A Postakocsi

- Be lehet szállni! - úgy éreztem, Karácsony van. Én Villám Will-en szocializálódtam és a vadnyugaton száguldó postakocsi megtekintése gyerekkori álmaim közé tartozott. 

- Ez egy eredeti Wells Fargo postakocsi 1951-ben készített replikája - magzarázta a kurátor és nem tette hozzá, hogy a kiállított tárgyak összenyálazása tilos. 

A kocsi ringatózott, mint egy hajó, ahogy felmásztam és leuppantam az ülésbe, miközben a tengetibetegségre gondoltam. (Nem arra, amit a sok kukoricaevéstől kap az ember.)

- Kilenc utast szállított - hallottam. Szerintem hat embernek is szűk lett volna. A csomagok lábnál és a tetőn voltak, négy-négy utas ült egymással szemben, egy valaki középen. 

Minden utas 12 kg cuccot hozhatott és utána kilónként egy dollárt kellett fizessen. Mint egy repülőn, csak itt nem voltak ablakok. Azaz ablak volt, de üveg nélkül. 

A jegy árában benne volt az étkezés az állomásokon, de lehetett hozott ételt is enni. Inni is lehetett, de meg kellett osztani az utitársakkal. 

Az utazás annyiban fejlettem volt a mai repülőzésnél, hogy tilos volt a szomszéd vállán aludni és a büdös ruhájú vagy szalonképtelenül viselkedő utast kitették. 

Dohányozni tilos volt, bagót rágni lehetett, de köpni csak szélirányba lehetett. A postakocsiból vadászni tilos volt és ugyancsak tiltották a postakocsirablásokról való beszélgetést. 

1850 körül a Salt Lake City Cedar City 350 km-e út 36 órát tartott. 

Egy rövidebb távon szivesen kilróbálnám...

Az igazi préri

(Megjegyzés: a szarvas és bölényfotó illusztráció. Mindkét képet évekkel ezelőtt és máshol fotóztuk.)

Az amerikai Közép-Nyugat -helyi szakszóval Midwest- ma jórészt kultúrtáj. A telepesek kurta százötven év alatt leölték a bölényeket és kukoricával, szójával, búzával és szélerőművel ültették tele a prérit.

A megmaradt préri-darabokra ezért ma vigyáznak, mint a szemük fényére. Visszatelepítik a bölényt, növesztik a füvet és mutogatják: az egész préri ilyen volt.



Szerettük a koratavaszi prérit, bár már Minnesotában láttunk eleget. A füves sztyeppénél csak a bemutató-kutatóépület tetszett jobban. A múzeum belesimult a hullámzó dombokba. Világos volt, tágas és szép.



Igaz, épp szinte kongott az ürességtől. Tavasszal alig volt látogató. Rajtunk kívül csak egy idősebb pár volt itt unokástul.

A könyvesbolt zárva volt - aznap nem jött az önkéntes segítő segíteni. A bejáratnál egy tacepaón kerestek további önkénteseket.

A kávézó is zárva volt.



- 72 bölény és 51 szarvas lakik a park területén - magyarázta egy lelkes ranger. Majdnem visszakérdeztünk:
- Név szerint?



Jobb lett volna, ha érdeklődünk, mert tavasszal nemcsak a látogatók maradnak el, hanem a bölények is elbújnak a park legtávolabbi szögletébe, amíg a személyzet préritüzet gyújt a nagyobbik legelőn, hogy még jobban megújuljon a növényzet.