- Hm... - néztem rá az Antilop-sziget marinájára. Azt tudtam, hogy a hajókat a csökkenő vízszint miatt évekkel ezelőtt átvitték a Salt Lake City melletti marinába, de reméltem, lesz elég víz ahhoz, hogy vízre tegyük a kajakokat.
Szerencsére a rámpa alja és a kikötő kijárata között szabad vízfelület volt. Most már csak abban kellett bízni, hogy ez a víz elég mély a kajakoknak.
Elég volt.
Simán kisuhantunk az öbölből és mienk volt a tó.
Se vitorlások, se kajakok, se motorcsónakok, se fürdőzök.
Semmi.
Csak a nyugodt víz és távolban a Fremont-sziget, ahova a sírrabló sírásót száműzték.
Most csak terepszemlére jöttünk, evezgetni egy kicsit - majd máskor visszajövünk hosszabb időre és hosszabb evezésekre.
Meg azért is, hogy kipróbáljuk az újabb felfújható kajakot. (Erről majd később.)
Egyszer partraszálltunk, hogy egy kis extra levegőt tegyünk az egyik kajakba (iszap ment a szelepbe és ott eresztett a hajó).
Aztán megfordultunk és hagytuk, hogy a szél és az áramlat lassan visszasodorjon minket a kikötő fele.
Legközelebb ellapátolunk a Piskóta és Tojás-sziget fele és megnézzük őket a vízről. Remélem, akkor több lesz a víz köszönhetően annak, hogy a Utah Lake-ből több "holdláb" vizet engednek a tóba.
De ez egy másik történet lesz, most búcsút intettünk az Echo-canyonba vezető völgynek és elindultunk haza.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése