Echo-kanyon

Az Echo-kanyon kisebb időutazás volt.

Miután megnéztük a Piskótát és összeszedtük az ételt a drive thru parkolóban, folytattuk a napot egy autós kirándulással.

Ennek első részében egy parkolóban megettük a burgereket és közben meglepve figyeltük, mit szállítanak vasúton.

Az Echo-kanyon meglátogatását nagyon régóta terveztük. A kanyonon átutazni könnyű: az I-84-es autópálya itt szeli át a hegyeket és kerüli ki Salt Lake Cityt észak fele. Én nem az autópályán akartunk menni végig, hanem a vele párhuzamosan kanyargó régi úton. Ott lehetett látni dolgokat.

Ilyen volt a Devil's Slide, az Ördögcsúszda. Ez a sziklaképződmény minden Utahhal fogalkozó geológiakönyvünkben benne van. 

Sajnos magánterület, pedig nagyon szívesen felmásztunk volna a csúszdán.

Meg valahogy le.

Az Ördögcsúszdától egy darabig még autópályán mentünk tovább.

Sokak szerint az Echo-kanyon egy misztikus hely, mert az Ördögcsúszda után jönnek a Boszorkánytornyok.

A Wich Towers kicsit Kappadókiára és a Bryce-kanyonra emlékeztetnek.

Nekem a sziklatornyok által körbevett magányos szikláról egy boszorkánykör (aquelarre) jutott az eszembe és valóban, vannak olyan helyi legendák, miszerint középen egy varázsló áll és a boszorkányokkal társalog.

Vagy ő egy próféta és küzd velük. 

(Ha Könyves Kálmán lett volna, ő azt mondaná, hogy boszorkányok márpedig nincsenek és akkor mind elünnének.)

Mindenesetre a sziklákat szerették az utazók, rendeszeresen itt táboroztak alattuk.

A boszik is magánterületen voltak, pedig Yoda nagyon szerette volna tovább erodálni őket. 

A Mester kénytelen volt megelégedni a fenti kerítésoszloppal. De megígértem Neki, hogy majd a utahi Egyiptomban, az Echo-kanyon felső részében kárpótoljuk.

Echo egy félig-meddig elhagyott város a kanyon közepén. 

Még laknak itt és várják, hogy a befektetők felfedezzék ezt a kiváló fekvésű települést és aranyáron felvásárolják a telkeket.

Valamikor Echo az átmenő forgalomból és a transzkontinentális vasútból élt.

A régi út itt kétszer két sávos és mellette egy "szervízuton" lehet bejutni Echoba illetve a város moteljeibe, kávézóiba.

Echo fő nevezetessége a pici iskola-templom, amit 1876-ban építettek az Angliából érkező protestánsok és amit a különféle felekezetek közösen használtak. 

Idővel a helyi iskolakörzet megvette az épületet, majd a mormon egyház tulajdonába került.

Aztán elfogytak az iskolások és elköltöztek a hívek. A templomot egy alapítvány kezeli és tartja karban.

Az épület tégláiba telepesek nemzedékei karcolták be nevüket.

A történelmi épület mögött megláttuk a történelmi budit, amit telepesek nemzedékei használtak - csak rajta nem volt emléktábla. Azt se néztük meg, hogy a budi deszkáiba telepesek nemzedékei milyen üzeneteket véstek fel.

A templom másik oldalán van a régi temető. 

Erre a temetőre néznek le az Egyiptomi Sírok.

Némelyik sziklaformába mi is arcokat láttunk bele.

Kicsi volt a temető, a város fénykorában se lakhattak itt sokan. A legtöbb sír gyermekeké volt, mutatva, hogy mekkora lehetett a gyermekhalandóság százötven éve.

Pihenőhelyként Echo fontosabb lehetett, mint mezőgazdasági közösségként. A közelben volt a Pony Express egyik állomása, volt itt megállója a transzkontinantális vasútnak és itt ágazott (és ágazik el ma is) az Egyesült Államok egyik fontos kelet-nyugati útvonala.

A két útvonal mellett fekvő települések késhegyre menő harcot folytattak az utazókért. Táblákat állítottak, hogy az emberek arra utazzanak és ne a másik irányba.

A táblákat, hírdetéseket ledöntötték, lefestették, bírósághoz fordultak. Háború nem tört ki, legalábbis lőni nem kezdtek. Csak majdnem.

Mi a harmadik irányba mentünk: a régi utat követtük, miután átautóztunk Echo központján. 

Határozottan úgy tünt, hogy a régi épületek jobb állapotban vannak, mint az újak.

A városka peremén volt a Pony Express állomás és a boszorkánybarlang. Egyiket se találtuk meg.

Hatalmas sziklaormok között autóztunk és eljutottunk a mormon háborúban emelt erődítések romjaiig. 

Mormon Flats mellett másztam fel egyszer egy ilyen erőd maradványaihoz. Itt ennyit se láttam alulról. Fel kellett volna mászni, ez azonban április második hetéig tilos volt: vigyázni kell az itt alvó állatok téli álmára.

Majd nyáron, ha lenn meleg lesz, feljövünk ide és megkeressük a romokat. Meg a boszorkánybarlangot is.

Az út mellett az árokban megláttunk egy autót, ami jó pár évtizede rozsdásodhat itt vissza a természetbe. 

Az autóhulla láttán úgy éreztük, ideje visszafordulni. 

Nyáron visszajövünk.

Addig is, csináltam kísérletképp egy rövid filmet a kanyonról, amiben sokkal kevesebbet mondok és írok, de talán többet mutatok.

Íme: