Már hétfőn emlegette az időjós, hogy hétvégén hó lesz. Lett.
Először csak fenn a hegyen szálingózott, aztán már a városban is. Fenn, 3000 méteren már jóideje hó van. Most elért a városba is. Mivel lenn locs-pocs támadt, felmentünk a hegyekbe, az Emigration Canyonba.
Innen ereszkedtek alá a mormon telepesek egykor a Salt Lake völgyébe. Mi most azért jöttünk fel, hogy kapjunk egy kis előzetest a télből.
Hát, kaptunk.
A Carfax egy zseniális amerikai találmány. Autóvételkor érdemes utánanézni az autó előéletének. Hány tulajdonosa volt, összetörték-e, lopott-e vagy esetleg a Katrina repítette fel Utahig. A Carfax ebben segít.
A Carfax nevű cég az autók előéletét vizsgálja. Egy, tíz vagy korlátlan számú autó története kérhető le. (A korlátlan előfizetés 30 napig él.) A korlátlan számú adat lekérése 40 dollárba kerül.
A Carfax report felsorolja, hány mérfölddel adták el az autót az egyes tulajdonosok. Látni, flotta-, bér- vagy magánautóként volt bejegyezve. Megjelennek a kötelező szervizek és minden olyan esemény, ami a biztosítóhoz vagy rendőrséghez került. Külön rovatban szerepel a tűzkár, vízkár, a kinyílt légzsák vagy az, ha ki kellett cserélni a kilométerórát.
Természetesen a Carfax is kijátszható, mint minden más. Ebben az esetben azonban a cég, ha hibás adatot adott meg, visszavásárolja az autót.
Gondosan ki is fizettük a Carfaxot, aztán kiderült, hogy a cég, ahol vesszük az autót ezt mellékeli a kocsihoz. Azért megnézzük mégegyszer, jobb félni, mint megijedni.
Igértem, csinálok ebédre valami indiait. Mivel az indiai konyhát csak fogyasztóként ismerem, örömmel fedeztem fel a polcon egy röpke ötszáz oldalas könyvecskét az indiai konyháról. A könyv minden fűszert részletesen elmagyarázott, ami jó, mert nem értek a magokhoz és az exotikus fűszerekhez.
Kiválasztottam egy receptet, aztán elkezdtem a fúzúcskét. A csirkét megsóztam, olajon épp csak megsütöttem, majd félretettem.
A nyolcadokra vágott és szétbontott hagymát megfonnyasztottam, rászórtam a mogyorót, kardamont, majd egy kis pirospaprikát. A recept szerint ezt joghurttal és egy kis vízzel kellett volna felönteni. Víz még csak-csak volt, de joghurtot nem találtam. Tejföllel helyettesítettem. Amint a lé homogén lett, visszatettem bele a csirkedarabokat és 45 percig hagytam párolódni.
Délután lelkesen mutattam a végeredményt. Egyetlen egy apróbb kritikus megjegyzést kaptam:
- Nincs itthon mogyoró, csak kesudió.
Hiába, nem értek a magokhoz.
Reggel olvastam a CNN-en, hogy át kellett szerelni a Államadósságmérőt.
Nem a magyart, sajnos nekünk ilyenünk nincs. New Yorkban azonban van. A National Debt Clock az Egyesült Államok államadósságát mutatja. Természetesen nem valami állami szervezet alkotta meg a szerkezetet. Magánkezdeményezés volt: egy állampolgár szereltette fel 1989-ben. Seymour Durst nem valamilyen pártot akart támogatni. Egyszerűen aggasztotta az amerikai államadósság mértéke (2,750,000,000,000) és annak növekedése.
Az óra 2000-2002 között nem üzemelt: ekkor a költségvetés extra bevételeivel csökkentették az adósság mértékét. Aztán az órát újraindították.
Amikor 2003 januárjában arra jártunk, az amerikai államadósság 6'388'615'296'055 dollár volt. Az óra most elromlott: elfogytak a számjegyek. A szerkentyűt átprogramozták és most ismét tudja mutatni a valós értéket: 10,250,000,000,000 dollárt.
Szeretnék egy ilyen szerkezetet látni Budapesten, valahol a Deák tér mellett. Szerintem egyik párt sem szeretné. Viszont jó tudni, merre tartunk.
Salt Lake Cityben 1907-ben adták át az első villamosvonalat. Aztán építettek még egy csomót, majd 1933-tól apránként bezárták őket: a villamosokat felváltották a trolibuszok. Aztán ezeket is apránként lecserélték valódi buszokra. 1947-ben már nem volt elektromos üzemű tömegközlekedés a városban. A remízt bezárták, a kocsikat eladták.
Néhány példány azonban ma is felbukkan a kertek alatt, talán éppen ott, ahol felszedték alóluk a sineket.
Másokból kocsma lett.
Aztán az amerikai városi reneszánsz idején kezdtek rájönni arra, hogy a tömegközlekedés jó dolog. Villamossal még jobb, mint busszal. 1999-ben ismét járt villamos Salt Lake Cityben. A rendszert TRAX-nak nevezték el.
A közlekedési vállalat vezetői napi 15.000 utassal számoltak. Sokan túlzott optimizmussal vádolták őket. Mások igyekeztek az egész őrült tervet felszámoltatni. Szerencsére sikertelenül.
A villamosokra természetesen könnyedén felszálhattak a mozgáskorlátozottak.
Az emberek meg rákaptak a villamosra. Olyannyira, hogy idővel megjelentek a bliccelők, majd a kalauzok. Nemcsak az ellenőrzés működik jól. A villamoson elhagyott tárgyak is gyakran megkerülnek.
A közlekedési vállalat vezetőit és a villamosvonal ellenzőit egyaránt kínos meglepetések érték. A villamosok ajtajai egyszercsak nem voltak hajlandók becsukódni. Kiderült, hogy a 15000 utasra tervezett rendszert majdnem 60000-en veszik igénybe. A biztonsági rendszer pedig túlterhelést jelzett és a tömeg súlya miatt nem engedte becsukódni az ajtókat. Átszervezték a közlekedést, több kocsit állítottak üzembe. A bővítéseknek köszönhetően a két vonal hossza immár 40 km. Ráadásul Yoda is utazhat.
A villamoshálózathoz csatlakozik a HÉV (Frontrunner) és hamarosan tovább bővítik a hálózatot. 2011-ben talán már nem kell taxizni a reptérre.
Megnéztem az elnökjelöltek vitáját. Izgalmas volt. Érdekes. Jól vitáztak.
Minden szimpátiát, politikai véleményt félretéve McCain ellen egy nagyon komoly érv szól: 1936-ban született.
Az elnöki munka stresszes. Meg lehet nézni, a magyar miniszterelnökök mennyire elhasználódnak. A többiek is. Állandó koncentráció, feszültség. Mindez rettenetesen igénybeveszi a szervezetet.
Ráadásul az emberi agy furcsán öregszik. Mindenféle motorikus funkciók érintetlenek maradhatnak. Az embert rutinja rengeteg nehéz helyzeten átsegíti. Ez a rutin azonban az ismert helyzetekben segít. A politikiai bozótharcban. Kádár sokáig maradt vezető. Brezsnyev is. Reaganről se teljesen világos, hogy mikortól keverte a szezont a fazonnal.
Lehet, hogy ha megválasztják, McCain egész elnöki periódusában brilliáns elme marad. De komolyabb szerintem az esély arra, hogy a rá leadott szavazatok az USA első női elnökét támogatják.
Fogalmam se volt a gauchók étkezési szokásairól, talán ezért is kaptam meglepetésként meghívást egy gaucho étterembe a Trolley Sq-re.
A gauchók kevesen járnak ide, a hely mégis zseniális. Az étlapon két féléből lehet választani: korlátlan salátabár vagy korlátlan hús és salátabár. Eddig még nincs sok forradalmi a dologban. A húst azonban nem akárhogy szolgálják fel. Minden vendég kap egy zászlócskát. A zászlócska - vagy inkább keljfeljancsi alja piros, a teteje zöld. A keljfeljancsi egy kommunikációs eszköz. Ha a zöld fele van felül, a mindenféle húsokat körbehordó pincér megáll. Ha piros, továbbmegy. Ha ledöntöm, megadom magam, akkor az annyit tesz, fizetnék.
A pincérek rengeteg mindent hordanak körbe nyársra tűzve. Igazából mindenféle húst, amit nyársra lehet tűzni, feltűzik. Hoztak, halat, marhahúst -ebből sokat, elvégre tényleg gaucho étterem ez-, bélszínt, pulykát, csirkeszivet. Mindig megálltak, megkérdezték, mekkorát kérünk, szeltek egy machetével és mentek tovább.
Egy probléma volt az egésszel. Utána fel kellett valahogy állni és hazajönni. Még jó, hogy nem a pampákon lakunk.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
