Camp Topaz

Most is csend volt.

Camp Topázban mindig csend van és fúj a szél.

Megpróbáltam a múzeumban nemrég látott barakokat ideképzelni.

Nagyjából ott állhattam, ahonnan az alaprajz látszott.

De állhattam volna bárhol máshol: a tábor bezárása után minden mozdíthatót eladtak. A deltaiak megvették a barakokat, építőanyagot, mindent.

Még Salt Lake Cityben is találtak Topáz bélyegzővel ellátott építőanyagot.

Mi kagylókat találtunk - pedig a táborban élő gyerekek -is- előszeretettel gyűjtötték a több mint tízezer éve kiszáradt tóból visszamaradt kagylókat.

A porcelándarabokon azért jobban meglepődtem.

Legalább hetvenkilenc éve törtek el ez a tányérok.

Ilyen cserepeket láttunk a múzeumi vitrinekben is.

Azok is innen kerülhettek ide.

Elképesztő, hogy az internált japán fiatalok közül sokan önként jelentkeztek az amerikai hadseregbe a háború alatt.

Valahol itt kezdődik a választott haza elfogadása és az új identitás kialakulása. Elvégre Camp Topazt, ahogy Recsket sem a "haza" építette, hanem politikusok.

Bár nehéz ezt elválasztani...