Pugh Canyon

- Itt nincs semmi igazán érdekes - magyaráztam Puppeynak.

- De azért bemegyünk? - nézett rám a fiatalúr.

Kanab környékén rengeteg látnivaló van. Ezek egy része híres, mint a homokbarlangok, a Best Friend állatmenhely vagy a Sárkány Gyomra. Tele is velük az instagram. Sok más látnivaló kevésbé ismert (és talán érdekesebb is), mint a pár napja meglátogatott szurdok, indián romok a barlangi tó mellett, indián romok, a fosziliák tava, dinoszaurusz lábnyomok, autóronccsal teli vízmosások, macskalépcsők és varangyszékek. (Meg még sorolhatnám.)

Most egy kevésbé látványos és még kevésbé ismert helyre mentünk. Csak mert ott volt és ott nem voltunk.

Egyszerűn szép volt és mi élveztük a napsütést és a meleget és a tájat.

Valamikor innen is vezették a vizet Kanab földjeire, de a források nem voltak elég bővizüek és ma az állattartáshoz kevesebb víz kell.

- Kaktusz! - szóltam Puppeynak - Nem szereted!

- Ne pisiljem le?

- Ne! Megszúrja a fütyidet!

Puppey rémülten továbbszaladt.

Megnéztünk pár dombot, van-e rajtuk egykori indián falu, de se kerámiát, se sziklarajzot nem találtunk itt. Azok a Manzárd alatt vannak. Meg máshol, de azt a másholt meg kell majd keresni.

Egy idő után lemásztunk a vízmosásba és ott mentünk tovább.

Nehezen tudunk betelni ezzel a tájjal. Szeretjük.

Aztán kimásztunk a vízmosásból és visszafordultunk.

Utóbb megtudtam, ha egy csomót mentünk volna tovább, egy szárazvízeséshez értünk volna, amiben esős időben csöpög a víz és nem esik.

Talán legközelebb.

Kutyás hotel

- Egy disznó! - enyhén sokkoló volt egy emelet magas disznóra bámulni. Sokkolóbb, mint sétáló malacokat látni. 

A Best Friends támogatói körét egyre jobban kiterjeszti és egyre több réteg pénzt fejt le támogatóiról. 

Eljönnek a lelkes állatbarátok egy állatkát örökbefogadni és nemcsak adományoznak illetve az örökbefogadási illetéket perkálják le, hanem a hetekig is eltartó procedúra alatt a Best Friends szállodájában húzzák meg magukat. 

A szálloda elegáns. Állatbarát. És drága. A mi egyszerű, mezei szállodánkban a koffeines feketevíz ingyen áll a vendégek rendelkezésére. A Best Friends hotelben ezért hét dollárt kell fizetni. Boldogan, mert ez az állatkák javát szolgálja. 

És egy kutyáért ugyebár mindent…

Puppey be is állt pózolni a helyi kutyaszobor mellé:

- Van köztünk egy nagy különbség. 

- Mi?

- Nekem nem adtál ilyen szép nagy csontot. 

Macskalépcső és autó-tájépítészet

- Miért nem megyünk autóval az ösvény kezdetéig? Azt írta a leírás, hogy bármilyen autóval oda lehet menni!

Puppey határozottan sértődöttnek nézett ki, hogy nem Kanab melletti Macskalépcsőig megyünk autóval.

- Én nem hiszek ezeknek a leírásoknak, fogadjunk, hogy a kanyar után tankkal se lehet elmenni!

Tévedtem. Tankkal el lehetett volna menni. Sőt, a mi autónkkal is - miután az alváz feleslegét lecsiszoltam a köveken.

- 

De mi az az extra fél kilométer? Pár extra megrágható fa és megcsodálható szikla.

A kanyon pillanatok alatt összeszűkült és mi visszatértünk a szokásos sziklamászó ritmusunkhoz:

Ledobtam a túrabotot, lemásztam, leszedtem a türelmesen váró Puppeyt, majd mentünk a következő nagyobb szintkülönbségig.

Aztán kezdtük mindezt előlről.

A szurdok itt már kezdett igazán szűk lenni, Puppey egyik faltól könnyedén át tudott pisilni a másikig.

Innen már csak pár macskalépcső volt a lényeg, az autótorony.

Ezek nem elszórt, kidobott, kisodródott, lezuhant autók voltak, mint amiket a Farmington-kanyonban vagy a Roncsautók vízmosásában láttunk.

Ezeket a roncsokat komoly tervezés és műszaki vizsgálatok után telepítették ide.

A hatvanas években, amikor a sziklák tetején futó utat szélesítettették, a mérnökök úgy gondolták, hogy a homokos lejtők eroziójának megakadályozására a legcélszerűbb, legolcsóbb módszer egy autótorony építése.

Ezekkel az autókkal stabilizálták a homokos rézsüket. Az egymásra tornyozott autókat fém kábelekkel rögzítették a sziklákhoz.

Puppey rágnivaló maradékot keresett Detroit hajdani büszkeségein én pedig arra gondoltam, hogy ezek az autók valamikor tulajdonosaik szemefényei voltak.

- Ezeken nincs semmi rágnivaló - rázott fel elmélkedésemből az eb.

- Pisild le őket!

- Már megtörtént.

- Akkor menjünk tovább - tudtam, hogy a szurdok másik végén van pár sziklarajz.

Végül mégsem mentünk tovább. Gyakorlatilag a következő akadályon nem tudtam Puppeyval lemászni.

Mondjuk Puppey nélkül se lett volna triviális, de úgy megpróbáltam volna.

- Majd legközelebb bemegyünk a másik oldalról, onnan eljövünk idáig és akkor teljese bejárjuk ezt a szurdokot, most menjünk haza.

- Reccs - mondta Puppey szájában egy gally.

Elvettem Puppeytól az ágat, feltettem a sziklatömb tetejére, utánadobtam a botomat, feltettem a kutyát, majd utánamásztam és folytattuk a mászást, amíg ki nem tárult a völgy és el nem jutottunk az autóig.

Kanab szobrai

- Ne rágd szét a macit! - szóltam rá fogait hegyező Puppey-ra, de lassú voltam, a maci talapzatának egy darabja recsegve tünt el Puppey örökmozgó álkapcsában és ahol harsogva forgáccsá alakult.

- És ne pisild le! - tettem hozzá, de elkéstem.

- Gyere, menjünk innen! - húztam magam után a törpevízműbe oltott rágcsálót - Van itt más szobor is!

Azt nem tettem hozzá, hogy a fából készült szobrokhoz nem fogom odaengedni a fiatalurat.

Az egyszarvű parkoló az más volt, oda én akartam közelebb menni. (Hogy az üvegben mi az a narancsos-sárga folyadék, azt nem akarom tudni. Lehet, egyszarvúpisi.)

Egyébként attól féltem, hogy valamelyik helybeli fegyverrel védi meg a műalkotását, például a fentit, ami szerintem a Becsináló Nagyfőnök szobra. Különben is, szobrokat nem eszünk és nem pisilünk le.

Vernalban mindenütt dinoszauruszok voltak, Kanabban pedig jórészt totemoszlopok és indiánok. Esetleg cowboyok.

- Kultúrséta - mondtam Puppeynak - akit csak a fizikailag megfogható (értsd: megrágható) műalkotások érdekeltek.

- Tudom, tudom, én szeretem az interaktív szobrokat - válaszolta az eb.

Szerintem a szobrok állítói és alkotói nem ugyanazt értették interakció alatt, amit Puppey.

Ez különösen igaz volt a városalapító szobrára, akit a művész abban a pillanatban ábrázol, amikor megtudja, hogy leégett a város erődje.

- Nem tudom megrágni - morgott Puppey, amikor nem engedtem közelebb a szoborhoz - és a Grinch-et is megnézhettem!

- Mert azt nem tudtad megrágni.

- Ezt se tudom, úgyhogy menjünk - húzott el a gyógyszerészt ábrázoló festménytől. Én még csodáltam volna a szocreálra hajazó remeket, de menni kellett. Majd legközelebb.

Roncsautók vízmosása

A  homokbarlangok és a Moqui barlang bejáratán és kidobott pénztárgépen is túl, ott ahol a kismalac túr, ott van a Roncsautók vízmosása.

Több oka lehet annak Amerikában, hogy valahova koncentrálódnak a kidobott autók.

Farmington közelében túráztunk Puppeyval egy ilyen szurdokban, ahonnan túl bonyolult lett volna kiszedni a roncsautókat.

Máskor Yodával vizsgáltunk meg pár, nemes egyszerűséggel a mezőn hagyott teherautót.

Ezek a roncsok nem voltak nagyon félreeső helyen, de sokan voltak. Szinte lépésenként találtunk párat, amikor lemásztunk a patakvölgybe.

Nebraskában láttuk, hogy az autóroncsokat a folyópartok stabilizálására használták boldogabb időkben, amikor a természetvédelem szót még nem találták ki.

Itt erről se lehetett szó.

Ezek az autók összevissza hevertek a vízmosás alján lassan tájkertészeti elemmé alakulva.

A közeli Catstair canyonnál az országutat építették autókból (autókra?), de itt ez a megoldás se látszott valószínűnek. 

Ezek az autók csak itt voltak és megtanították nekünk, hogy a króm lökhárítók tovább tartottak, mint maguk az autók.

Azt se tartottuk valószínűnek, hogy csak úgy kidobták volna ezeket a járgányokat: itt népszokás a kertben tartani pár roncsautót, miért fáradjanak azzal, hogy kiautóznak velük a pusztába és otthagyják őket a semmiben? Azért, hogy ne találjanak haza?

Lehet, Christine-ként zombivá vált autókat találtunk, akiket tulajdonosaik itt mészároltak le.

Vagy csak ide gurultak az autók meghalni.

Miután Puppey nem talált itt semmi rágnivalót, hagytuk az autókat és a rejtély megfejtését eltettük máskorra. 

Moqui barlang

A Moqui barlangot már kétszer majdnem megnéztük, de mindkét alkalommal azt mondtuk, majd legközelebb.

Most direkt idejöttünk, mert innen lehetett könnyen felmenni a homokbarlangokhoz és két legyet (barlangot) akartunk ütni egy csapással.

A barlang egy magánmúzeum, ahol helyi, magánterületen talált leleteket állítottak ki.

Az itt kiállított anyag meglepően gazdag és jó minőségű. (Ne felejtsük el, errefele néhol csak le kell hajolni a leletekért.)

Vannak itt a környéken bővelkedő dinoszaurusz lábnyomok, cserepek, nyílhegyek, kristályok és egy többé-kevésbé - inkább kevésbé - hitelesre épített anasazi épületegyüttes.

Meg kávézó.

Most legközelebb volt, el is jutottunk a barlangig, de bemenni most se sikerült. Tél volt és ilyenkor ritkán vannak nyitva.

De ha már itt voltunk, megnéztük a roncsautók vízmosását.