Egy rendhagyó telepes - Richard More

1619 telén Samuel More a szokottnál korábban ért haza.
Arra gondolt, meglepi feleségét, de inkább ő lepődött meg, amikor feleségét kedves szomszédja alatt találta az ágyban.

- Mióta is lakik itt a szomszéd? - kérdezte, miután a kisbaltával kikergette a szomszédot feleségestül a házából.

- Hét éve.

- FELSZARVAZTAK! Nem én vagyok a gyerek apja! - hördült fel. Mivel valamennyire lelkiismeretes ember volt, azért elrendezte a hatéves gyerek sorsát: feltették az egyik Amerikába induló teleps hajóra. Lehet, nem lelkiismeretes volt, csak gonosz, ez a tett valószínűleg nagyobb kegyetlenség volt, mintha kikergette volna a téli Londonba kisbaltával.

Richard More 1620-ban érkezett meg a Mayflower-rel Amerikába.
Igazából szerencsés ember volt.

Nem fagyott meg az első télen.
Ezt a telepesek fele nem mondhatta volna el magáról.
Nem nyilazták le az indiánok.
Nem ették meg a medvék.
Nem ették meg utitársai.

Richard Plymouthban nőt fel. Összeszedett valamennyi pénzt és Salembe költözött, majd 1627-ben visszatért Angliába, majd vissza Salembe 1636-ban.

Megházasodott. Hajóskapitány lett. Anglia és Új-Anglia között hajózott fel-alá és közben rájött milyen szomorú, hogy senki sem várja Angliában. Így ott is megházasodott. Valószínűleg ő volt az első európai tengerész, aki egy-egy feleség várt az óceán két oldalán.

Richard két felesége a férj haláláig nem tudott egymásról. Richard mégsem volt tökéletes összeesküvő: Salem melletti kisvárosokban többször rajtakapták, amint más ágyában aludt. Vagy nem aludt. Egyszer ezért pénzbüntetésre is ítélték.

Richard 1693 körül halt meg. Salem temetőjében helyezték öröknek hitt nyugalomra.

Egy tájékozatlan rajongója - vagy balkézről való leszármazottja - ellopta sírkövét és belekopácsolta, hogy 1692-ben halt meg. Richard akkor még adót fizetett, tehát valószínűleg élt. Az emberek többsége életében sem szivesen fizet adót, nemhogy halála után...



Felhasznált irodalom:
David Lindsday: Mayflower Bastard: A Stranger Among the Pilgrims , Thomas Dunne Books, 2002.

Salemi kikötő

(Megjegyzés: a fényképekre kattintva azok teljes méretben tekinthetők meg.)

A salemi történelmi kikötő egy ideális szabadtéri múzeum. Eredeti épületek állnak eredeti helyükön. Közvetlen környezetük nem vagy csak alig változott. A berendezés sokszor nemcsak korhű, hanem eredeti is. Ráadásul az együttes könnyen beilleszthető az átlagember átlagos történelmi ismereteibe.

A Skarlát betű írójáról, Nathaniel Hawthorne-ról mindenki hallott. Egyik közismert könyv a Hétormú ház. A hétormú ház ma is ott áll az utca végén jobbra, nem messze attól az épülettől, ahol az író 1804-ben megszületett.



Iskolában azt is tanítják, hogy Hawthorne három évet egy vámhivatalban dolgozott. A vámhivatal épülete ma is áll és Hawthorne dolgozószobáját sikerült eredeti állapotára helyreállítani. A kikötőre néző ablak előtti íróasztalon egy olyan pénztárkönyv fekszik, amibe Hawthorne írta be a hosszú adatsorokat.



A kikitőben egy eredeti, salemi hajó másolata áll. Ezt a hajótípust itt fejlesztették ki és a kicsiny, de jól manőverezhető hajók Archangelszktől az autszráliai Perth-ig mindenhova eljutottak.



A kisváros méretéhez képest óriási flottával rendelkezett. Egyes források szerint akkora volt a salemi flotta, hogy egyes eldugott helyeken a várost egy önálló államnak hitték, a kereskedőházak lobogói pedig biztos, jövedelmező üzletet jelentettek. Az amerikai függetlenség megszerzése után ezeknek a kereskedőházaknak komoly szerepe volt abban, hogy az idegen kikötőket megnyissák az amerikai hajók előtt.



A salemi kereskedők szövetsége 1799-ben határozta el, hogy összegyűjtik az utazások során talált különleges tárgyakat. 1825-re annyi cucc halmozódott fel, hogy fényűző kiállítótermet kellett nekik építeni. Ez lett a későbbi Peabody Essex Museum, a legrégebbi folyamatosan működő amerikai múzeum őse.



A salemi történelmi kikötő pont ezért egy kicsit szomorú is: egykor ötvenhét móló nyúlt be a tengerbe, ma három. A leghosszabb, több mint nyolcszáz méter hosszú Derby mólón húsz emeletes raktárház állt. Ma egy.



Salem az amerikai függetlenségi háborúban csak kalózhajóból százhuszat állított ki. Ma egyetlenegy hajó árválkodik a kikötőben.

A turisták nyüzsgése szezonban visszahoz valamit a kikötő egykori életéből. Most, tél közepén a kikötő elhagyatott volt. Ha nem lett volna itt egy fűtött, tiszta nyilvános WC, azt hihettük volna, valahova az Antarktiszra tévedtünk.

Könyvesbolt Salemben

A Derby Square könyvesbolt nem meglepő módon a Derby téren található. Ha az ügyfél nem is vesz benn könyvet, a látogatást akkor se felejti el.

Mi se felejtettük el, pedig hat éve jártunk itt. A látogatás mély nyomot hagyott bennünk.



Ez az a könyvesbolt-antikvárium, ahova a könyvek nem férnek be. A könyvek hegyekben állnak, dőlnek egymásra. Leggnagyobb részük félig új: kiadók és könyvesboltláncok eladatlan készleteiből származik. A cég egyszerűen féláron adja őket.

A könyvek elvileg rendszerezve vannak. Valószínűleg a nagyszakállú tulajdonos ismeri a rendszert vagy csak átlát a káoszon. Való igaz, voltak egész jó törikönyvek egy kupacban, de azért ezt nem hívnám rendszernek.
A tulajdonos elmondta, van rendszer: marxisták itt, kommunisták ott, jobboldaliak emitt, fasiszták amott.

Fura érzés volt a polcok között botladozni és vigyázni, hogy ránk ne dőljön pár köbméter papír. Lehet, a bolt egyik végében egy kupac könyv alá temetve alussza örök álmát az Ismeretlen Olvasó.

Yoda bejöhetett, csak arra kellett vigyáznunk, el ne kezdjen olvansi és össze ne döntse az üzletet.



A tulajdonos egyetlenegy szabály betartását követelte meg. Ha valakinek megtetszett egy könyv, nem vehette ki ő maga, hanem meg kellett kérjen egy alkalmazottat.

Teljesen egyetértettünk vele.