Pozitív járda

Gyönyörű őszi nap volt olyan szinekkel, amit még editálással se lehet csinálni.

Ilyen időben külön öröm volt látni a járdát, amit eleve az öreg fához szabtak és ami kis kanyarral kikerülte a vastag fatörzset.

Félelem és rettegés a boltban

- Picit rosszul látok - mondta a fickó és arany karkötőjéről lógó pici, ledes zseblámpával orrát a számlára dugva megnézte a végösszeget, majd elővette bankkártyáját és továbbra is világítva bedugta a kártyát a leolvasóba és bepötyögte a PINt.

Eltette a kártyát és tapogatva betette a bevársárlást a szatyorba és elindult kifele.

A parkolóban láttam meg legközelebb, karkötőjéről lecsatolta a kocsikulcsot és az ajtón tapogatta ki a kulcslyukat.

Én csak rettegtem.

Twin Falls belvárosa

A "Twin Falls belvárosa" kifejezés korábban oximoronnak számított volna nálam. De végül úgy döntöttünk, adunk a városkának egy esélyt. Hátha nemcsak a folyóvölgy szép itt. Nem bántuk meg!



Pont most volt az Oktoberfest. Utah után hihetetlen volt, hogy az emberek SÖRT ittak az utcán. (Erkölcsi fertő, mondaná egy utahi mormon.) Sőt, SÖRT csapoltak az utcán. Úgy, hogy mindenki láthatta. A sört. Csapolás közben. Erkölcsi fertő.

Az Októberfestet jelentősen befolyásolta a Kétfarkú Kutyapárt: volt ingyen sör! (Azt hiszem, ettől egy hithű mormon agya már kiégett volna.)

Az ünnepi nyüzsgésben láttuk, hogy a városka is szép. Valóban volt itt egy pici, két háztömbnyi belváros.



A belvárosi boltok jórészt nem turistalátványosságok voltak. Ide valóban a helybeliek jártak vásárolni, például varrógépet. Természetesen voltak kávézók, sörözők (sörözők!!!!), éttermek és egy pici szövetkezeti bolt, ami speci sajtokat árult. Nagyon jó sajtok voltak. Ribizli nem szereti a sört, de a sajtokat imádja és ezek tényleg jó sajtok voltak.

Jópofa volt a főutca és ekkor még nem láttuk a régi autókat.

Vízesések között

Ennek a bejegyzésnek a címe lehetne a "rossz vízesésfotók" vagy "Ribizlifozelek legrosszabb vízesésfotói".

Ezek a fotók a Kígyó-folyó szurdokának mélyéből készültek és igyekeztem lefotózni a kismillió patakot, amint lezubogtak a mélybe. Szinte egyik fotó se sikerült jól.



Természetesen gondolkodtam azon, hogy magyarázzam meg.

Rossz szögből sütött a nap.

Nem sütött a nap.

Szűrt fénnyel sütött a nap.

Direkt a szemembe sütött a nap.



Felhős volt az ég.

Magas volt a vízesés.

Csillogott a víz.

Messze volt a víz.

Telefonnal fotóztam.



A Mester nagyot rántott rajtam, amikor célra tartottam a telefont.

A Mester nem akart közelebb menni a sokadik vízeséshez sem.

- Persze, hogy nem, hát le lehet pisilni a vizet????

James Bond a szállodában

A szállodai szoba kulcsával, egy mágneskártyával kinyitottam a business center ajtaját.

A nehéz ajtó zárja ellenőrizte a kártyát, zöld fénnyel felvillant és hangos kattanással beengedett.

Kávémat letettem a márványasztalra, hátradőlten a kényelmes székben, zsebemből elővettem kulcscsomómat, amiből kihajtottam a rejtett USB-tárat.

Ezt bedugtam a monitor keretébe épített leolvasóba.

Hörpöltem egyet a kávéból.

Megnyitottam a filet és nyomtattam.

A szoba sarkában beindult egy nyomtató. Úgy éreztem magam, mint James Bond.

Ezentúl így fogok bemutatkozni.

- Fozelek vagyok. Ribizli Fozelek.

Híd a Kígyó-folyó felett

Szeretem a szép hidakat.

Még jobban szeretem a gyönyörű helyen levő szép hidakat.



A Perrine bridge merész és gyönyörű és ugyanakkor egy fantasztikus helyen van.



Elnézve a hidat és az alatta hűzódó völgyet nem is gondoltuk volna, hogy egy ötvenezres "nagyváros" van mögöttünk.

Ahonnan ejtőernyősök érkeztek és elkezdték ernyúiket ellenőrizni. Olvastam, de valahogy nem hittem el. A Perrine-híd az Egyesült Államok egyetlen mesterséges létesítménye, ahonnan engedély nélkül lehet bázisugrani le a szakadékba.

Megnéztünk pár ugrást és ezzel én kiéltem több éves horrorszükségletem.

A Kígyó-szurdok

A hatalmas hasadás a Föld felszínén váratlan volt, mint egy béremelés. A fű és törpebozót borította hepehupás felszín hirtelen véget ért egy lyukban.

Először csak egy nagy lyuk szélét láttuk. Vulkanikus kőzetek, lávafolyások, bazaltkockák borították az élettelen, fekete lejtőt.



Ahogy közeledtünk, megláttuk lenn a zöldszínű folyót.

A Kígyó-folyó, a Snake river ott kanyargott lenn sziklás és erdős partjai között.



Óvatosan közeledtünk a peremhez és kitárult elöttünk a szurdok őszi pompába borult fáival, fekete lávafolyásaival és smaragdvizével.



Ameddig a szem ellátott, ott kanyargott az összeszűkülő és kiszélesedő szurdok mélyen a folyó. Majdnem alattunk golfpályák és parkok ölelték körül a vizet, majd a távolban a galériaerdők és bozótosok következtek. Mindez meredek sziklafalak között.

Néztük és ámultunk.



Aztán a másik irányban megpillantottuk a hidat.