Az igazi préri

(Megjegyzés: a szarvas és bölényfotó illusztráció. Mindkét képet évekkel ezelőtt és máshol fotóztuk.)

Az amerikai Közép-Nyugat -helyi szakszóval Midwest- ma jórészt kultúrtáj. A telepesek kurta százötven év alatt leölték a bölényeket és kukoricával, szójával, búzával és szélerőművel ültették tele a prérit.

A megmaradt préri-darabokra ezért ma vigyáznak, mint a szemük fényére. Visszatelepítik a bölényt, növesztik a füvet és mutogatják: az egész préri ilyen volt.



Szerettük a koratavaszi prérit, bár már Minnesotában láttunk eleget. A füves sztyeppénél csak a bemutató-kutatóépület tetszett jobban. A múzeum belesimult a hullámzó dombokba. Világos volt, tágas és szép.



Igaz, épp szinte kongott az ürességtől. Tavasszal alig volt látogató. Rajtunk kívül csak egy idősebb pár volt itt unokástul.

A könyvesbolt zárva volt - aznap nem jött az önkéntes segítő segíteni. A bejáratnál egy tacepaón kerestek további önkénteseket.

A kávézó is zárva volt.



- 72 bölény és 51 szarvas lakik a park területén - magyarázta egy lelkes ranger. Majdnem visszakérdeztünk:
- Név szerint?



Jobb lett volna, ha érdeklődünk, mert tavasszal nemcsak a látogatók maradnak el, hanem a bölények is elbújnak a park legtávolabbi szögletébe, amíg a személyzet préritüzet gyújt a nagyobbik legelőn, hogy még jobban megújuljon a növényzet.

Prairie City

Prairie Citybe a gps vitt minket. Magunktól sose jöttünk volna ide. A gps azonban úgy ítélte meg, falusi dűlőutakon jobb a préri - a Neal Smith National Wildlife Refuge-ba- elmenni, mint a 2x3 sávos gyorsforgalmin.

Egy szavunk se lehet, a ketyerének végül is igaza volt: megmutatta nekünk Prairie Cityt és mehettünk makadámúton több száz méteres porcsóvát húzva magunk után, mint egy a naphoz közelmerészkedô, lihegô üstökös.

A port adta az út, a metronómszerû lihegésrôl Yoda gondoskodott.


View Larger Map

Prairie City a préribôl emelkedik ki. Van egy magtárja, két temploma és egy hagyományos kisvendéglôje.

A kisvendéglő igazi, békebeli ámerikai diner volt abból az időből, amikor Elvis még király volt és a vendégek hatalmas, ringatozó batárokkal érkeztek.



Az étkezde igazi közép-nyugati házikosztot kínált. Hamburgerek, sajtok - volt cheese curd is! -, füstölthusok sorakoztak az étlapon.

Ahogy az ebédünket fogyasztottuk a teraszon, érezni véltük, hogyan zárják el koszorúerünket az ételben levő zsírok.

De nagyon finom volt minden, főleg a rántott cheese curd.



Ültünk a teraszon, néztük a magtárat, a szövetkezeti benzinkutat és a főutca jövés-menését. A fiatalok iskola után beugrottak a diner-be nyalni egy fagyit vagy enni egy házi rebarbarás pie-t. Nyugíjasok is itt költötték el ebédjüket, csakúgy, mint a helyi macho-populáció jelentős része.



A nem-amerikai gyártmányú autók tájidegennek számítottak, egyébként volt itt minden, amit Detroit valaha is legyártott. Egy veterános valószínűleg látatlanba felvásárolhatta volna az egész falu autóparkját.

Úgy látszott, akinek kétliteres motor van az autójában, kibeszélik a szomszédok.

Szerettük Prairie Cityt. Valóban kinn volt a prérin, bár igaz, városnak nem neveztük volna.