Veszélyek barlangja - Danger cave

- Miért hívják Danger cave-nek? - kérdezte mindenki a túravezető régésztől, miután átjöttünk ide a Jukebox barlangból.

- Mert a mennyezet egy része leszakadt két ásatás között.

Valóban, a barlangban mindenkinek sisakot kellett hordania (kivéve a régészt), aki flegmán időnként lehajolt és az előző látogatás óta lepotyogott köveket egy kis kupacba hordta.

Különben ha jól megnézzük a barlangba levezető tyúklétra jobboldali oszlopát, láthatjuk, hogy a veszély szó másra is vonatkozhat.

De a platform tartott - egyelőre.

Mielőtt feltehettünk volna egy újabb fogós és ravasz kérdést a barlangról, valami mozgást láttunk a rácson kívül: pár embert láttunk ott középkori ruhában, címeres zászlóval és karddal. Címeres zászló csak az egyiknél volt, kard mindenkinél.

- Elnézést, miért hívják Danger Cave-nek? - szólt le az egyik fickó, akinél gyakorló (azaz tompa) másfélkezes pallós volt (azt hiszem, bastard sword-nek mondanák, de most nem nézem meg).

- Mert gyakran potyognak kövek a bejáratnál beszélők fejére - mondtam volna én faarccal több évtizedes rutinommal, de a régészt komolyabb fából faragták:

- Ez egy olyan túra, ami csak előzetes bejelentkezéssel látogatható, de mi az a sok kard?

- Egy középkori kardvívó bajnokságra megyünk!

- Sárkány van? - akartam kérdezni, de lenyeltem a kérdést.

A bajvívók elmentek (zászlóstul), a régész meg csak annyit mondott, hogy a "múltkor csiszoltam le a falakról egy vandál húszéves firkáját és éreztem, hogy van mögöttem valaki, megfordultam és láttam, hogy három szőrbe öltözött ember van mögöttem, két nyúl és egy mosómedve.

- Megkértem őket, hogy a sivatagban csinálják, amit csinálni akarnak, mert itt a szőrük megzavarhatja a leleteket.

Ebbe a barlangba nem költözött be a hadsereg, talán mert amikor a régészek először felmérték, kúszniuk kellett a bejáraton, mert annyira fel volt töltődve törmelékkel. Ez volt az egyik oka annak is, hogy itt ástak: érintetlenek voltak a rétegek. A másik ok az volt, hogy eltömődtek a barlangba vezető vizerek és a barlangnak a klímája a környezeténél is szárazabb lett: benn megmaradtak a kosárdarabok, füvek, ősi fogkefék, ruhák.

Meg a csillogó bevonat a tetőn, ami nem ásvány volt, hanem megszáradt, történelmi patkánypisi.

Ezek a patkányok (angolul pack rat, magyarul talán bozótpatkány) nemzedékeken és századokon át élnek ugyanabban a fészekben és így az ott felhalmozott növényi maradványok betekintést nyújtanak a növényzet változásába.

A Danger cave alja tizenkétezer évnél áll meg, ami tiszteletreméltó kor, főleg, hogy majdhogynem folyamatosan lakták.

Amikor már mindent megtudtunk a barlangról, amit a fejünkbe lehetett zsúffolni, befejeztük a túrát.

Kinn még körülnéztünk az olvadozó sziklák között és mielőtt elmentünk volna egy jót ebédelni, találtunk pár kövületet is.

Jukebox barlang

- Tizenkétezer éve itt emberek éltek tizenkétezer - gondoltam - ha az egyáltalán élet - tettem hozzá gondolatban.

Persze először ezt akartam tisztázni, ha már sikerült bejutni a szökőévenként egyszer rendezett túrára, amit csak akkor tartanak meg, ha a szőkőnapkor holdtölte van holdfogyatkozással együtt.

- Milyen volt itt a világ tizenkétezer éve?

Szóval tizenkétezer éve itt még embermagasságú víz volt, sósvizi halakkal meg erdővel. 

Aztán a Lake Bonneville elillant és itt egy sós mocsár maradt halacskákkal, kacsákkal, meg egyéb állatkákkal.

A mocsár a rengeteg forrásnak köszönhetően egész jól tartotta magát - egészen 1939-ig, amikor úgy gondolták, hogy ezt a vizet sokkal jobban fel lehetne használni, például bányászni. Fel is száradt a mocsár és ez maradt a helyén.

Pár ezer évig azért a mocsár is elég jól eltartotta itt az embereket, akik két nagyobb és több kisebb barlangan éltek - átmenetileg.

A barlangokat folyamatosan lakták telente. Nyaranta máshol gyűjtögettek és egy-egy telet máshol töltöttek el, hogy az élőhelynek legyen ideje regenerálódni egy-egy itt elgyűjtögetett évszak után.

A gyüjtögető életmóddal ez a probléma: nem szabad sokszor ugyanott gyűjtögetni, mert lelegelik az élőhelyet.

Itt sikerült tizenvalahányezer éven át erre vigyázni a két barlang lakóinak.

A két barlang közül először a Jukebox-ba mentünk, mert oda meredeken kellett felmászni, amit jöbb 31 fokban megtenni, mint 39-ben. A Danger Cave megközelítése pedig úgyis sokkal egyszerűbb.

A barlangot egykor a hadsereg, ma denevérek használják, akik jobban tudnak átrepülni az állított téglalapos rácson, mint a fektetetten.

A katonáknál egy magas rangú tiszt elrendelte, hogy hordjanak fel vállon ide négyszáz zsák cementet és betonozzanak le egy táncparkettet, rendezzenek be egy bárt lemezjátszóval, bárpulttal és hozzák fel ide a Wendoverben unatkozó mormon lányokat.

Utólag több 16 és 22 közötti mormon lány nagymamakori visszaemlékezéseiben leírta, hogy az itt szervezett bulik életük legjobb emlékei. (Mielőtt valaki megkérdi, igen, a hölgyeket is ölben vitték fel a marcona harcosok.)

Ebben a barlangban van pár modern sziklarajz is.

Modern - vannak rajta lovak.

Meg ott van a csodaszarvas is (vagy csodaló) nagy koronával.

Bár engem az a szarvasforma ló határozottan egy terrierre emlékeztet.

Aki másként gondolja, kérdezze meg a művészt.

Hot Springs Cave

A barlanból tízezer éve kinéző vadász hatalmas, halakban bővelkedő kék tavat látott, melynek partját dús növényzet borította. A tó tökréből erdő borította szigetek emelkedtek ki.

A vadász mögött levő barlangban forró víz bugyogott fel és így biztosította az összkomfortot.

Körbehordoztam tekintetem a mai tájon.

Ezek után mondják azt, hogy a múltba révedő nosztalgia hamis.

Már a múltkor, amikor Fish Springs-nél jártunk meg akartunk itt állni és felmenni a barlanghoz, de akkor siettünk.

Most reggeli után volt időnk feljönni ide.

A Jeep-et lenn hagytuk a barlang lábánál, mi meg mászni kezdtünk fel az omladékos lejtőn.

Picit megváltozott ez a táj azóta.

Persze így is szép, de egy strand talán jobb lenne a barlang lábánál.

Kikristályosodott fák helyett vámpíregerek

 - És most balra!

Fordultam volna, ha lett volna hova. Ahova fordultam volna, ott lehetett volna rövid túra után kikristályosodott fadarabokat gyűjteni. Lehetett volna. Az út azonban  egy magánterületen, egy építkezésben ért véget.

Mint kiderült, egy szabadtéri esküvőket aranyáron rendező cég megvette a völgynek ezt a darabját és majd itt esketi az embereket sátorban, alapáron 2500 dollárért. 

Úgyhogy most és itt nem kerestünk kikristályosodott fadarabokat. Látni sok ilyent láttunk tizenvalahány éve Arizónában és néhány éve Utahban is. Sok helyen az ilyesmi csak úgy hever a földön. Majd keresünk máshol.

De ha már itt voltunk, megálltunk egy déli fekvésű alkóvnál a meteorkráter meglátogatása előtt.

Rövid séta után be is jutottunk.

Meglepő módon az egykor itt élő ősi népek nem laktak itt huzamosabban: nem volt kormos a barlang mennyezete és egy darab cserép se volt a földön. Pedig volt itt állandó vízfolyás a közelben.

Négy arra utaló jelet találtunk, hogy a barlangot valamire használták. 

Ebből a legfontosabb egy tábla volt, ami felhívta a figyelmet arra, hogy régészeti lelőhelyeket megrongálni szövetségi bűncselekmény. Ilyen táblákat oda tesznek ki általában, ahol van valami, de egy laikus nem venné észre tábla nélkül.

A második jel egy fenőkő volt.

Ilyeneket élesítettek valakik valamikor valamit. Általában az itt élők indiánok és kőszerszámot. A keményebb kőzetből pattintott szerszámok alaposan összekaristolták a követ. Hogy miért mindig ugyanazt a követ gyilkolták vagy az összes élezés egyszerre történt, amikor egy vadász nagyon unatkozott itt, azt nem tudjuk. Persze az is lehet, hogy a madarakat számolta és minden huszonötödik madár után húzott egy vonalat keresztbe. Senki se tudja, milyen számrendszerben számoltak, ha számoltak akkoriban.

A harmadik jel a világon az első bizonyítéka az itt ezer éve élő indiánok túrabicaj használatának.

Vagy annak, hogy nem mindenki vette észre a táblát.

A negyedik jel egy másik lakóra utalt. A lakó egy vámpíregér vagy véregér lehetett, legalábbis koponyájából ítélve

 

(Tudom, tudom, ha úgy nézzük, hogy ez alsó álkapocs és nem felső, akkor nem vámpíregér, de úgy nem izgalmas a történet.)

Homokbarlangok

- Pókember legyek, ha itt felmegyek - néztem fel a sziklafalra, majd vissza a térképre a telefonomon. Kétségtelen volt, hogy a térkép szerint itt kellett volna felmenni.

Még egyszer megnéztem a túraleírást: közepesen nehéz. Kötélről és hegymászófelszerelésről illetve a szükséges extra hat lábról nem volt szó.

- Puppey, odamegyünk - Puppey még fiatal és naív, nem tudtam annyira felemelni a fejét, hogy meglássa a párkányt, ahol a barlang volt.

Rövid keresés után találtunk egy helyet, ahol könyebben tudtunk felmenni. Puppeynak egyszerű volt: négy lábán felszaladt és csodálkozott, hogy lassan követjük. 

Fenn már boldog volt: mi arra csodálkoztunk rá, hogy milyenek a barlangok, Puppey arra, hogy mennyi homok van bennük.

A barlangok története számomra nem teljesen világos: azt olvastam, hogy mesterséges üregekről van szó, ahonnan kibányászták a homokot. Azt nem értettem, hogyha a kőzetben homok van, akkor az a homok a kőzet üregeit tölti ki - szóval akkor ott van üreg, csak tele van homokkal. Tudom, bonyolult dolgokat kérdezek. Ha legközelebb Kanabban járunk - amikor remélhetőleg nyitva lesz valamilyen turistainformáció vagy múzeum - megkérdezzük.

Most csak élveztük a barlangokat és a kilátást a fagyott vízesésre.

A barlangrendszer jóval nagyobb volt, mint számítottunk rá.

Az egyik járat egyenesen bevezetett a sötétségbe

Zseblámpáink fényében rengeteg felírást találtunk. Olyan volt a barlang fala, mint egy emlékkönyv.

Pont jókor voltunk itt: nem voltak sokan. Azt olvastam, hogy nyáron, amikor a felforrósodott homokkő leégeti a csizmatalpat, rengetegen jönnek ide.

Azt hiszem, télen jobb volt idejönni.A téli látogatásnak egy komoly hátránya volt csak: a közeli Moqui barlang zárva volt. Egyébként hiába volt hó, nem volt hideg. Visszamenni a parkolóhoz ugyanolyan meredek volt most is, mint nyáron. 

Párizsi jégbarlang

Meleg volt és nyár és mi meg akartuk nézni a párizsi jégbarlangot. Nem, sajnos ez a jégbarlang nem a francia Párizs mellett van, hanem az idahói Párizs mentén valahol fenn a hegyekben, túl a régi vízműveken.

A Minnetonka barlang után még szerettünk volna kicsit lehülni egy jégbarlangban is.

Ez a barlang sokkal kevésbé volt kitáblázva, mint a másik, egy hosszú, de általában kifogástalan minőségű földúton lehetett hozzá eljutni.

Ez a barlang is egy végtelennek tűnő fenyves közepén volt - de itt véget is értek a hasonlóságok. Nem volt pénztár és nem voltak idegenvezetők. Látogatóból is sokkal kevesebb volt: páran sziklamásztak itt, de hamarosan szinte csak a miénk lett a barlang, ahova egy jól kitaposott ösvény vezetett.

A barlang szájánál megtorpantunk, messziről nem volt egyértelmű, hogy is tudunk mi itt lemászni. Közelebb érve ez a vártnál sokkal egyszerűbbnek bizonyult.

Kevésbé forró és száraz nyarakon már ez a palló is fagyott tavacskán vezet át.

De most nagyon forró és nagyon száraz nyár végefele jártunk.

Amint áthaladtunk a pallón, elértünk az első - beomlott - terembe.

Általában ez tele szokott lenni hóval, most csak egy fél hóembernyi szürkés masszát találtunk, de ahogy továbbbotorkáltunk a köveken, további fagyott hótömböket pillantottunk meg. De hógolyózni vele nem volt nagy kedvünk.

A pár millió éve beomlott terem teteje nagyon jól nézett ki. Látszott, ott meleg van, míg mi szó szerint egy jégveremben fagyoskodtunk.

Innen egy nagyon szűk hasadékon át lehetett továbbjutni a következő terembe. Nem kellett kúszni - de a fejre alaposan vigyázni kellett. 

Egyedül Puppey tudott volna gond nélkül továbbmenni, de ő nem akart. Nem szerette a jégbarlangokat.

Ez a terem már majdnem teljesen sötét volt.

Egy meredek lejtőn botorkáltunk le fejlámpánk fényénél.

Ennek az üregnek az alját víz-sár-jég borította. 

A végén egy vékony hasadék vezetett ki a szabadba.

De ezt kihagytuk, kicsit meredek lett volna.

Most becsültük igazán a CCC-munkások teljesítményét a Minnetonka barlangban.

Ugyanakkor egyáltalán nem bántuk, hogy ez a barlang most "csak" a miénk, hogy egyedül bemehetünk "felfedezni".

Persze nem láttunk annyit, mintha ki lett volna építve - de így megvolt a felfedezés öröme. És a bokánkat se ficamítottuk ki.