Rejtő kocsmája Wendoverben

Egy szétesés szélén álló ház és egy gödör után elhagyott, kidobott, széteső lakóházak között álltunk meg egy kátyuban.

Wendover sosem szépségéről volt híres. Itt erre még rátett egy lapáttal.

A nagyvilági hely volt: volt egy terasza, ahol a fémszékek lassan elolvadtak a tűző napon, ahol az úri közönség ételt és napszúrást kap.

A hámló festékű trélerház ajtajára egy, az Egyesült Államokban szokatlan feliratot ragaszottak: CASH ONLY.

Nagy levegőt vettem és beléptem - egy teleportáló kapun át valahova Mexikóba.

Vidám mariachi zene szólt, kedélyes, rablógyilkosnak kinéző, egy Tarantino-filmből szalajtott pultos mért végig és hirtelen csend lett, talán még a mariachik is abbahagyták a zenélést a CD-n. A kisebb telefonfülkényi alapterületű pult mögött álló rablógyilkos kinézetű egyén szó nélkül elém tett egy étlapot.

- Aquí or to go? - kérdezte kétnyelvűen.

Spanyolul kértem. Ettől megenyhült.

Fizettem, leültem. Körülnéztem. Aki nem Mexikóból jött, az Dél-Amerika más részéről származott. Nézegettem a Boneville speed race fotókat a falon. Nem semmi gyűjtemény volt.

Mire mindent végignéztem, egy rabló-kinézetű pincér kihozta a konyhából az ebédet. Életem egyik legjobb hamburgerét.

Hihetetlenül jó volt minden és - nagyjából tízenöt év Amerika után - végre találtam egy helyet, ahol enyhén sótlan volt a sültkrumpli. És még ez is jó volt.

Bár a tetőn

- Még én sem voltam - mondta telefonos segítségem, P -, de bemész a Kecskeméti utca 3-ba és onnan kell felmásznod. A földszinti kocsma a Közhely, az emeleti a Tip Top.

A Közhelyet közhelyesen könnyű volt megtalálni. Innen vezetett fel egy homályos csigalépcső a mennybe (ami jelen esetben egy másik kocsma).
A lépcsőházból irododák nyíltak, emeletenként egy. Ez egy álommunkahely: a földszintet és az emeletet teljes egészében kocsmává (kávézóvá) alakították.



Ez egy klasszikus bérház: a négy emelet tizennégynek tünt és mire felértünk a tetejére, nemcsak azért álltunk meg, hogy lefotózzuk a lépcsőházat megvilágító tetőablakot, hanem, hogy visszanyeljük a távozni készülő tüdőnket.

Aztán kiléptünk a tetőre és ott volt alattunk az Egyetem tér.



Leültünk.
Nem volt nagy és nem is magasodott a város fölé, de a kilátás akkor is szenzációs volt. Ezt láthatják a galambok nap mint nap, miközben tojnak a lent nyüzsgő emberek fejére.



Este hat volt, pont akkor nyitott a műintézmény és a személyzet már rutinos szalonspiccel kezdte az estét. Lengedezett egy szellő, libegtek a bárányfelhők és mi néztük, milyen Csollány Szilvesztert megszégyenítő tornamutatvánnyal kell a pincérnek megkerülnie a pultot, hogy hozhassa a limonádénkat. (Kávé és tejtermék nincs, valószínűleg nem találtak senkit, aki fel mert volna ide cipelni egy hűtőszekrényt.



Hétig nem voltak nagyon sokan. Pár munkából szabadult manager (óbeszédül irodista) és néhány jószimatú turista volt a közönség.

Ekkora megittuk a limonádét és kigyönyörködtük magunkat a tetőkben.
Vakmerően leereszkedtünk a lépcsőn az utolsó métereken lábunkkal tapogatva az utat. Ha a szalonspicces pincér ígz folytatja útját a sárgaföld fele, akkor ő meg se próbálja majd a leereszkedést, hanem ottmarad a tetőn, amíg a világ világ. Vagy amíg a bár be nem zár.

Csengő a kézben

A piacról kivezető utcácskák labirintusában láttunk egy kocsmát. Mint annyi más becsületes kocsma, ez is egy utcacsarokról csalogatja a vendégeket.

- Nézd, ez régebbi, mint az Union Oyster House! - bökdöstük meg egymást.

A Bell in Hand cégérén az 1796-os évszám szerepelt.
Yoda is elismerően emelte fel lábát, ahogy a kocsma előtt álltunk.

A valóság azonban prózaibbnak bizonyult.



A kocsma valóban 1796-ban nyílt, de közben többször átköltözött és berendezése is kicserélődött. A cég azonban valóban folyamatosan nyitva tart 1796-ót, bár tulajdonosai értelemszerűen szintén cserélődtek. Egyedül a cégér maradt eredeti - amíg a régi városháza múzeumába nem kertült.



A műintézményt Boston utolsó kisbírója nyitotta meg nyugdíjbamenetelekor. (Az obskurus szavak kedvelőnek: crier.) Jimmy Wilson kidobolta a bostoni teadélutánt és a függetlenségi nyilatkozatot. Azaz kicsengette, az amerikai kisbíróknak csengőjük volt, nem dobjuk. Ezt a csengőt festette fel Wilson utóbb reklámként a cégérére.



A kocsma idővel átköltözött jelenlegi helyére - ez egy 1844-ben emelt és azóta többször átépített épület.
Ahogy olvastuk, a folyamatos működés sem teljesen igaz: a szesztilalom idején a cég bezárt pár hónapra. Ettől eltekintve szinte mindig virágzott, kivéve, amikor az egyik tulajdonos vallási elvei miatt megszüntette a tömény italok és erős sörök forgalmazását. A cég szerecséjére az üzleti érzék felülkerekedett a lelkiismereten és a Bell in Hand azóta is töretlenül rongálja a bostoniak máját - déltől.

Amikor mi végeztünk a piacon, kora hajnalban, délelőtt tizenegykor, még bőven zárva volt.

Kacor, a Vérmacska

Not Halloween decor just a cat
Originally uploaded by ribizlifozelek

Kacor, a közeli kocsma rettegett vérmacskája él és virul.

Pár napja láttam egy részeget közeledni a kocsmához. Fura dolog volt, részegek általában távolodni szoktak a kricsmitől, nem közeledni.

Ez a részeg azonban jóval részegebb volt az átlagnál, egyszerre tíz állampolgárnál is ittasabb volt.

Kacor fenyegetően görbítette hátát. Az alkoholizáló honfitárs látta, rosszul áll a szénája és könyörögni kezdett:

- Édes aranyos Kacorka, engedj be.

Kacor gonosz volt és beengedte. Hadd nőjön tovább a mája.

Szomjan halt a Mikszath teren - Kultursokk 3

Budapest
Originally uploaded by ribizlifozelek

Par honapig Magyarorszagon leszunkk. Ez alatt az ido alatt Utah helyett arrol irunk, milyen itthon. Mi tetszik es mi nem. Mi lepett meg es mi nem. Tudom, Kelet-Europa alapszabalya, semmin sem szabad meglepodni, es mindent el kell fogadni ugy, ahogy az Uristen megteremtette es/vagy a Turul kitojta, de akkor is fenn szeretnem tartani magunknak a morgashoz valo jogot.

Amikor hosszu ido utan hazajovok, mindig azt kerdezem magamtol, kollegaktol, baratoktol, mi valtozott itthon. Altalaban azt mondjak, semmi. En mindig tamaskodom, egy majd' ketmillios varos 8 honap alatt rengeteget kell valtozzon. Errol, madj ha jobban korulneztem, jo sokat fogok irni.

Tegnap este viszont talaltunk valamit, ami biztos nem valtozott.

Egyik kedvenc belvarosi terem a Mikszath ter, foleg, amiota megcsinaltak a kornyezo utcakat es es a Szabo Ervint is a vilag egyik legkellemesebb konyvtarava restauraltak. A Mikszath ter szep. Kutyaval is le lehet ulni a teraszokra. Idealis osszefutni a baratokkal.

A teraszokat magukat nem szeretjuk: tavaly orakat kellett varni, hogy eszrevegyenek minket. Most a kezdet sokkal biztatobb volt: zaros idon belul eszrevettek minket (10 perc - nem vagyunk hamari nepek), ki is hoztak mindent viszonylag gyorsan. Aztan uldogeltunk, beszelgettunk. Yoda tarhalni probalt, mi beszelgettunk es parizerrel tomtuk az allatot.

Aztan bovult a tarsasag. Tobben lettunk. A pincer nem jott. A pincerlany sem jott. Beszelgettunk tovabb. Multak a percek, az orak, es nem jott senki. Pedig penzt akartunk kolteni. Penzt akartunk adni nekik. De semmi sem tortent. Ultunk, beszelgettunk, elmeseltuk eletunket, ujabb baratok jottek, paran elmentek, nehanyan veletlenul lattak meg minket. A pincerrel ez meg veletlenul sem fordult elo.

Aztan veletlenul, par ora mulva, megkerdezte, hozhat-e valamit. Rendeltunk meg. Aztan beszelgettunk, beszelgettunk es vegul mentunk volna haza. Kertuk a szamlat.
Aztan beszelgettunk, beszelgettunk, beszelgettunk. Es nem tortent semmi. Fel ora mulva kiszamoltuk, pontosan mivel tartozunk, aztan eljottunk.

Tenyleg nem valtozott semmi.