Az Antilop-sziget

Eldugult a WC. Ahogy lelkesen pumpáltam mindazt, aminek le kellene mennie, de nem ment, valami csörömpölést hallottam. 

Valahogy betört egy ablak.

Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy aktiválni kell a vészhelyzetek esetére tartalékolt tervet: elmentünk az Antilop-szigetre.

Rengeteget írtam már az Antilop-szigetről és még sose mentem bele részletesen, hogy mi is ez a sziget és leírni, mi is ez a sziget sokkal izgalmasabb, mint pumpálni mindazt, aminek le kellene mennie.

Az Antilop-sziget a Nagy-Sós-tó legnagyobb szigete, bár a szárazság és a tó kiszáradása miatt általában inkább csak félsziget, amit a tó és a sártengerré alakult tómeder vesz körül.

A sziget 110 négyzetkilométere jórészt vadon. A civilizációt a kiszáradt kikötő, a látogatóközpont, a karámok, pár elhagyott tanya és a skanzen jellegű múzeum jelenti. A többi hegy, völgy, bozót és bölény.

Ez utóbbiakkal érdemes vigyázni. A bölényeket én pont ezért csiliben és burgerben szeretem.

Amikor a mormon honfolgalók elértek ide hont foglalni, a sziget az egyházi ménesek, csordák otthona lett. Hamarosan megjelentek az első tanyák is. A legnagyobb a Fielding Garr ranch, ahol a sziget egyetlen bővizű és állandó forrása fakad. Ez volt a legeltető állattartás központja.

Voltak itt rézbányák is a sziget nyugati partján, ahonnan miután kivágták a rezet hajóval szállították a szárazföldre.

A déli szigetcsúcsnál kőbányák voltak, ahonnan a nagy autópályaépítkezésekhez vitték a köveket. Itt épült az első szigetre vezető töltés is. A sziget déli részén még nem jártunk, de ami késik, nem múlik.

Az autópályaépítkezések befejeztével a sziget Utah egyik legjobb state park-ja lett.

Évente többször ultramaratont rendeznek a szigeten. Mi is voltunk párszor ezeket a bölényfutásokon, meg túráztunk is egy csomót, megnéztük a Piskótát is.

Szeretünk ide kijárni.

A sziget gyönyörű és közel van és sokkal jobb program, mint WC-t pumpálni.