2018. március 22., csütörtök

Adria palota


Adria Palace

(Megjegyzés: nem fogom most reprodukálni, amit a látogatáskor hallottam, az épületről több nagyon jó leírás is található magyarul.)

Adria palace

Hosszú idő után ez volt az első épületlátogatásos kultúrprogramom. (Á-nak örök köszönet érte.)

Adria Palace

Valószínűleg, ha a program idegenvezetője asszírul tartja a vezetést, akkor is élveztem volna.

Adria Palace

A Szabadság téri Adria Palota messze nem Budapest legszebb épülete, de azért pestiesen szólva "nem rossz" és tipikus budapesti épület. Valamikor költséget, munkát nem kímélve felépítettek valami szépet és funkcionálisat, amit aztán más célokra használtak, részben szétbarmoltak, hagytak lerohadni.

Adria Palace

Utólagos benyomásom, hogy az Adria palota tökéletes fedett romkocsma lehetne. Ehelyett a kísértetjárta folyosók forgatási helyszínek, ahol például a Die Hard 5 egyes jelenetei is készültek (a közönség nagy bánatára, meglettünk volna nélküle).

Adria Palace

A palota két emeletét az Adria hajózási társaság irodái és igazgatói lakásai foglalták el. A többi bérlakás volt és ma is az.

Adria Palace

Az egész történet annyira szomorúan magyar. Trianon, az Adria hajózási társaság megszűnik, az épület más célokat szolgál, 45 után beköltözik a Partizánszövetség és egy gyerekfogorvosi rendelő meg egy óvoda és egy utazási iroda. A nagy tereket kicsikre szabdalják (szerencsére a kicsikből nem csináltak nagyokat).

Adria Palace

A rendszerváltás után egy részét privatizálják és megveszi valaki, akinek nincs pénze helyrehozni. (Micsoda bevárosi miniszálloda lehetne?! Vagy luxuslakás.)

Adria Palace

Itt-ott dolgoznak valamit rajta, picit magasabb szinvonalon, mint az ötvenes években, de azért az ablak alá elhelyezett fűtőtestek messze vannak a történelmi rekonstrukciótól.

Adria Palace

Látni a múlt néhol nagyzoló nagyságát és a jelen kicsinyességét - és a múlt kicsinyességét is. Nem tudtam nem mai analógiákra gondolni akkor, amikor az idegenvezető mesélte, hogy a jól képzett magyar (esetleg horvát és dalmát?) hajósokat elkapkodta a konkurencia és akkor se mindig jöttek vissza, ha magasabb bért kínáltak nekik.

Adria Palace


Nincsenek megjegyzések: