Körforgás

A koszorúk is visszatérnek a természetbe. 

Már csak az a kérdés, hogy a koszorúkat legelő őzek kiknek a reinkarnációi és, hogy a kísértetek esznek-e őzet. 

Tojáshiány Amerikában

Madárinfluenza van és a tojók a mosónőknél is korábban halnak.

Mivel tyúk nincs, tojás sincs. (Melyik fogyott el előbb, a tyúk vagy a tojás?)

A tojásokért csillagászati árat kérnek. Az öttucatos doboz helyenként harminc dollár is lehet.

Az újságok tele vannak a hírrel, hogy több millió tojót kellett levágni. Én meg elgondolkodtam, hogy miért is kaptam 17 darab csirkecombot 5 dollárért a boltban a minap...

Puppey, a szőrös taktikus

- Menjünk sétálni, most, most, most!

- De Puppey, még hét óra sincs, először elmegyünk majd fél nyolckor és akkor sétálunk egyet és utána reggelizünk. 

- Most menjünk sétálni!

Felöltöztünk és kimentünk. Amint elértünk a járdához, Puppey leült. 

- Mehetünk haza. 

- De nem is pisiltél. 

- Haza! Haza!

Megfirdultunk. 

Amint beléptünk a házba, lelepleződött a Nagy Terv:

- Reggit, reggelit, hol a reggelim? Most sétáltunk! Jár a reggeli, a reggeli!

Kincskeresés

Amikor Geocaching kincskeresés során egy ilyen házikó jön szembe, Ribizlinek leesik az álla.

Az alkotmány különböző dobozaiban fantasztikus cseretárgyak lapultak. Csak éppen a jegyzőkönyv hiányzott.

Az még jobban elvolt dugva.

Amikor harmadszor jártam körbe a madárházra emlékeztető kincsesládát, megláttam egy fémlapot a hátán.

Elfordítottam és egy pici gombot találtam mögötte.

Gondoltam, megnyomom. 

Nem volt jó.

Húzni kellett.

A filmekben ilyenkor zuhan rá Indiana Jonesra a szikla. Itt azonban csak a geocache pottyant ki erre.

Nagyon büszke voltam magamra.

Puppey persze az egész keresés alatt nem jött zavarba és amikor végeztem az aláírással rám nézett: Én is aláírhatom?

Antilop-szigeti bölények

Az Antilop-szigeten a ranch-nál délebbre még nem jártunk. Most csak egy rövid túrára volt időnk napnyugta előtt.

Leparkoltunk és elindultunk délre.

A déli szigetcsúcs meglátogatása ekkor hivatalosan is felkerült terveink közé. 

Az út könnyű volt és a táj szép.

Arra direkt figyeltünk, hogy ne menjünk arra, amerre bölények vannak, úgyhogy a Molly Melle nevű hegyet kihagytuk. (Valamiért a pusztában magányosan vándorló mormonok minden mellre emlékeztető hegyet Mollyról neveztek el.)

A hegytől jobbra látható bölények miatt nem arra mentünk.

Azok a távoli hófödte hegyek már a tó túlpartján, a Marina felett magasodnak. Odáig se terveztünk most menni.

Most csak sétáltunk és amikor már majdnem teljesen besötétedett, visszafordultunk.

Ekkor láttuk először a tóparti agglomeráció fényeit. Máshol megszokott a tópartok ilyen látványa, a Nagy-Sós-tóról ez azonban csak ritkán látszik.

- Figyelj a bölényekre hazafele.

- Ugyan, a bölények ilyenkor alszanak - mondtam aztán beleléptem a fékbe.

"Alvó" bölények sorjáztak át elöttünk az úton.

- Biztosan alvajárók! - sóhajtottam.

A bölényekről csináltam egy rövid, háromperces filmet, azt itt lehet megnézni.

Halloween tök

- Mókuska, mi lett a tökökkel?

- Milyen tökökkel?

- A Halloween tökökkel.

- Hát...megkívántam egy kis szotyit.

Egy tökéletes múzeum

Ha a szirakúzai helytörténeti múzeumra gondolunk, ami nem Sziciliában van, hanem Utahban, nem igazás magasak az elvárásaink.

Már az meglepő volt, hogy volt itt múzeum. 

Főleg, hogy ekkora.

- Japánok? - kérdeztem a múzeum egyetlen főállású alkalmazottját, aki épp maszkban próbált gombátlanítani egy múlt századi naplót - a vasutat építették és mi lett velük a háborúban? Deportálták őket Topázba?

- Igen, a transzkontinentális vasutat építették és itt maradtak farmernek és béresnek, de nem deportálták őket. A helyiek összefogtak és írtak a kormányzónak, hogy a háborús termeléshez nélkülözhetetlenek. Mindenki maradt, már aki nem ment el önkéntesként katonának.

Ezek után tovább kérdezgettem.

- Ez? Ez az első sorozatban gyártott Edison féle lejátszók egyike. Annyiba került, mint egy T-Modell. Kipróbálod?

És a múzeológus megmutatta, hogy kell rátenni a lemezt (na, ezt még tudtam) és hol kell kurblizni és hova kell betenni a zoknit, ha nagyon hangos a zene (a tölcsérbe lenn).

- Kipróbáljuk a rádiót? Romániából vettünk hozzá csöveket. Mai áron ezer dollárba került.

- Ez pedig hangtompító. Ágytálra. Sokáig tartott, amíg kiderítettem, micsoda. Nem szerettek éjjel hangosan csobogni az éjjeliedénybe és ezt rátették a tetejére és akkor nem volt hangos. Sokáig nem tudtuk, mi ez, de aztán egy régi újságban láttam, hogy árultak ilyeneket.

El tudom képzelni, hogy amikor hatan laktak egy ekkora házban, éjjel igyekeztek csendesen csobogni.

Akkor is, ha a gyerekek az emeleten voltak.

Érdekes volt, hogy ebben a házban a hetvenes évekig laktak (aztán ebéd után lehet rájöttek, hogy jó lenne egy nagyobbat építeni).

Benn az asztalon drága porcelán és a sarokban kis akkordion tette otthonossá a helyet.

Volt három szekrény szögesdrót, tehén, amit lehetett fejni és azt mondta, hogy múúúú.

Elképesztően jó múzeum volt és a múzeulógustól még jobb lett. Még akkor is, ha a fickó valószínűleg brit vízállásjelentést hallgat pienésképpen.

Minden hegyen sziklarajz

- Menjünk fel arra a dombra!

Gunlock mellett rengeteg domb van, amire fel lehet menni. Egyiken pár éve egy egész falut találtunk.

Most csak úgy elindultunk felfele.

- Lepisilhetem a dokumentumot? - kérdezte Puppey, de nem igazán várt választ a kérdésére.

- NEM - sikoltottam, bár arra gondoltam, hogy ez a dokument nyolcszáz éve itt van, szóval biztos nem árt neki egy kis folyadék.

Érdekes rajz volt. (Szerintem az összes ilyen rajz érdekes.)

Nem lehet tudni, mit akart mondani a festő, de én sose tudom megállni és elkezdem értelmezni ezeket.

Egy valami valószínűnek látszik: a spirál az régebbi, mint a többi véset, mert sötétebb a színe. Azaz nem pár nappal, hanem valószínűleg pár száz évvel öregebb. Valaki belekarcolta, aztán talán az ükunokája odavésett pár ujjatlan és kevésujjú fickót (négy-négy ujjal a kezein), meg egy fickót karddal. Az nem világos hogy a kardot egy madzagon hordja vagy beleszúrták. A Művész még odatett valami térképet, aztán picivel, alig pár nemzedékkel később egy újabb jelenetet kopácsoltak a kőbe.

Ez lehet, hogy az előző folytatása és mutatja a világ általános hanyatlását, amiről az emberiség a kőbalta feltalálása óta beszél. Régen minden hősnek négy ujja volt a kezén, de később már csak három volt.

Lehet, hogy ez a sorozat a szappanoperák előfutára.

A folytatásban a tizenkétujjú nagy harcos -a négy-négy ujjú leszármazottja- (jobbra fenn 3-3 ujjal egy-egy végtagján és egy mikrofütyivel a lába között), összeakaszkodik a Baltás Emberrel, aki lekever neki a felső képen egy maflást. A Baltás Ember talán a Kardos Fickó leszármazottja, mert hát lehet, hogy ez a szappanopera egy évszázadokon és nemzedékeken átívelő vérbosszú krónikája.

A Baltás Ember (balra lenn) eldobja a baltáját és repül a balta és valakit eltalál, mint a malomkő.

Hogy aztán mi történik, az nem derül ki, vagy mert nem fért ki a sziklára és még nem találtuk meg a folytatást, vagy mert a legizgalmasabb pillanatnál félbehagyva törölték a következő évadot.

Hátrahagyva a családregényt felmászunk egy újabb dombra, ami majdnem teljesen vörös homokkőből állt, kivéve egy szürke sziklát a tetőn.

Azt nem tudom, hogy a szürke követ valaki felvitte-e a dombtetőre vagy ott találta és arra gondolt, hogy ez egy égi jel, hogy itt van a sok vörös kő között egy szürke.

Persze lehet, valaki meg akarta tréfálni a művészt és felvitt egy szürke követ a hegytetőre, hogy azt gondolja, talált egy égi jelet.

A lényeg, hogy valaki a hegytetőn belevésett egy jelentet a kőbe.

 

Nem tudtam az erős napfényben rendesen lefotózni a rajzot, de úgy látszik a kép (fenti kép tetején) tetején lévő őshüllő rejtekéből ráveti magát a mit sem sejtő antilopra (lenn).

Most elég volt a dombtetőkből, de elhatároztuk, legközelebb megnézünk pár másikat itt.

Hátha ott is van rajz és, hogy a háromszor négyujjú után a következő nemzedéknek kétszer négy ujja lesz-e.

Tóparti ebéd - Quail Creek

A sok temető és bányamaradvány komoly hatást gyakorolt ránk: éhesek lettünk.

Bár volt itt pár hely, ahol piknikezhettünk volna, mi egy burzsujabb megoldás mellett döntöttünk.

Ribizlifőzelék ugyanis meglehetősen lusta és ha nem muszáj, nem pakolja ki a Behetmót mélyéről az asztalkát, székeket, betyárbútort.

A közelben volt azonban egy víztározó, ahova a state park belépőnkkel simán lemehettünk.

A víztározónál pedig voltak asztalok, padok és kilátás. Meg szemetes és wc, ami szintén nem elhanyagolandó tényező.

A Quail Creek felső folyásánál már jártunk és jó hosszan végigjártuk a patak szurdokvölgyét.

Most megnéztük, hova is folynak ezek a vizek, már ha épp folynak.

Kivettem tizenkilenc éves hűtőtáskát a csomagtartóból. A matricát tizennyolc éve ragasztottuk rá Dél- Dakotában. Majd ezt is megírom újra és felteszem, kár lenne elfelejteni

A hűtőtáskából kipakoltuk az ebédet és megtanácskoztuk, hogy menjünk-e el Gunlockba másnap vagy nem.

Most mindenesetre leültünk és megebédeltünk.

Silver Reef bányái

- Homokkőben nincs ezüst - mondták a szakemberek.

- De itt a minta! - tiltakozott a bányász, aki Pioche-ból ruccant át Szent György környékére és ezüstöt talált.

- Akkor se.

Hamarosan kiderült, a korallképződményre emlékeztető fehér homokkővonulatban mégis van ezüst, méghozzá sok.

1878-ra egy kis városka nőtt ki a semmiből, amit a hegyhát tiszteletére Silver Reef-nek neveztek el.

A bányák hamarosan ontották a nemesfémet és a bányászok munka után verítékes munkával megkeresett bérüket a bordélyokban és játéktermekben herdálták el.

Vagy lövöldöztek egyet.

Esténként az úri közönség verekszik - jutott eszembe Rejtő, miközben Silver Reef történetéről olvasgattam.

Nem csoda, hogy ennek a kisvárosnak ekkora temetői voltak.

Aztán elfogyott az ezüst és a bányák bezártak és csak az egykori bank maradt, amiből mára múzeum lett.

A romok között sétálva most több valamennyire stabilizált vagy helyreállított épületet találtunk.

Mögöttük pedig több modern ház állt.

Az egyiket hitetlenkedve körbe is jártuk.

Nagyon nem a mi világunk volt, de akkor is lenyűgözőnek találtuk.

Nem tudtok eldönteni azonban, hogy mi a jobb. Az egykori romos bányaépületek, vagy ezek a házak.

Meg ez a ló.