Traktorral fűszálra

 

-  Bzzzzzzzzzzzz - mondta az amerikaiak kedvenc szerszáma, a motoros fűnyíró és a világ megszünt létezni és a zaj mindent beborított. 

 - Bzzzzzzzzzzzzz - néztem a nagyjából nyolc négyzetméter füvet, amin alig fért el a traktor. 

 - Bzzzzzzz - ez a leggyakoribb zaj egy amerikai kertvárosban. Ettől nem hallani, ha a valaki flexszel.

- Bzzzzzzzzzzzz - hallottam és arra gondoltam, a sétálófelszerelésemhez hozzáteszek egy füldugót is. Nekem is és Yodának is.

A sas segít

Gyorsan megértettem, hogy mit jelent az Egyesült Államok totemállata, a fehér fejű rétisas a vízvezetékszerelő autójának a hátulján: a nagy a szar, akkor jön a sas és segít!

A mormota

- Ott egy állat az üregben!

- Ott? Ugyan!

- De ott van! Ott látszik a szeme!



Lehet, hogy ott valaki látott szemet, de az nem én voltam. De valami határozottam mozgott benn.

- Ha mozog, akkor mozog - legyintettem. Amikor aztán megint arra néztem, észrevettem, hogy a valami félig kimászott a fatörzsből és figyel.



Negyon figyel.



Egy joviális mormota volt, enyhén elhízva, mosolyogva. Eleinte csak a fejét dugta ki. Aztán picit jobban előbújt, hogy még cukibbnak lássuk. Végül azonban elunta, hogy csodáljuk.

- Ha már megnéztetek, hagyjatok dolgozni, hülye turisták - sóhajtotta és figyelt tovább.

Hol voltam?

1. Múzeumi mosdóban.
2. Orvosi rendelő mosdójában.
3. Bordély mosdójában.
4. Önkormányzati mosdóban.
5. Galléria mosdójában?

Meteornézőben

Sose fotóztam a csillagos eget komolyan és sose fotóztam meteorzáport. De még csepergést se. Főleg telefonnal nem. Azt azért tudtam, korábbi fotós tapasztalataimból, hogy az, amit a letgöbben csináltak a parkolóban, az nem jó: az okostelefont képzbefogva lövöldözni vele vakuval az égre, háááát, az nem tünt bölcs dolognak.

Úgyhogy most rengeteg elméleti tudással felszerelve kipróbáltuk a telefont a gyakorlatban.



Persze bemozdult, de első próbálkozésra nem igazán rossz.

Aztán jött a meteor és persze ott, ahova a telefon nem nézett.

De végül sikerült, ekészült életem első meteor-fotója.

Íme:

Boldog békeidők terméke

Ezt az uszodai ventillátort az ősidőkben gyártották, a boldog békeidőkben, amikor még nem léteztek HR-esek és PR-osok és az emberek nem sértődtek meg mindenen, azon sem, hogy a ventillátort úgy hívták: BIG ASS FAN.

Városi ösvényeken - Park City

Valami könnyű, árnyas sétát akartunk és valahogy olvastunk egy városi ösvényről Park Cityben. Nem tünt lelkesítőnek. A városi túrák ritkán azok. De bíztunk Park Cityiben, abban, hogy van elég ízlésük és pénzük, hogy valami jót csináljanak.

És VOLT!
Most nem a felső fotón levő maszkos rénszarvasra gondolok.



A nem túl bizalomgerjesztő nevű Poison Creek mellett vezetett az ösvény, pont Park City belvárosának szélén, nem messza a városházától és az egykori boltok maradványaitól.



Meglepő volt, hogy méterekre voltunk a nyüzsgő belvárosi utcáktól és forgalmas utaktól és fák árnyékában sétáltunk a csörgedező patak mellett.



Az aluljárókban a helyi bányákat - jelen esetben az Ontariorót - ábrázoló falfestményeket láttunk, sajnos kedvenceink, a Silver King és a Judge mine hiányoztak.



Árnyék volt, hűvös (a perzselő hőséghez képest) és nyugodt.



A patak hideg volt, jól esett belegázolni a nyárban, még a neve, Poison Creek se nagyon tartott minket vissza.




Az ösvény egyik kitérője a Cipők Ösvényére vezetett.



Ez az a hely, ahol a lelkes helyiek felesleges cipőiket dobálják fel és ezzel egy egész speciális erdőt teremtetenek.



Azért is tetszett a műalkotás, mert a cipők már kiszellőztek és nem volt lábszag alattuk.