Az Öngyilkos-sziklája

Ott, ahol a városból elindul fel a hegyekbe az I-80-as autópálya, hogy egy 7-8%-os emelkedővel kimásszon a völgyből, van egy fura hely.

Telente néha feljövünk ide a szmog fölé sétálni, de otthontól idáig még nem gyalogoltunk vagy bicajoztunk, de ami késik, nem múlik. (Update: bicajjal feltekertem).

A helyet ma mindenfelől autópályák veszik körbe, egy óriási csomópont közepén van ez a "senkiföldje", aminek a közepén egy grafiti borította sziklaorom tör az égre. Az az öngyilkosok sziklája.

A fehér telepesek (azaz hódítók) megérkezése előtt ezt a sziklát az indiánok őrtoronynak használták, innen lesték, hogy ki érkezik a hágón át a völgybe.

A legenda szerint egy szépséges indián lány innen vetette magát alá a mélybe, amikor megtudta, hogy szerelme az Örök Vadászmezőkre költözött.  (Sose becsüljük alá a szájhagyományt, az emberek mindig a horrorsztorikat mondják el egy helyről.)

Ez a "sziget" nem volt mindig ennyire elhagyott. Pár évtizede, még az autópálya építése előtt erre vezetett egy vasútvonal le a völgybe és itt ereszkedett le nyaktörő hajtűkanyarokban az országút. Olyan meredek volt az út, hogy idősebb helybeliek ma is elzöldülú arccal mesélik, gyerekkorukban mi történt itt a frissen elfogyasztott hamburgerrel.

Volt itt egy víztározó és sokan ide jártak úszkálni vagy sétálni, piknikezni. A víztározó egyike volt a sok hasonló vízműnek, ami a farmokat látta el vízzel és a pár környező házba juttatott ivóvizet egészen egy nagy esőzésig, ami elmosta a gátat. 

A víztározót nem állították helyre, a sziklát körbevette az autópálya és a terület picit senkiföldje lett. A helyi graffitis közösségben hagyomány lett, hogy fel kell mászni a sziklára és rajzolni rá valamit. Vagy esetleg a környékére.

A rajzok jól néztek ki és ide simán fel lehet otthonról bicajozni, úgyhogy ide visszajövünk, hogy tovább rajzokat nézegessünk, megkeressük a vasút maradványait és kövessük a Parleys patakot felfele oda, ahol kibukkan az autópálya alól.

Az viszont akkor lesz, ha nem lesz ennyire hideg.

Egy igazi vendéglátós

 

Megjegyzés: a fotó illusztráció. Ezt a burgert nem volt idő lefotózni. Elfogyott.

A CJW burgerboyst akartuk egy este kipróbálni. Ez egy pici, helyi lánc, négy-öt éttermük lehet. Nem beülve, mert hát járvány van, de Amerikában lassan hetven éve vannak autós éttermek, ahol az ablakból megkapjuk az ételt és lehet enni.

Előre leadtam a rendelést online, ki is fizettem és amikor odaértünk, leparkoltam és telefonáltam, hogy  jöhet a vacsora.

- Milyen néven van?

- Ribizlifozelek.

- Tessék?

-RIBIZLIFOZELEK - mondtam tagoltan és lassan.

- Nincs ilyen rendelés.

- Most adtam le.

- De nincs...

Bementem.

- Oh, ez a rendelés a South Jordan-ban levő boltba lett leadva. Ez itt Harriman.

Nekem South Jordan és Harriman az olyan, mint a Feroer-szigeteknél Koltur és Hestur, keverem őket és botor fővel elnéztem, hogy melyikbe megyek. Hülye vagyok na.

- Mit tegyünk? - kérdeztem.

- Várj tíz percet és kész a rendelés.

Vártam.

Várakozás közben odajött a pultos: 

- Elnézést a várakozásért, a meghívunk egy üdítőre.

A mókus és a macska

 

 (Megjegyzés: a felső fotó nem most készült.) Az ablakba a nappaliban felszereltünk egy madáretetőt. Azért is, hogy ne kelljen a kertbe bámulva mozizni, lehessen a nappaliból is. A kertben csupa izgalmas dolog történik, öt-hatféle énekesmadár szotyizik, mókusok ropogtatják a tökmagot és a diót, macskák nézik a músort... Jobb, mint a tévé. A mókusok időnként leszedik a madáretetőt, mert úgy könnyebb hozzáférni. Az elasztikus mókus két hátsó lábával belekapaszkodik a szárítóba, két mellső lábával leemeli a madáretetőt a kampóról és egy mozdulattal ledobja a földre. Nem szeretem, mert a macskákat máshol etetem. A mókusokat nem féltem, ők tudnak magukra vigyázni, de a madarak könnyebb prédát jelentenek. 

 

Előre elmondom, az ablakra felszerelt madáretetőt valami leszedte. Gondoltam, ezért vannak a biztonsági kamerák, visszanéztem, mi történt. Szóval az etetőt olyan gyorsan szedték le, hogy a fénynek nem volt ideje elérni a kameráig (khm, nem is, valamiért nem kapcsolt be a kamera), de azt, hogy utána mi történt, sikerült megörökíteni. A mókus békésen eszeget a kép jobb alsó sarkában, amikor megjelenik a macska. A mókus két ugrással eltűnik, a macs csodálkozik és minden megy tovább.

 

Zoknik és szobrok a temetőben

 

Nagyot bandzsítottam, amikor megláttam a városi katolikus temetőben a Halloweenról ittmaradt tököt. Se a szarvasok nem ették meg, se a mókusok. Pedig mindkét faj szereti. Lehet, csodatök.

Látszott, hideg van, még a szobrok is zoknit húztak.

Eredetileg a nagy (értsd mormon) temetőbe akartunk menni, de az még mindig zárva a szélvihar által okozott károk miatt. Maradt a mellette levő katolikus temető.

Ez nem annyira érdekes, mint a szomszédos mormom temető, viszont a város egyik legjobb temetői szobra itt található.

Természetesen egy teniszező sírján szervált.

Többen nem is akarták elhinni, hogy egy temetőben áll. Pedig de.

Őrült kereszteződés

Sötét volt, nyavjásan sötét és azt se láttam, hol kell bekanyarodni. Idegesen kerestem az uticélunkat és próbáltam meglátni az alattomos padkákat az új úton.

Amikor meglett a kanyarodósáv, követtem és láttam is messzebb a lámpát a zöld nyillal. 

- Megvan! - sóhajtottam és láttam bal oldalt az épp váltó lámpán még átsuhanó autót, de ekkor jobbról suhant el mellettem egy másik autó és egy pillanatra megállt bennem az ütő.

- Ha balról autók jönnek szembe, jobbról autók jönnek szembe, akkor én vagyok rossz helyen! - hasított belém a felismerés - de nagyon rossz helyen.

Figyeltem és láttam előttem a kanyarodósávot, azaz jó helyen voltam. Láttam tőlem jobbra az aszfalton a szembejövő forgalom kanyarodófsávját.

Nem tudom, ki találta ezt a rendszert ki. Az én balra kanyarodó sávomtól jobbra van a szembejövő forgalom kanyarodó sávja. Természetesen nem keresztezzük egymás útját (lásd fotó), de a helyzet akkor is megrázott. (Persze a utahi közlekedésmérnököket nem szabad lebecsülni, tudnak ők cifrábbat is!)

Hobbitfalva Utahban

 

 Előljáróban elmondom, hogy a utahi Hobbitfalván nem laknak és nem is laktak hobbitok. 

Azt is hozzáteszem, hogy hivatalosan nem is Hobbitfalvának hívják.

   

 A hely neve Allen Park. Allen Parkot nem meglepő módon Dr George Allen-ről nevezték el, aki szenvedélyes gyűjtő volt és szerette a verseket és a szépet és a fucsát és még az embereket is szerette. 

Ezért vett egy farmot az akkori vidéken, ami ma egy Rózsadomb-jellegű városnegyed. 

 

 A farm az Emigration-patak folytatása. (A mormonok az Emigration Canyonon át érkeztek meg honfoglalásuk során a völgybe.)

 A doki a két háztömbnyi területen felépített pár házat, aminek bérleti díjából fenntartotta a parkot.

   

 Ő is itt lakott egy elegáns, nagy faházban

.  

Az orvos nemcsak embereket hozott: exotikus állatokat telepített a kis paradicsomba, Princess Aliz is élt itt egy ideig. A parkot ma is azoknak a páváknak a leszármazottai lakják, akiket Allen hozott ide. 

A kis menedéket medencékkel és versidézetekkel meg szobrokkal tette barátságosabbá. 

 

 Az orvos halála után a parkot elhanyagolták és végül Salt Lake City felvásárolta a területet és most próbálnak valamit kezdeni. De legalább be lehet menni és körülnézni. A városnak van egy oldala is, ahol ötletelni lehet, mi legyen Hobbitfalvával.

A szárító szellőzőjének a fedele

Van a gázzemű szárító, amit pont kilenc éve szereltem be. Ennek van egy udvarra vezető kéménye, amit egy lamellás fedél takar le. Ha megy a szárító, a kiáradó szénmonoxidban dús meleg levegő megemelgeti a lamellákat, egyébként a zárt lamellák megakadályozzák, hogy agresszív mókusok beköltözzenek a csőbe.

Ezt a zárószerkezetet úgy húsz éve szerelhették fel a házba, a déli oldara.

Pár napja véletlenl hozzáértem az egyik lamellához, ami szó szerint porrá omlott. Kiváncsian hozzáértem a másikhoz és az is dezintegrálódott.

Amazonon lehetett rendelni új egységet műanyagból négy és fémből húsz dollárért. Én rendeltem egy műanyagot, ha az is kitart húsz évet, akkor jó lesz. Miközben szedtem ki a régi műanyagot, az újabb darabokra hullott.

Betettem az újat és elégedetten néztem. Remélem húsz évig nem kell hozzányányúlni.