Ribizli a Holdon

- Mindjárt ott vagyunk! - néztem a térképre.

- Ez már a Hold? - morgott Puppey, aki jobban szeret fával borított helyekre menni.

- Nem, ezek az Ezüst-sziget Hegye. Ezt látni a Sós-sivatagból.

Mivel már közel voltunk (nem a holdhoz) elkezdtem egy parkolóhelyet keresni. 

Persze nem vittem túlzásba: itt nincs nagy forgalom, abban a három órában, amit itt töltöttünk, egy autót láttunk: a miénket.

Mielőtt elmegyünk valahova túrázni, mindig utánanézek a helynek, akkor is, ha már jártam arra. Itt más háttérkutatást is kellett folytatni: megnéztem, esett-e az eső, mert az idevezető utak a néhai Lake Bonneville fenekén vannak (mit mondjak, nem sok ilyen ronda fenék van!) és eső után jobb nem gurulni rájuk. Olyankor, eső után a sóssivatagot kell megnézni.

Mi a sziklaformákat néztük nagyon lelkesen. 

Meg a köztük levő kristályokat. Nagyon szép kristályokat lehet itt találni.

Növényből persze kisebb a választék.

Mi most egy nyeregbe akartunk felmenni, hogy ránézzünk a  Vulkán-hegycsúcsra, ami a legmagasabb pont errefele. Illetve ki akartunk nézni a pusztára is. Majd egyszer tovább is megyünk, de most ennyire futotta időnkből.

Ahogy felfele mentünk, egyre jobban kitárult a táj alattunk. Arrafele voltunk egy ultrán is és Puppey akkor magyarázta el, hogy jobban szereti a hegyeket, mert ott legalább vannak kövek, mint a lapos síkságot, ahol még kiálló fűszálakat se vehetett célba.

Itt legalábbb a kiálló köveket lehetett erodálni.

Mire majdnem felértünk, már a nap is kisütött, ami nagyon jót tett a tájnak és a lelkünknek is.

Itt győződtünk meg arról, hogy nem a Holdon vagyunk: ott nem kék az ég.

Egyébként tényleg lehettünk volna...

Ez az a hely, ahova bármikor lehet jönni, csak nyáron nem érdemes, olyankor meglehetősen meleg van itt és szerintem még a sziklák is el tudnak olvadni.

Rólunk nem is beszélve.

A kilátás gyönyörű volt.

Újabb és újabb hegyeket láttunk meg a távolba, ahova majd valamikor szintén elmegyünk túrázni és megnézni, mi van ott (valószínűleg semmi, de azt érdemes megnézni).

Azt is kifigyeltük, ha majd visszajövünk, merre érdemes majd továbbmenni újabb kilátók fele.

Mert ide vissza fogunk jönni.

Valószínűleg télen, amikor a kígyók is alszanak.

A nyuszibulldózer

Pakolás közben kezembe akadt az egyik nyuszibulldózer. Az összecsukható tábori ásó, amivel havat lehet elkaparni autóról és kavicsokat is lehet keresni.

Ezt meséltem is és legnagyobb meglepetésemre többen nem ismerték a nyuszibulldózer szót.

- De ez valós! - mondtam és rákerestem (egy l-lel, de két l-lel is hasonlóan működik). Persze a mesterségesen hülye algoritmus azonnal mondta, hogy írjam két szóba és arra is keresett, mert szerinte azt úgy kell írni. Mert ha nem úgy írom, akkor kapok használható eredményt, miszerint a nyuszibulldózer az ritkán használt katonai szleng a gyalogsági ásóra, amit gyalásónak is mondanak.

Megnyugodtam, hogy a szó nemcsak azért létezik, mert én használom. Mégha ritkán is.

A nagy fa

Uszodába menet akadt meg szemem a fán.

Méretes fa volt és volt mellette egy új tábla is, miszerint ezt a fát Utah alapítója, a mormon egyház megszervezője (a mormon Szent Péter), Brigham Young ültette.

Úszás közben elgondolkodtam - ilyenkor szoktam megoldani a világ problémáinak kétharmadát. A megoldások mindig tökéletesek, de mire elérek a zuhanyba már elfelejtem őket.

Szóval arra gondoltam, hogy Brigham Young alapított és megszervezett egy államot. Kihozott egy háborút döntetlenre az Egyesült Államokkal. Alapított úgy négyszáz települést egészen le Las Vegasig. Meg két vagy három egyetemet. 

Megtervezte az ideális poligám házat.

Volt több farmja, malma.

Írt 93 vaskos kötetre való egyházi értekezést. Meg egy csomó egyéb mindent.

Közben volt 53 felesége és 57 gyereke.

ÉS MÉG FÁKAT IS ÜLTETT!

Egy zseniális, formabontó ötlet

Ogden belvárosában van egy csodálatos vasútállomás, vasúti múzeummal, kiállításokkal, non-profitokkal. A vasút, a HÉV a közelében halad el, de már nem áll meg. A vasútállomás rég megszűnt vasútállomásnak lenni.

A HÉV a közelben, egy mezőn áll meg, ott vannak a buszok és az óriási parkoló.

Most az ogdeni vezetésnek egy formabontó, fantasztikus, zseniális és hihetetlen ötlete támadt, ami alapjaiben rengetheti meg az amerikaiak világképét.

- Mi lenne - vetették fel - ha a HÉV megállna a belvárosban mielőtt kimegy a világ végére a mezőre?

Nem tudom, mit szívtak, hogy ez eszükbe jutott. De lehetne több ilyen ötletük.

Rejtélyes kapcsolat

Wendoverben az egykori légibázison az elhagyott épületek közt bolyongva találtunk egy rejtélyes berendezést egy adótorony lábánál.

Egy tárcsával lehet állítani, hogy melyik opciót szeretnénk kiválasztani, Többek közt lehetett válaszani az időjárás előrejelzést, a rendőrséget, a vasutat, a gyorséttermet, atomórát vagy a repteret.

Persze egyből rávetettük magunkat a tárcsára, ami azonnal zörögni kezdett és az időjáráselőrejelzés megszólalt.

A többi néma volt.

Pedig kiváncsi vagyok, hogy mennyire pontos az atomóra vagy lehet-e rendelni a gyorsétteremből.

Havas túra

- Menjünk! - mondta Puppey és mentünk egyet kirándulni.

Úgy gondoltam, ez lesz idén az utolsó kirándulás a nagy havazás előtt. Persze havazott már és fenn a hegyekben hó is van, de reméltem, a hegy lábánál nem lesz hó. 

- Ha egyszer lentről nem látszik, akkor nincs.

Persze volt.

Kellett nekem egy északi kitettségű hegyoldalra jönni?

Szerencsére hamar magunk mögött hagytuk a havat.

Átkeltünk egy patakon és már melegünk is volt.

Egyszercsak Puppey megállt és "gyere ki a hóra" nézésével szúrósan nézni kezdett valamit.

- Nyúl? - kérdeztem.

- Futó - felelte az eb és nézett.

Pedig már látott elég futót, de valamiért szerinte itt nem volt szabad futni és nézte a futót meredten, mint egy profi kocsmai kötekedő.

- Mi bajod vele? - kérdeztem az ebed.

- Hogy van.

Ezzel nem lehetett vitatkozni, úgyhogy inkább elindultunk hazafele.

Mecset a Jordán mellett

 Salt Lake City nagymecsetét már Yodával is megnéztük egy séta alkalmával a Jordán mellett. Most, hogy visszajöttünk Puppeyval megnézni a Redwood mocsarakat, valami eszembe jutott a mecset kapcsán.

Otthon aztán emlékeim vizsgálata után intenzív filosz-munkába kezdtem és gondosan tanulmányoztam az eredeti Jordán-folyó térképét, majd a Google Térkép segítségével műholdas képen is végigkövettem útját.

Aztán megállapítottam, hogy Salt Lake City Jordánja mellett nagyságrendekkel több mecset található (összesen egy), mint az Ígéret Földjén folyó Jordán mellett.

Deer Creek Felett

- A víztározó megvan, de hol a víz? - tettem fel a költői kérdést. A vizet megittuk, ellocsoltuk, elpárolgott és most várjuk, hogy télen legyen elég csapadék, hogy feltöltse a tározót.

Azért vacak volt látni, hogy valami nincs.

Viszont érdekes volt innen fentről látni, hogy tározót tápláló patakok újra megtalálták régi medrüket és ugyanarra folytak tovább, mint mielőtt elkészült volna ez a mesterséges tó.

Nyáron egyszer pont ott szemben ebédeltünk egy kirándulás után és már akkor se volt itt sok víz. Nem is voltak sokan.

Azt néztük, hogy honnan tudnánk beevezni a tározó egy pici szigetéhez.

Akkor megállapítottuk, hogy nem onnan.

Bele is süllyedtünk felderítés közben a sárba.

Most a kilátásért jöttünk, a túráért és azért, hogy ránézzünk a vonatra. (Lásd a lent fotón középtől kicsit balra.)

Jó volt a sok elhagyott, felszedett, tönkrement vasút után egy működő, létező vonatot látni.

Valamikor ez a vonat Heber-ből ment Provóba a Bridalveil Falls mellett. Aztán csak Vivien Parkig járt. Most szerintem addig se, de majd ennek utánanézek.

A vonal jórészt kirándulókat szállít, de legalább jár. Van rajta egy üvegtetejű kocsi (majd erről írok valamikor), aminek a tetejéről csodálatos lehet a kilátás. (Lásd lenn a mozdony utáni kocsit).

ű

Szóval jó kirándulás volt és sok mindent láttunk.

Majd ide is visszajövünk valamikor és egyszer talán vonatozunk is.

Tankolás

Wendoverben járva általában legyőzöm félelmemet és pár évemet feláldozva felmászok a muzeális irányítótoronyba.

Kapaszkodok és nem nézek le és rettegek a lemeneteltől.

Most azonban megláttam egy leszálló és az irányítótorony fele taxizó kisrepülőt.

Nem volt elegáns, modern, drága repcsi. Egyszerűnek tünt és réginek. Nem antiknak. Réginek.

- Vajon az a benzinkút? - tanakodtam.

A repülőből lemászott egy nő, ebből a húszméteres magasságból harmincnak nézett ki.

Odament a benzinkúthoz.

Látszott, a kezelőszervekkel matat.

- Vajon a bankkártyáját olvassa le? - tettem fel a szónoki kérdést.

Valószínűleg ezt csinálta, mert elővett egy létrát és utána egy rugalmas csövet csatlakoztatott a repülőhöz a létráról.

Egy darabig álldogállt a cső mellett, aztán lecsatolta, visszatette, eltette a létrát, bemászott a repülőbe és eltaxizott a kifutópályáig, majd elrepült.

Na, ezt mondják amerikaiul cool-nak, magyarul meg menőnek.

A nagy eltévedés

Másfél óránk volt, ami pont arra elég, hogy felszaladjunk a hegyekbe egy rövidet sétálni a This is the Place felett a régi serfőzde forrásainál.

Ahogy mentünk vissza a parkolóba egy új táblát láttam meg, amit az alatt tehettek ki, hogy mi a hegyekben voltunk.

A táblát látva rémület hasított szívembe és majdnem biztos voltam benne, hogy végzetesen eltévedtünk és valahol átkeveredtünk egy dimenziókapun Németországba, Svájcba vagy a Hófehérkébe.

- Biztos csak a karácsonyi vásár - nyugtatgattam magam. Puppeyt mindez nem zavarta és gyorsan megjelölte a törpét, hogy máskor is idetaláljon, ha kell.