2015. július 14., kedd

Hajnalban a Flórián téren

Flórián Square


Hat harminc nem kifejezetten hajnal. Sôt, a nap is a hasamra sütött. Meg a tarkómra.
Ahhoz képest viszont, hogy hét húszra jöttem, korán volt. (Negyedórával késôbb indulva lehet, elkések, a többiek beszorultak valami újabb dugóba.)


Flórian Square

Az aluljáróban láttam meg a sírkövet. Még a pre-digitális világban jártam itt, akkor az aluljáró enyhén koszos volt és sötét. Most tisztaság fogadott. 

Flórian Square


Meg a régi sírkövek. 


Flórian Square

A római nekropolisz beköltözött a halott római városba. 

Az egykor a falon túl álló síremlékek a falakon belü hirdették állítójuk és a császár(ok) dicsôségét. Az egyik római sírkô alatt sárgaréz emléktáblát találtam, ami egy itt meghalt fiatalember emlékét idézte. 

Flórian Square


Az egykor impozáns fal "védte" az aluljárót, most talán a hajléktalanok támadását próbálta elhárítani. 

A kapu körül csövik tanyáztak és egy korai turista hátát egy oszlopnak vetve jegyzetelt és rajzolt. 

A forgalom zaja egyenletes zúgássá szelidült. 


Flórián Square

A kváderkövekbôl épült fal tökéletesen kirajzolta a városkapu, a fal és a bástyák helyét. 

Az aluljáró másik ága a középkori Óbuda emlékeit mutatta be, majd hirtelen kiléptem a fényre és ott ragyogott Szent Flórián a napfényben. 

Egyfelôl tetszettek a romok. Érezni lehetett, hogy valamikor ez egy római város volt (és érezni lehetett, hogy többen nem jutottak el az elsô vécéig), hogy a múlt tényleg az aluljáróban figyel. Másfelöl a romok nem tartoztak a városhoz. Itt voltak egy nagy, kihasználatlan tér közepén elvágva minden környezettôl. Nem egy felirat se mondta el, mi, miért, hol, hogyat, mit vagy hogy ki és minek. 

Flórián Square


Persze, a fantáziának is kell egy kis teret hagyni, na de ennyit!




2 megjegyzés:

tm írta...

Nagyszüleim a tér mögötti lakótelepen laknak vagy 45 éve (illetve már csak a 88 éves Nagyi). Emlékszem, mikor elkészült az aluljáró (meg az 1-es villamos) és a múzeum! Igen van/volt ott az aluljáróban egy múzeum is, rendes belépővel meg anno idegenvezető is járt hozzá. Nagypapám persze elcipelt minket, kb mi lehettünk az első és utolsó fizető vendég azon a helyen... Azóta ahányszor autóval elhaladok arra, mindig próbálom meglátni, hogy mozog-e ott élő ember, de szerintem már csak a csövesek. De annak örülök, hogy lemosták a grafitiket!

ribizlifozelek írta...

Ma mar ingyenes a muzeum, van or, lesz is rola bejegyzes.

Koszi a latogatast!