Száraz kútnak száraz partjától az utolsó hágóig - Pony Express

 

Integettünk és tapsoltunk a fura mozgású fickónak, aki hálásan visszabiccentett. Ha megelőztünk egy futót, mindig tapsoltunk neki és integettünk, vagy olyanokat mondtunk, hogy "hajrá", meg "you can do it", meg ilyenek. Jót tett a morálnak és mi is elfoglaltuk magunkat valamivel. Ha valaki kutyával futott, annak Yoda is vakkantott valami biztatót. Nagyjából ugyanazokat az embereket kerülgettük és ugyanazokkal a kísérőkkel találkoztunk. Látásból már mindenkit ismertünk errefele. Volt, aki ebédünket is megcsodálta.

Ha épp valaki WC-re ment (futott, vonszolódott), igyekeztünk másfele nézni, mert hát itt még bokorkúrára se volt lehetősége. A guggoló futó az hangyabolyt nézeget. Pont.

- Ott van valami! - mondta Yoda és valóban, ott volt valami.

- És?

- Nézzük meg! Nekem is kell egy kis szórakozás és pisiszünet!

A valami az egy száraz kút volt. Vályuval.

Valamikor itt éltek emberek és próbálkoztak állattartással, aztán feladták.

A fura mozgású fickó egyik lábát húzva elvonszolódott mellettünk. Amikor kezdtük, még egészséges volt, mostanra enyhén amortizálódott, de ment, ment keményen. Yoda szerint nem tudta, hogy feltalálták az autót.

Mi adtunk a futóRibizlinek egy kis szalonnát és elkezdtünk mászni felfele a Dugway Hágóra.

A kevés komoly szabály egyike az, hogy a kísérők nem állhatnak meg a Dugway Passra felvezető szakaszon, mert szűk. Ez eleinte amerikaias túlzásnak tűnt, általában, ami az itteniek szerint egy keskeny út, az egy kétsávos országút egy kevésbé tágas európai országban, de a négy autó széles Pony Express Trail hirtelen másfél autó szélesre fogyott és úgy kapaszkodott át az utolsó -és egyetlen komoly- meredeken.

Pedig itt voltak fák is, kisebb erdők és bokrok. Szóval itt szívesen mászkáltunk volna. Lefele lett volna egy jó hely, de ott láttuk hosszú idő óta az első nem a futáshoz köthető embert: valaki ott táborozott és nem akartunk úgy megállni, hogy a futóRibizlit bámulja pisilés közben páholyból.

Arrébb aztán lett egy jó hely, a furamozgású ember két haverjával elbrékelt mellettünk, mi pedig a lehető legjobban töltöttük az időt: rutinosan kipakoltuk a székeket, ettünk és sárkányt eregettünk. Ribizli is beért minket, evett, ivott, feltöltöttük a kulacsait és megbeszéltük a következő találkozót.

Elhaladtunk egy leágazáson, amit megjelöltem, ide vissza kell jönni: itt a közelben a sivatag egy adott pontján lehet kristályokat ásni. De ezt majd legközelebb. 

Most a futóRibizli számításai szerint volt még 4-5 mérföld.

- HAJRÁ! - mondtam a fura mozgású egyénnek, aki tüdeje után fél kiló homokot is kiköpve felelt:

- Már csak nyolc mérföld!