Régiségek a garázsból

Mikor a garázsban a fűrész leszedése közben majdnem rámdőlt a szomszéd dobozhegye, amiben nemrég a szuper-hiper vekkert is találtam, nekiláttam egy újabb kupac feldolgozásának.



Mielőtt maga alá temetne.




Elképesztő kincseket találtam. Az 1940-1946 között gyártott Revere Model 8 miniatűr filmfelvevő most is magabiztosan kerregett és készen állt ey afrikai szafarira.



A nagy gonddal készült bőr tokja pedig egy egész expediciót megmenthetett az éhhaláltól belefőzve egy levesbe. Veszély esetén pedig be lehetett vele tömni egy oroszlán kitátott száját is.



A fényképezőgép újabb volt, 1960-1963 között készült és Zeiss nem hazudtolta meg magát. Ma is tökéletesen működik és gyönyörű.



A General Electric fénymérőn meglepődtem: az ötvenes években készült műszer tökéletesen működött.



Arra gondoltam, hogy majd nyolcvan év múlva nem fognak boldog felfedezők rácsodálkozni Kindlémre és olyanokat mondani, hogy "látod, még mindig működik" és nézd, "milyen gonddal csinálták ezt a tokot", meg, hogy "hihetetlen, milyen szép munka!"

Mint a mókus fenn a fán

Valami kaparászott a fejem felett.

Én a kerítést festettem, hogy még szebb legyen és egy darabig ne kelljen hozzányúlni.

Megint kapartak.

Megtorpantam. Nem szeretem a fejem felett ismeretlenek kaparásznak.

- Nyiv-nyiv - mondta valami a fejem felett kicsit idegesen - és én még idegesebben néztem fel, nehogy egy vérmókus megint megtámadjon.



- Nyiv-nyiv - mondta a mókus, de nem rám nézett, hanem egy csábos mókushölgyre.

A csábos mókushölgy azonban másik mókusfiúra vágyhatott, mert nem igen értékelte a fejem felett nyiffogó fiatalurat. Vagy csak húzta azt a szerencsétlen, aki már teljsen pánikban mondta a magáét. Miközben szíve hölgye értetlen arccal bámult rá:

- Mit akarsz, tisztességes fészked sincs... És nem is fürödtél ma!



A mókusok egy darabig tovább pöröltek a fán,

- Ígérem, megváltozom - mondta az udvarló és mindennap fürdök is. Látod?



A fiú mókusok vágyának titokzatos alanya ezt már nem várta meg, faképnél hagyta udvarlóját, aki csak pislogott utána és még megeresztett egy kétségbeesett nyiffet, aztán elnyúlt az ágon:

- Meleg van... remélem, majd visszajön...

Hajóroncs a tóban

- Olvastam az újságban, hogy van a közelben egy hajóroncs.

- Igen, de pici a roncs és jórészt homok borítja, fél mérföld.

Fél mérföld az semmi, elindultunk a parti homokban, aztán, mivel tűzött a nap, inkább bementünk a vízbe és abban gázoltunk a roncs fele.



A menetrendszeri tavaszi viharok egyike, amelyik a kertkaput is megtépázta,, elmosta az iszapot-homokot a parton és felszínre hozott egy hajóroncsot.

Monjuk, ha nekem azt mondják, ez egy elsüllyedt tévétorony, azt is elhiszem.



Szakértők szerint a több, mint száz éves roncs valószínűleg a transzkontinentális vasút építéséhez hordta az építőanyagot tucatnyi társával együtt a 19. században. Aztán valamikor, valahogy elsüllyed.

Most pedig itt várja a következő vihart, hogy újra eltünjön vagy a szárazságot, hogy még jobban előbújjon.

Mossunk gyakran kezet

Húsz másodpercenként kezet mosni? Nem túlzás az picit? Arra sincs idő, hogy szárazra töröljük a kezünket!

Amerikai mértékegységek

Elolvastam a gyorsan kötő malter használati utasítását: Két font malterhez öntsünk egy pint vizet. 

- Hm... És ha három uncia maltert használok, ahhoz mennyi víz kell?

Szerencsére ebbe az amerikaiak is bele szoktak zavarodni, ahogy a fotón is látszik. 

Szerintem a hüvelyk x hüvelyk x milliméter mindent visz. 

Igazán jó feladat lenne ezt átszámolni négyzetlábszor deciméterbe. 

Egy régi udvarház végnapjai

Szerettem az a házat.

Nem ismertem a tulajdonosait, csak néha köszöntünk egymásnak, ha arra jártunk.

1896-ban épült, gyümölcsösök vették körül és kertjében pici tó partján lehetett pihenni.

A ház kertre néző oldalán órási, árnyas tornácon sütögettek néha.


Aztán valamikor eladták a házat, új lakók költöztek be, akik megcsináltatták a légkondicionált tetőteret, ahol kosarazni is lehetett volna, de ugyanakkor eltüntették a buja előkertet és magas kerítést emeltek a Sears udvarház köré.


Az udvarházat Septimus W. Sears építette (nem tudni, hogy tényleg hetedik gyerek volt vagy szülei kötődtek az IV. századi olasz Ilesi Szent Szeptimiuszhoz). A mi Septimusunk Angliában, Coldecot-ban született Bedfordshire-ben 1844-ben. Fiatalon megtért mormonnak és kivándorolt Utahba.

Itt luxus hintókat árult, majd gabonakereskedő lett. Az így felhalmozott pénzből bankot alapított, majd a ZCMI nevú mormon szövetkezet egyik vezetője lett.



Sears jókora házat emelt népes családjának Salt Lake City Liberty Wells nevű részén.

A házat, szemben az akkor szokásokkal, téglával burkoltatta.

A ház jól bírta magát, mindig megálltam előtte, amíg Yoda megjelölte valamelyik fát a járda szélén és megcsodáltam az épületet. Kicsit irigyeltem is az új tulajdonosokat.



Aztán 2020 március 18-án jött egy 5.7-es földrengés, mi pedig döbbenten láttuk, hogy a ház mennyire megrongálódott.



Ekkor már nem irigyeltük a tulajdonosokat, akik alig pár hónapig élvezhették az udvarházat.
Reméltük, hogy helyreállítják a házat, aztán egy nap reggeli sétánkon Yodával megtorpantunk.



A ház eltünt, a gyölölcsös eltünt és a tavacska se maradt meg.

- Gyere - rángatta meg a Mester a pórázt - most pisilhetek máshova.

A kertkapu

- Nézz ki az ablakon!

Kinéztem. Valami nem volt rendben. Szomszéd háza megvolt. Fák megvoltak. Udvar megvolt. Kertkapu. "Itt a múltkor még volt egy kapu!" De most nem volt ott. A kertkapu békésen feküdt a légkondicionálón, mintegy kipihenve az elmúlt évtizedeket.

- Mondtam, hogy nagyon labilis!

- Nagyon nagy szél volt - sóhajtottam és reménykedtem abban, hogy amikor kimegyek megnézni a kertkaput, nem fogok egy ház alól kilógó ezüstcipős lábat találni.

Kinn lett egy rosszhírünk és k;t jóhírünk. A jóhír, hogy nem volt ezüstcipős láb és még mindig Utahban voltunk és nem Oz birodalmában. A rossz az volt, hogy valóban kidőlt a kapu félfástól.

- Egyszerű - mondtam - beteszek egy új póznát, visszaakasztom a kaput!

- A többi is labilis.

- Ez? Ez áll, mint a cövek és megpöcköltem egy újjal a következő oszlopot, ami negyvenöt fokban kilengett.

- Hm... akkor megnézem ezt is.

Megnéztem.

A pózna pár centivel a talajszint alatt elfogyott. Fájó szívvel elővettem a szerszámokat és nekiláttam levenni a kerítés következő darabját is, amihez szét kellett szedni az öntözőrendszert, majd biztos ami biztos, megnéztem a következő két oszlopot is. Egyik se tartott. Minden szerszám nélkül egyszerűen felemeltem őket a földről és letettem a ház mellé. Volt kerítés, nincs kerítés.


- Itt az ideje megnézni, hogy mi van alata - gondoltam és ásót ragadtam. Hamarosan elértem a betonig, amit a pózna köré öntöttek valamikor. Rövid feltárás után minden oszlop helyén megtaláltam az oszlopok alját a betonban. Egyiket egyszerűen kikanalaztam és a fekete humuszt, ami valaha fa volt, elteregettem a szederbokor alá.



Az másik egyszerúen eltünt, nyoma se maradt. A harmadiknál egy tuskó beszorult és csak hosszas noszogatásra volt hajlandő kijönni.



A terv nagyszerű volt: új oszlopokat verek le a régi lyukakba és vissszaakasztom rá a kerítést és kész is van.

Az oszlopok a barkácsáruházból jöttek. Ha online megrendelem a tízdolláros oszlopokat, akkor nem hozzák ki őket, de ha ötvendolláros oszlopot rendelek, akkor azt újabb ötvenesért kihozták volna. Inkább megkértem R-t:

- Elviszel pár oszlopért?

Az oszlopokat egy mazdaggal felkötöttük az autó tetejére (!!!!) és már meg is volt az anyag.



Az első oszlopot még brutalizáltam és egyszerűen bekalapáltam a helyére, de máasodiknál már okosabb voltam: vastagon beolajoztam a rudat és a lyukat és mint egy profi pornó-rendező próbáltam betenni az oszlopot.



Amikor megvoltak az oszlopok, akkor már csak fel kellett VOLNA akasztani a kerítéselemeket. De nem lehetett. A legtöbb deszka alja korhadt volt.

Eleinte nem értettem, más, nagyjából szintén húsz éve elkészült kerítés remekül tartott, ez pedig málott. Gondolkodni kezdtem. A házra mi szereltük fel az ereszt, szóval az oszlopokat rendszeresen locsolták az égiek. Szerintem az a jó tízcenti föld se tett nekik jót, ami körbevette az oszlop alját a beton felett.



Az oszlopok köré téglákat raktam, hogy ne érintkezzenek közvetlenül a talajjal, aztán nekiálltam a deszkáknak.



- Levágok alulról nyolc-tíz centit - gondoltam - az volt eleve a föld alatt, a többi része tökéletes. Legfeljebb nem lesz beásva a talajba az alja, az csak arra jó, hogy előbb tönkremenjen.

Levágtam és láttam, hogy a tartódeszkák némelyike is rossz állapotban van. Mire észbekaptam, pár tucat léc támasztotta a falat. Eljutottam a teljes dekompozícióig.

. Hagyd abba - szóltam rám - mielőtt egy fogpiszkáló marad az egészből.



Kicseréltem a használhatatlan deszkákat, léceket, megerősítettem a kaput és elkezdtem mindent visszatenni a helyére. Egyszerű volt. Boldogan néztem a kész kerítést és a kaput.

- Már csak le kell kenni valamivel!



- Az a másik oszlop se valami stabil!

- Nyolc éve az megerősítettem - jelentettem ki magabiztosan és megpöcköltem az oszlopot, ami negyven fokban kilengett...

- Sebaj, csak kikapom az oszlopot, beteszek egy másikat és kész - mondtam és közben sátáni kacajt véltem hallani.

Yoda köp

- Hol a falatkám? - nézett rám Yoda egy röpke reggeli öt kilomáteres séta után.

- Tessék, ül! - adtam neki egy karika müzlit a játék kezdeteként. Yoda leült és megszagolta a falatkát a kezemben.

- Mi ez? - torpant meg a Mester.

- Müzli, Ül! - Yoda csodálkozva felállt.

- Müzli? - és gyanakodva megszaglászta a karikát.

- Azt mondta a doki, hogy ilyenből bármennyit megehetsz és minden kutya imádja.

Yoda a szájába vette a müzlit, óvatosan, nehogy véletlenül is lenyelje. Elgondolkodva nézett a levegőbe, miközben mormogott magában.

- Minden kutya szereti?

- Igen, finom.

Ekkor Yoda olyat tett, amit egy kutya se tud a tudomány jelenlegi állása szerint, függetlenül attól, hogy szereti-e a müzlit vagy sem.

Sugárban másfél méterre köpte a karikát és leült:

- Akkor jöhet a falatka. Látod, le is ülök hozzá.

Uszoda koronavírus idején 2 - Járvány Amerikában

Egyszerre négyen mehetnek be az uszodába a foglalássa (ha ki tudtak igazodni a napokon).

Utána mehetnek zuhanyozni (kötelező) és hogy véletlenül se legyenek egymáshoz közel, a középső zuhanyokat lezárták. Bombabiztosan. Azt hiszem, az uszoda karbantartói sok mindent láthattak és ezért mentek biztosra. Kiváncsi vagyok arra az emberre, aki ez használná, felírás ide vagy oda.

Örömkönyv a könyvklubból - Ray Bradbury: Dandalion Wine

Könyvklubra olvastam és megragadott és le se tudtam tenni. Jobb volt, mint az emlékeimben élő Fahrenheit 451 vagy a Marbsbéli krónikák.

Egész más volt. Marquez gringóban. Mágikus realizmus 1957-ből.

Illetve egy gyerekkor regénye. Memoárja. Egy nyár története.

Sok ilyen "coming of age" könyvet láttam, olvastam, de ez más volt. Azok az utóbbi időben két fő csoportba tartoztak:

1. Szegények voltunk, de annyira, hogy harminc kilométert gyalogoltunk cipő nélkül az iskolába. Egy irányba. Egyébként minden rossz volt.
2. Kínai transznemű protestánsként nőttem fel egy fehér gettóban és diszkrimináltak, mert vastag volt a szemüveglencsém.

Ez a könyv nem erről szólt, hanem arról, hogy milyen fantasztikus gyereknek lenni, ott is, ahol egy felnőtt nem sok izgalmat talál. Mert már talán nem tudja, milyen fantasztikus is a világ. Mindenütt.

A rozstatemető festménye

Tavaly októberben voltunk az elhagyott Silver King bányában. Most egy kiránduláson, egy szállodában megláttunk egy festményt.

A Silver King Mine-t ábrázolta. Sajnos nincs ugyanebből a szögből fotóm a romokról, de akkor is érdemes egymás mellé tenni a két fotót. És persze vissza kell menni, hogy csináljak egy fényképet ugyanonnan, ahonnan a festő festett.

Álmaim fagyizója - Beaver

- Oda el kell mennetek - mondta mértékletességéről híres R, miközben arca átszellemült kifejezést öltött és látszott, lelki szemei előtt fagylaltok úsznak be a szájába - fantasztikus a fagylaltjuk.

Mindketten nyeltünk egyet.

És hát elmentünk Beaverbe, ami olyan volt, mint egy elhagyott város, csak laktak benne. És kerestük a fagyizót, ami valóban az autópálya mellett volt, de pont két lehajtó között. Amíg odaértünk, komoly Beaver városnézést is tartottunk.

- Vissza kell ide is menni! - állapítottuk meg.

Aztán ott voltunk a fagyizónál, ami gyönyörű volt és a külcsíny komoly belbeccsel párosult.

Fagyik, mindenütt fagyik voltak. Meg sajtok.

Földi paradicsom volt.

Ide máskor is jövünk. Nemcsak azért, hogy megnézzük Beavert.

Koronavírus Amerikában - Uszoda vírus idején

Az uszodában foglalni kell a sávot, hogy úszni lehessen. Azt az egyet nem értem, hogy találták ki a napoknak ezt a sorrendjét.

Old Irontown

Megjegyzés: Old Irontown-ban Yodával voltam 2019-ben, de eddig valahogy nem írtam meg.



- Ez kerek - nézett rám a Yoda.
- És?
- Nincs sarka.
- És?
- Én a sarkát szeretem megjelölni - méltatlankodott a Mester.
- Várj, keresünk mást!
- Addig is, ha szögletes nincs, egy darabig jó lesz a kerek!

Meleg volt.



A parkolóban az egyetlen árnyékban állt az autó. Más nem is nagyon volt itt, csak mókusok, madarak és cserregő bogarak.



Valamikor ez a hely tette volna Utahot a vas és acél országává. Brigham Young, az államalapító tudta, hogy ahhoz, hogy a mormonok önellátók legyenek, fém is kell. Drága volt a vasat keletről hozatni hegyen-völgyön át.



Először megalapították Parowant, aztán Cedar City-t, de egyik hely se váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Azaz se profitot nem csináltak, se vasat nem termeltek eleget. Talán azért sem, mert egyes dolgokhoz komoly szakértelem is kell, nem csak lelkesedés.

A mormon vezetés ekkor a szokásos módszereket (megkérni valakit, hogy hagyja ott az életét és kezdjen valami teljesen újba) kiegészíti egy is szakértelemmel is és egy üzletembert küld megszervezni a dolgokat.

A választásuk az egyik korai mormon kapitalistára, Ebenezer Hanks-re esett. Talán, mert nem szerették. Nem a szakálla miatt.



A mormonok kollektíven, szerintem utopista szocialista elveket követke, kommunnákban élve képzelték el a jövőt. Mindenki megtermel mindent és közben békésen cserélgetnek. Ebenezer, barátainak csak Eb pedig azt mondta: fizessetek, ha valami árut akartok. Meg is gazdagodott, de meg nem szerették.

Ebenezer kemény ember lehetett, 16 évesen összevesett az apjával New York állambeli otthonukban, s a vita végére Eb a következő mondattal tett pontot: Isten vele.
És elment és sose ment vissza.

Közhivatalt vállalt, dolgozott, farmerkedett és végül megtért mormonnak és feleségével (az elsővel) elindultak nyugatnak. Önkéntesként harcolt a Mormon zászlóaljban Mexikó ellen, felesége pedig szakácsnőként követte. Őrmesterként szerelt le és kereskedő és vagyonos ember lett. Közben jött a többi feleség is, alkalmazkodni kellett az új valláshoz. Vagy mi. Közben részt vett San Bernardino megalapításában Kaliforniában és még Provo polgármestere is lett öt hónapra, aztán a helybeliek rájöttek, hogy be akarja tiltani az alkoholfogyasztást). A polgármesterség után megalapította a mormon gyapotipart. (Ami addig virágzott, amíg vége nem lett a polgárháborúnak. Innentől kezdve a déli gyapot olyan olcsó lett, hogy a helybeliek nem tudtak az árakkal versenyezni.)

Szóval Eb elindult, hogy ha már nem lehetett tőkés kapitalista és gyapotültetvényes vagy polgármester, akkor bányamérnök lett.



Eb megalapította Iron City-t, amit ma Old Irontown-nak hívtak. A dolog működött. Volt itt iskola, kohó, szénégető, sok ember és a város ontotta a vasat. Első évben többet, mint amit a többi kisérlet összesen csinált.



A város virágzott és nőtt, amíg az 1873-as tőzsdepánik tönkre nem tette. Eb ekkor fogta kalapját és továbbállt, majd megalapította Hanksville-t, ahol élete utolsó éveit élte le.



Old Irontown eltünt, de körülötte a bányák megmaradtak, itt dolgozott valahol a közelben SHE-22 is.



Sok anatóliai ókori városból több maradt, mint Old Irontown-ból, a romok azonban így is lenyűgözőek és különlegesek: egész utahi életem alatt sose láttam és éreztem ennyi szunyogot, mint itt. Talán a Pinto-patak vagy talán a közeli tó miatt.



Ahogy a romok közt bóklásztunk, hirtelen ott álltunk a kohó kéményével szemben. Ilyen van a Frontier Homestead State Parkban is helyreállítva, kicsiben.

Itt a kémény nagy volt és impozáns.



- Látod, Yoda - mondtam - és szögletes is!