Hódok az erdőben

Sturbridge szélén valamikor malmok és gyárak tucatjai használták a Quinebaug-folyót gépeik működtetésére. Az egyik régi textilgyárból farmermarket lett. Mögötte háborítatlanul csobog a folyó. A bozótban és a fák között kanyargó ösvény mentén lépten nyomon észre lehet venni az egykori gátak maradványait.

A száz-százötven éves romokat egyre jobban falja fel a természet. Az alábbi képen viszont látható, a folyó partvonala gyanusan egyenes. Amikor kicsit megkapargattuk az avart, durván faragott kváderkövekből épült rakpart maradványait találtuk alatta.



Természetesnek látszó dombokról derült ki, hogy a valamikor vízművek voltak. A gátak, zsilipek, duzzasztók maradványait belepte az erdő. Kidőlt fák gyökerei mögül ódon téglafalak sejlettek fel. A természet visszatért és az ipar távoztával visszakövetelte magának a folyópartot.



Egy mocsaras völgyön szélén gázoltunk. Valamikor a víztározó áteresze lehetett, de mára teljesen benőtte az erdő. A völgy alján egy kevés víz csordogált, majd jókora pocsolyává gyűlt össze. Faágak, bokrok zárták el az erecske útját. Ahogy megkerültük az akadályt, megláttunk egy újabb kidőlt fát.



Egy hód r/vágta ki a fát, hogy majd felhasználja a gát építéséhez. A fatörzsön hatalmas szemfognyomok látszottak: a rágcsáló jóízűen majszolhatta a fát.

Az európai telepesek az ezerhétszázas évek végére kiírtották a mai Massachusetts területéről a hódokat. Az ezerhatszázas évek végén évente nyolcvanezer hódot ejtettek el. Az indián prémvadászokat a holland kereskedők csengő aranyak helyett kagylópénzzel fizették ki. A kagylópénzek az új-amszterdami holland telepesek étkezéséből maradtak vissza.

A huszadik század elejétől kezdve tért vissza az immár védett hód Massachusettsbe. A szorgos rágcsálók gátakat építettek és egyes kutatások szerint a visszahódított területeken csaknem hatvan százalékkal megnőtt a szabad vízfelületek aránya.



A hódok jelenlétének nem mindenki örült. Lexington külterületén pár éve a hódgátak felduzzasztották a patakokat és a víz több kertet is elöntött. Máskor az árvíz kimosta a szennyvizet a csatornából. Egyszer még a kétszer háromsávos Concord Turnpike-ot is elárasztották a nagyfogú vizimérnökök.

A hódvárakat nem igazád érdemes szétrombolni - a hódok sokkal hatékonyabbak, mint akármilyen gyorsszervíz, általában 24 órán belül ismét áll a gát.



A hódok visszatérése azért is meglepő, mert gyakran nem járhatatlan vadonban jelennek meg, hanem közvetlenül az emberi települések mellett. Massachusetts keleti része sűrűn lakott, de óvatos becslések szerint is százezer hód élhet már itt.

Ezentúl erdei sétáink alkalmával majd jobban figyelünk. Annak ellenére, hogy egy észak-amerikai hód harminc kilósra is megnőhet, Yoda is lelkesen várja a találkozást.

Még több hód: Cornelia Dean, Return of the Once-Rare Beaver? Not in My Yard, New York Times, June 8, 2009 és Beavers : A Wildlife Handbook (Johnson Nature Series).

Kicsi a világ - Bostonból Dél-Utahon át Székelyföldre

Rövid sétát terveztem Yodával és nem gondoltam volna, hogy a tíz kilométeres autózásból és pár kilométeres sétából egy Dél-Utahot és Székelyföldet felölelő túra lesz. Megtetszett a bedfordi vasútból lett kerékpárút, ezért egy ritka napsütéses délelőtt elindultunk Yodával, hogy megnézzük a kisváros másik átalakított vonalát is.

Alig mentünk azonban pár száz métert a kerékpárúton, egy kereszteződésben Yoda észrevett és lepisilt egy táblát. Szokásos munkamegosztásunk szerint amig Yoda pisilt, én olvastam. Megtudtam, a domb mögött kezdődik Bedford történelmi belvárosa. Ilyen táblának egyikünk se tud ellenállni, így miután Yoda megöntözte a tábla másik lábát is, elindultunk, hogy megnézzük, milyen Bedford történelmi belvárosa.



A belváros szélén a Mester egy újabb táblát talált: Dél-Utahi Egyetem Sugárzástani Laboratórium. Hogy a University of Southern Utahnak milyen sugárzás teleportálta ide a laboratóriumát, nem tudom, de meglepő felfedezés volt háromezerötszáz kilométerre az USU-tól megtalálni a labort. Lehet, a dél-utahi környezetvédők így lopják vissza a sivatagba a fejletebb amerikai államokból lerakott nukleáris hulladékot.



A labor után már városka központjában emelgettük lábainkat. Én kattingattam, Yoda locsolgatott. A városka főterén álló templomot is lefotóztuk. Nem mentem közelebb, a templomot felújították, így esélyünk se volt bemenni és az épület sem tünt annyira különlegesnek. Pár tucat fehér, aranyszélkakasos fatemplom után úgy éreztem, egész jól ismerem őket. Már mentünk volna tovább, amikor a szemem sarkából ismerős formákat láttam a templom mellett. (Lásd a fenti fotó bal alsó sarkát.)

Mintha két kopjafát láttam volna.

- Azt hiszem, halucinálok éskopjafát látok - mondtam Yodának.

- Kettős látásom van, mert két kopjafát láttok - tettem hozzá.



Tényleg kopjafát láttam. Kettőt.

Ahogy közel értünk hozzájuk, már teljesen biztos voltam benne, hogy kopjafák.

Értettem, hogy kerülhettek ide, de akkor is bizarr volt egy pici massachusettsi faluban székely kopjafákat látni.

A hargitai Szentegyháza unitáriusai ajándékozták hittestvéreiknek a faragott kopjafákat pár éve. A két gyülekezet között a kapcsolat ma is él: azt hiszem, nyáron Bedfordból is mennek majd templomot építeni Erdélybe.

Könyvesbolt Salemben

A Derby Square könyvesbolt nem meglepő módon a Derby téren található. Ha az ügyfél nem is vesz benn könyvet, a látogatást akkor se felejti el.

Mi se felejtettük el, pedig hat éve jártunk itt. A látogatás mély nyomot hagyott bennünk.



Ez az a könyvesbolt-antikvárium, ahova a könyvek nem férnek be. A könyvek hegyekben állnak, dőlnek egymásra. Leggnagyobb részük félig új: kiadók és könyvesboltláncok eladatlan készleteiből származik. A cég egyszerűen féláron adja őket.

A könyvek elvileg rendszerezve vannak. Valószínűleg a nagyszakállú tulajdonos ismeri a rendszert vagy csak átlát a káoszon. Való igaz, voltak egész jó törikönyvek egy kupacban, de azért ezt nem hívnám rendszernek.
A tulajdonos elmondta, van rendszer: marxisták itt, kommunisták ott, jobboldaliak emitt, fasiszták amott.

Fura érzés volt a polcok között botladozni és vigyázni, hogy ránk ne dőljön pár köbméter papír. Lehet, a bolt egyik végében egy kupac könyv alá temetve alussza örök álmát az Ismeretlen Olvasó.

Yoda bejöhetett, csak arra kellett vigyáznunk, el ne kezdjen olvansi és össze ne döntse az üzletet.



A tulajdonos egyetlenegy szabály betartását követelte meg. Ha valakinek megtetszett egy könyv, nem vehette ki ő maga, hanem meg kellett kérjen egy alkalmazottat.

Teljesen egyetértettünk vele.

Driftwood - Marblehead - Nosztalgia

Marblehead
Originally uploaded by ribizlifozelek

Reggel palacsintát ettünk juharsziruppal és sültszalonnával (VIVA KOLESZTERIN!). Ahogy ettük a reggeli finomságot, eszünkbe jutott a Driftwood Marbleheadben.



Marblehead egy pici halászfalu Boston mellett. Ma inkább Boston elegánsa előváros és egy turistafalu - de ma is rengetegen vitorláznak itt.



A Driftwood eredetileg a halászok gyülekezőhelye lehetett, akik napkelte előtt vágtak neki a hideg óceánnak, hogy a tenger gyümölcseit reggel a bostoni asztalokra tálalhassák. Vagy mi.

A Driftwood ma is (2004) ennek megfelelően reggel 5-6 körül nyit. Mi nagyon szerettük, mindig, ha elmentünk Marbleheadbe, megálltunk és itt tízóraiztunk.



A Driftwood kicsit olyan volt, mint otthon a vidéki kiskocsmák, ahol már reggel hétkor lehet pacalt enni. Pacal ugyan nincs a Driftwoodban, de van palacsinta sültkrumplival, sültszalonnával, juharsziruppal, kávéval, narancslével, juharsziruppal. Ez nem választék, ez egy reggeli menu.

Majdnem minden vendégünket elvittünk a Driftwoodba. Itt gyűlt össze a szomszédság, a vitorlázásból hazatérők, a templomba menők, a templomból jövők, meg a csodálkozó turisták.



Hiába volt hideg, ez után a reggeli után egy ideig nem volt kedvünk ebédelni.

Családias hely, piros kockás abrosszal, nem nagyon kedves személyzettel.
Ha majd Bostonban járunk, elmegyünk megint reggelizni.