


A Great Basin illetve a Cathedral Gorge környéke nem a dús vegetációjáról híres.
A patakvölgyekben - már ahol vannak patakok - a kép megváltozik. Ott pedig, ahol bővizű, állandó források vannak, ott oázisokat lehet találni.
Ha van annyi eszünk, hogy észrevegyük őket a nagy semmiben.















Szeretek ezeken az utakon vezetni. Át a Great Basin-on vagy az Extraterrestrial Highway-en vagy Las Vegasból a Cathedral Gorge-ba.
Szeretem a tájat, a kényelmes vezetést, a jó utat. Bevallom, azt is szeretem, hogy nincsenek sokan.
Las Vegasban perzselő volt a hőség, de egy vihar pillanatok alatt 42-ről 18-ra hűtötte a világot. Kicsit túl jól is sikerült a hűtés.
Aztán kisütött a nap és pillanatok alatt megint szép lett az idő.
Még fenyegető felhők úsztak az ég alján, de már távolodtak.
Mi pedig éreztük, hogy egy nagyon szép helyre érkeztünk meg.

Megjegyzés: az Extraterrestrial Highway-t még Yodával jártuk be 2019-ben. Most a Cathedral Gorge-ba menet tettünk erre egy kitérőt és részben megismételtük a régi utazást.
- UFÓ-k márpedig vannak.
Azért is tették ilyen magasra a táblát, hogy az erre járó repülő csészealjak és lopakodók pilótái is lássák. Vagy, hogy a szuvenírvadászok nehezebben lophassák el.
Az Extraterrestrial Highway másik végén már jártunk, csak akkor nem kanyarodtunk le rá. Azt mondtuk, majd később. Tíz évvel később el is jutottunk az út másik végpontjára, ami le se tagadhatta, hogy errefele hemzsegnek a földönkívüliek.
A 375-ös út mellett van az Area 51 és itt látják a legtöbb UFÓ-t, ami tekintve, hogy szinte senki se él itt, szép teljesítmény.
A utahi prériken megszokott sage-t itt lassan felváltják a Joshua tree-k. Amennyire tudom, ezt magyarul Jozsué pálmaliliomnak hívják. Én maradok a Joshua tree-nál. Az egyszerűbb.




