudom, hogy visszajövök, rendet rakok.... Ha tudom, hogy nem jövök vissza, megcsinálom az ágyat.... Hátha...
De itt mindent otthagyott, beleértve két láda felszerelést a fedélzeten és elment és itthagyta ezt a hajót.
Lehet, a Kapitány lelke éjjelente kinn bolyong a tavon és ijesztgeti a sirályokat?
A hajó meg várja, várja, hogy visszatérjen a Kapitány és még egyszer kihajózzon a végtelen tóra?
Már sose fogjuk megtudni. De azért érdekel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése