Katonafalat

- Ez ehető?

A reciklált papírdoboz sok mindennek kinézett, egy ehető dolgon kívül.

Barnás volt és egyszerű.

- Ebben étel van.

- Étel?

- 5 évig jó.

- Öt?

- Legalább.



- Akkor tartósítószer van benne, nem étel.

- Csírátlanítva van. Kalória van benne, nem tartósítószer.


Legyintettem. Nem tartozom azok közé, akit zavarnának a tartósítószerek. A szürke papírdobozok azonban nem látszottak ehetőnek.

A dobozokból zacskók kerültek elő.



- Ezt a katonák eszik - ez se volt egy jó érv. A katonák képesek olyan helyekre menni, ahol lőnek. Ráadásul kis szürke dobozok tartalmát is megeszik.

- Ezt az ételt az amerikai űrhajósoknak találták ki.

- Nem is repülnek most - gondoltam, majd szuggeráltam a zacskót.

MRE - Meal Ready to Eat - olvastam. Hidegen is fogyasztható.
Felsóhajtottam, minden étel fogyasztható hidegen, talán a forró teát leszámítva.

Kibontottuk az első zacskót: déli marhahúsos bab. Amint feltéptem a csomagolást, szinte hallottam, ahogy mexikói zene árad ki a dobozból, szombrérók repkedtek, bajuszok libbentek és a bab illata bekúszott a lakásba.



- Ennek jó szaga van! - hültem el.

Nem volt sok étel a zacskóban, de nagyon jó illata volt. Ráadásul jól is nézett ki.

A másik zacskóból olaszos ennivaló került elő. A makarónit ugyan felaprították zacskózás előtt, de ennek ellenére ebből a zacskóból is kihallatszottak a Keresztapa melódiái.




Az ízük is jó volt. Laktatóak. Annyira, hogy a 15 éveig jó szendvicset ki se bontottuk. Eltettük későbbre. Egy évtized múlva nekilátunk.

Kagylók

A hard clam nevű kagylót, amit cherrystone-nak is neveznek, a Massachusetts-t benépesítő indiánok quahog-nak hívták és a kagylóhélyat pénz helyett használták, miután kiették belőle a húst.
Ennyit arról, hogy a pénzt nem lehet megenni.

A világ változik, nekünk zöldszínű papírdarabkákat kellett adnunk a piacon azért, hogy kapjunk pár kagylót. Direkt nem a zöldkagylókat vettük. Zöld papírért zöld kagyló már sok lett volna a jóból.



Otthon végigmértem a kagylókat. Nagyok voltak és kemények. Ilyen kagylókat még sosem főztem. Felmerült a híres - és híresen egészségtelen - massachusettsi rántottkagyló receptje, de azt egy szimpatikus kis bódéban vesszük majd meg készen. Ezekhez a kagylókhoz egy egyszerű receptet néztem ki.

Lemostam a kagylókat.
Sok vajat forraltam és három gerezd fokhagymát pirítottam benne. Beleszórtam egy csomó petrezselymet, oreganót, pici sót, borst, csípős paprikát és beleöntöttem egy jó pohár fehérbort. Beletettem a kagylókat. Felforraltam a lét és vártam.

Amikor az utolsó kagyló is kinyilt, megettük őket és gondosan kitunkoltuk a szaftot. Tökéletes előétel volt.
Ha a kagylók zárva maradtak volna, az esti poszt is rövidebb lett volna.

Mexikói pocsolyalé - posole

Posole
Originally uploaded by ribizlifozelek

A pocsolyalé, azaz a posole (vagy pozole, az étel nevének leírásához a fenti hangok szinte összes permutációja használható) egy ősi mexikói étel. Annyira ősi, hogy az indiánok már Kolombusz előtt is posolét ettek, legalábbis Bernardino de Sahagún szerint. Mi csak a hangzása miatt hívjuk pocsolyalének, ez a hangalak nem szerepel posole-kedvelők által elfogadottak között.

1550 körül egy Bernardino de Sahagún nevű ferences szerzetes leírta a frissen meghódított amerikai területek egy részét. Sahagún latint és teológiát tanított az egykori mexikói őslakos elit leszármazottainak. E közben gondosan lejegyezte nyelvüket, szokásaikat és hamarosan egy kutatócsoportot hozott létre legjobb tanítványaiból. Velük együtt próbálta felkutatni és lejegyezni mindazt, ami a Kolombusz előtti azték, nahuatl kultúrából még megmaradt.

Sahagún művének a Historia general de las cosas de la Nueva España címet adta, de mivel ez a cím szinte mindenki szerint túl hosszú, ezért a könyvet időnként egyik, Firenzében őrzött változata után Códice Florentinónak is nevezik.

Sahagún, akit nemhiába tekintenek a modern néprajz és antropológia előfutárának, ételekről is ír. Többek között leírja a posolét is. Az aztékok mindenféle húsból főzték ezt a tartalmas levest, de különleges alkalmakkor, amikor az isteneket akarták vele megtisztelni, különleges húst is tettek bele.

Ez a hús az önként jelentkezők combjából származott. Ha nem volt önként jelentkező, akkor az önkénteseket kijelölték illetve levadászták. (Sok mexikói antropológus szerint Sahagún téved és az ő őseik nem ettek embert, az egészet csak a spanyolok találták ki. Igaz, Sahagún nem az a fajta ember volt, aki ilyesmiket kitalál, munkájának sok példányát el is égették a spanyol hatóságok, mert túlzottan rokonszenvezett az őslakosokkal. Nem tartom különben valószínűnek, hogy azok, akik népük múltját próbálják összegereblyézni, pont ilyen "zaftos" történeteket találjanak ki.)

Manapság a pocsolyalé főleg sertésből készül, de igazából bármiféle húst lehet beletenni. Egy mexikói receptoldalon olvastam, hogy az igazi posolében még tepertő is van.

A posole eredeti receptje rengeteg csípősről ír. Ha nem akarjuk, hogy a különféle csípőspaprikák keveréke feloldja a kanalat és szétmarja a lábos falát, óvatosan bánjunk velük. Ellenkező esetben úgy is érezhetjük, hogy véletlenül egy lángszórót vettünk a szánkba (később meg máshova).

Posole 12 személyre:

- 2 poblano chili paprika
- negyed kilo apróra vágott szalonna
- egy kanál sertészsír a kiolvasztott baconból (mit használhattak az aztékok ünnepi alkalmakkor?)
- egy kiló felkockázott hátszín
- egy apróra vágott hagyma
- tíz szem apróra vágott fokhagyma (a receptet vámpíroknak NEM ajánljuk)
- két jalapeno paprika kimagozva
- egy kanál oregano
- két kanál kömény
- egy kanál csilipaprika (csak óvatosan!)
- negyed kanál szekfűszeg
- fél kanál só
- egy csokor cilantró
- nyolc csésze csirkehúsleves
- egy konzervnyi enchilada szósz
- két konyervnyi homini

A kész ételhez még kell egy kis:
- reszelt sajt és tejföl
- lime lé
- retek
- csípős

1. Forró sütőben alufólián megsütjük a poblano chilit, hogy kicsit meg is feketedjen (öt perc). A megsütött paprikákat egy edénybe tesszük, lefóliázzuk és húsz percig békénhagyjuk, majd konyhai meggyőzödésünknek megfelelően csíkokra vagy kockára vágjuk.

2. A szalonnát ropogósra sütjük. Egy kanálnyi zsírt felhasználunk a főzés során. A többit kulturális háttértől függően eltehetjük vagy kenyérre illetve a hajunkra kenhetjük.

3. A forró maradék zsíron egy fazékban megpirítjuk a kockára vágott húst. (Figyelem, emberhús fehasználását a törvény bünteti!) Félretesszük a húst és közepesre vesszük le a hőmérsékletet.

4. A zsíron megpirítjuk a hagymát és a fokhagymát. Ha megbarnult, felöntjük a húslevessel, enchiladaszósszal és a homini kivételével mindent beleszórunk (poblanót, fűszereket, húst, mindent) és közepes hőfokon főzzük.

5. Egy óra múlva beleszórjuk a hominit és egy órát lassú tüzön tovább főzzük.

6. A készételbe zöldcitromlét csepegtetünk, sajtót szórunk és evés közben retket harapunk hozzá. Ízlés szerint tovább bolondítható csípőspaprikával, de ízlelőbimbóink végleges kiírtása előtt óvatosan kóstoljuk meg.

Homini

Eggplant stew with hominy
Originally uploaded by ribizlifozelek

A hominy avagy magyarorsan a homini nem a harmadik főnévragozásba tartozó homo szó egyes számú genitivusa.

A homini csíráztatott és lúgozott kukorica. (Erre biztosan van élelmiszeripari szakszó, de én sajnos ezt nem ismerem, várom a tippeket.) Mint ilyen, ősi indián étel. Két emberáldozat között valószínűleg az aztékok is ilyesmit majszoltak, nem beszélve a cherokee indiánokról.
Valószínűleg az anasazik is ilyesmit eszegettek a kanyonok szélére emelt városaikban.



A Kolombusz előtti Amerikának az volt a kukorica, mint Európának a búza és Ázsiának a rizs (Kentuckynak a csirke, Texasnak a barbecue). Azaz ez volt az alapélelem, a fő kalóriaforrás.

Egyes régészek olyasmiket pedzegetnek, hogy egyes indián társadalmak - például az aztékok - a túlzott kukoricafogyasztástól zakkantak meg és kezdtek többezres nagyságrendben sziveket mellkasból kivágni.



Nagyon nagy mennyiségben és szinte kizárólagosan fogyasztva a kezeletlen kukorica B3 vitaminhiányt okozhat. Ezt a betegséget pellagrának nevezik.

Amerika őslakói tudták, hogy a kukoricát lúggal (oltott mésszel) kell kezelni, hogy elkerüljék a betegséget. Ezt az európaiak nem tudták és azokon a területeken, ahol a kukorica fő táplálékká vált, sokan elkapták az asztúriai leprának is nevezett betegséget.

A pellagra többek közt különféle bőrelváltozásokat, álmatlanságot, mentális zavarokat, agressziót és fényérzékenységet okoz.



Mivel az indiánok tudták, hogyan előzzék meg a betegséget - érvelnek sokan -, az aztékok és más őshonos törzsek nem ettől kattantak be.

Az ember azonban lekesen vonzódik mindenhez, ami árt neki. Dohányzik. Zabál. Hallucinogén anyagokat használ. A tudatmódosító szerek használatát minden társadalom szabályozza. Előfordulhat, hogy az isteni eredetűnek tekintett kukoricát az indián papság egy része, egyes törzsek papjai, varázslói, főnökei pont ezért fogyaszották lugozás nélkül, hogy módosul tudatállapotban közelebb kerüljenek a szellemekhez.



Esetleg ezért bújtak földalatti ceremoniális kamrákba, kivákba, hogy kizárják a fényt - mert fényérzékenyek lettek a pellagrától.
Ettől lettek agresszívek egyes anasazi csoportok és ezért ették meg időnként egymást rituálisan.

Ezt az elméletet az anasazik leszármazottai és az antropológusok jelentős része elutasítja. Az anasazikről mint békés földművesekről beszélnek, akiknek nem ismerték a háborút és idilli körülmények között művelték a földjüket.



Az időnként előkerülő zavaró leletekről, megrágcsált lábszárakról véletlen anomáliaként szoktak beszélni.

A lényeg, hogy Amerika lakói tudták, hogy kell enni a kukoricát.



Hominit -csíráztatott kukoricát- még nem ettünk.
Úttörő módon a hominit padlizsánpörkölttel próbáltuk ki.

A hominit kicsit megsütöttük, sóztuk, borsóztuk, aztán feltálaltuk a padlizsánpörkölt mellé.

Finom volt.
Mármint a homini.

A marinara szósz kalandjai

Marinara sauce with porcini
Originally uploaded by ribizlifozelek

A marinara szósznak nem voltak olyan izgalmas kalandjai, mint Zorronak. Egyszerű, hétköznapi kalandok voltak ezek, amik jórészt fazekakhoz, tányérokhoz és különféle konyhai eszközököz kapcsolódtak.

Magát a marinarát egyszerű volt elkészíteni. Kellett hozzá masfél font darálthús. Ezzel csak egy apróbb gond volt: csak fél kiló darálthusunk volt. Önmagában ez nem lett volna probléma, de a lassú szakácsba nem szerencsés kevés ételt betenni, mert szénvagyon lesz belőle, amit hosszan kell vakargatni az edényről és nem nagyon lehet elfogyasztani.

A hiányzó darálthúst daráltkolbásszal pótoltuk.

- fél kiló darálthús
- fél kiló daráltkolbász
- két doboz paradicsomszósz
- oregano, rozmaring, só, bors
- három szem fokhagyma
- másfél fej hagyma
- babérlevél



A húsokat megbarnítottuk és hozzákevertük a hozzávalókat. Az egész trutyit beleöntöttük a lassú szakácsba és otthagytuk az egészet tíz órára.

Finom volt.

Viszont kicsit sok lett. R. kapott belőle. Mi ettünk belőle. Aztán ránéztünk a félfazék szószra. A félfazék szósz visszanézett. Valamit kellett vele tenni.

A kéksajtos vargányából maradt egy kevés gomba. Ezt a gombát apróra vágtam, kicsit megpirítottam és rátettem egy adag szószt.



Elképeszően jó lett.

Csak maradt még két adag szósz.

Chapati

Chapati
Originally uploaded by ribizlifozelek

Chapatit sok más dologhoz hasonlóan Bostonban ettünk először. Nekem mindig a pita jutott róla az eszembe, helyesebben az, hogy Damaszkuszban a pékek a járda szélén, újságpapírra halmozták rá pitatornyokat, majd lótifuti gyerkőcsök hordták szét mindenfele ezt a kenyérfélét. A füstölés és ólmozás egyedi ízt adott a szír pitáknak, ezért is néztem kicsit gyanakodva a chapatit is.



Gyanakvásom fölösleges volt, a Bostonból valószínűleg közvetlenül Guantanamóra küldenék azt a vendéglőst, aki az ételt csak úgy letenné a járdára. Indiában valószínűleg más a helyzet, de igazából engem annyira ezek a dolgok nem zavarnak.
Különben is, ízlett a chapati. A szimpátia kialakuásában az is szerepte játszhatott, hogy a chapatiról minden alap nélkül Csupati őrmester, Kántor gazdája jut az eszembe.

A chapati később fura módon tolakodott bele életünkbe: így hívták Northfieldben A vendéglőt, helyesebben a jobbik vendéglőt.



Annyi chapatit (csapatit?) ettünk, hogy idővel meg kellett próbálni a házi chapatikészítést is. Ha már kenyeret is sütünk, akkor miért ne csináljunk chapatit is?

Indiai szkácskönyvünk remekül leírja a chapatikészítés minden titkát, még azt is elárulja, hogy az első pár száz darab nem lesz tökéletesen kerek, de ez nem befolyásolja az étel ízét.



Huszonnégy héthüvelykes chapati elkészítéséhez három csésze speciális chapati liszt kell. Ha épp nincs otthon speciális chapati liszt - nem volt - akkor jó a finomliszttel kevert teljeskiőrlésű búzaliszt is. (Az előbbiből kettő, az utóbbiból egy csésze kell.) A liszt mellett a chapati elkészítéséhez már csak 90-100 Fahrenheit fokos melegvíz kell.

A vizet először gyorsan, aztán lassan öntjük bele a liszbe és összegyúrjuk. Mi a rabszolgával készítettük el 15 percen át a tésztát.

Meleg helyen fél órát hagytuk pihenni a tésztát, aztán 24 egyenlő golyóra osztottuk a masszát. A golyókat lisztes tálkába tettük, sodrófával kinyújtottuk és kerek lepényeket csináltunk belőle.

A lepényeket közepesen forró serpenyőben sütöttük ki: fél percet egyik oldalát, nyolc-tíz másodpercet a másikat. A szakácskönyv szerint akkor volt jó, ha pici barna pöttyök jelennek meg rajta. Nekünk megjelentek.

A kész lepényeket feltornyoztuk és lehetett is enni őket.



Kiderült aztán, hogy a konyharuhába csomagolt maradék lepények két nap alatt megkeményedtek. Ekkor már törni lehetett őket. Noha a szakácskönyv szerint ilyenkor elegendő őket sütőben újramelegíteni, mi inkább egy tipikus globalizációs reggelit készítettünk belőle.

A lepényre vékony sonkaszeleteket tettünk, majd megszórtuk sajttal és házi bruschettával, majd betettük 11 percre a 351 F fokos sütőbe. A lepény a sajt alatt visszapuhult és ismét ehetővé vált.